Három autós szakág szezonzáró hétvégéje következik Tökölön

Vágólapra másolva!
2011.09.06. 11:33
null
Tóth Gézának nem szabad hibáznia, ha bajnok akar lenni! (Fotó: Danyikó Tamás)
Címkék
A DriftGP Hungary idei debütálása után már sejteni lehetett, hogy a kitalált recept tökéletes összhangot teremt majd az extrém autósportok körében. Az idei szezont méltóképpen lezáró hétvégi rendezvényen a drift, a gyorsulási futam és a gymkhana országos bajnokságának záróakkordja következik! Szeptember 10-én és 11-én a tököli reptéren szem- és fültanúi lehetünk a három sportág példás összefogásának, sőt a kapcsolódó programok is kellően érdekfeszítőnek ígérkeznek.

A szombati napon első sorban a gyorsulás szerelmesei lesznek jelen, akik ezúttal 201 méteren tehetik próbára magukat mindössze 900 forintos nevezési díj ellenében. Érdemes tehát bárkinek kipróbálni lezárt és biztonságos körülmények között, hogy milyen teljesítményre képes az autója. A gyorsulási pályától nem messze szintén hangos „lovaktól" lesz zajos a környék.

A Hell Energy országos driftbajnokság, valamint a gymkhana-sorozat pilótái készülnek majd ugyanis a vasárnapi megméretésre. Napközben a kilátogató nézőknek lehetőségük van belülről is átélni, hogy milyen érzés kontrollált körülmények között sodródni egy profi pilóta mellett. Egészen délután 4 óráig lesz lehetőség a drift illetve gymkhana taxira, mivel ezt követően kezdetét veszi a drift szakág profi és street kategóriás kvalifikációja. A felvezető napon mindössze 900 forintos belépővel kell csak számoljunk, ami rendkívül szimpatikus húzás a szervezők részéről.

BELÉPŐK

Szombat 900 Ft
Vasárnap 1800 Ft
Diák jegy (18 éves korig korlátozott számban) 1000 Ft

A rendezvény szülői felügyelettel 6 éves korig ingyenes!

Vasárnapra a tököli reptér szokásos rendezvényterülete teljesen benépesül. Megérkeznek a Carstyling tuning és autó szépségverseny, valamint a Kicker dB Cup hangnyomás verseny résztvevői. Ezen felül a kiállítói kavalkád is számos látnivalót ígér, és ne feledjük, hogy a Halálos Iram 5. részének DVD premierjét is ezen a napon tartják meg.

A délelőtt folyamán az egyre népszerűbb, és leginkább Ken Block nevével fémjelzett gymkhana szinkronpályás versenyen kerül lebonyolításra.

A záró futamra igen gyors és látványos pályával készülnek a rendezők, melyet a nap későbbi szakaszában kis átalakítással igazi Hollywoodi színtérré fogják varázsolni. Néhány szükséges kellék mellett életnagyságú rajzfilmfigurák szórakoztatják a nagyérdemű, akik bőrébe kaszkadőrök fognak belebújni.

Hogy mit fognak csinálni? Majd meglátjuk, maradjon titok, de a szituáció már most biztató. A gymkhana verseny után következik a Hell Drift ob street, illetve pro kategóriás versenye. A street, azaz amatőr kategória versenyzői idén most először szerepelhetnek több ezres nagyközönség előtt, így várhatóan a mezőny is népesebb lesz a szokásosnál.

Ne feledjük, a sok tehetség között biztosan találkozunk majd olyanokkal, akik jövőre egy szinttel feljebb fogják borzolni a kedélyeket. A profi széria utolsó szezonzáró futama pedig rendkívül kiélezett csatákat hozhat, minek után a legutóbbi verseny meglepetés eredménye felbolygatta a bajnoki táblázat felállását.

Szántó Nikolett máriapócsi győzelmével jelenleg az előkelő 4. helyen tanyázik, de rajta kívül még négy versenyzőnek van esélye megnyerni az idei bajnokságot! Tóth Géza mindössze 9 ponttal vezet jelenleg Nagy Gergő előtt, ám az egyre jobb eredményeket elérő Zahuczki Zsolt vagy akár az 5. helyen lévő Varga Tamás futamgyőzelme is bajnoki elsőséget hozhat.



Szeptember 10-11-én tehát a tököli reptéren az idei év utolsó nagy autós durranása következik a GyorsulásiFutam, Gymkhana és a Drift versenyek főszereplőivel. Három szakág egy helyen egy hétvégén!

Bővebb információk:
www.gymkhana.hu, www.drifting.hu, www.futam.hu





Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik