Hell drift-ob és Gymkhana - a felkészülés jegyében

Vágólapra másolva!
2011.08.01. 13:01
null
Augusztus 27-én Máriapócson lesz a következő drift futam Fotó: PiriRC
Címkék
A DriftGP Hungary kiírásában zajló 2011-es Hell Energy Országos Drift Bajnokság következő futama augusztus 27-én kerül megrendezésre Máriapócson. A rendezvény a korábbi évek hagyományát megőrizve kifejezetten esti versenyként kerül lebonyolításra a RabócsiRingen, amely – bátran állíthatjuk – Európa egyik legkedveltebb driftpályája. Egy héttel a Hell ob előtt augusztus 20-án pedig hazánk első Gymkhana Duel versenye lesz a kecskeméti gokartpályán, amely sokak számára örök és kitörölhetetlen emlékeket őriz.

 

Mindezek előtt azonban egy fontos és halaszthatatlan esemény vár a versenyzőkre augusztus 6-án a tököli reptéren. Ezen a szombati napon tudnak ugyanis felkészülni az augusztus végi versenyekre, sőt ezen túlmenően egy kis ízelítőt is kaphatnak a pilóták és a nézők mindkét szakág záró futamával kapcsolatosan.

A DriftGP Hungary az eredeti kiírástól eltérően ugyanis egy kis csavarral még érdekesebbé varázsolja az idei Drift és Gymkhana bajnokságok záró futamát. Egyelőre annyit árulhatunk csak el, hogy ismét két sportág versenye kerül lebonyolításra egy hétvégén a szokásos körítésekkel és DriftGP minőségben.

Augusztus 6-án tehát minden drift- és gymkhana-fanatikus és a főszereplő versenyzők is megismerhetik az idei szezonzáró futamok tervezett nyomvonalait. A gyakorlás a kiélezett bajnoki állást elnézve fontos minden profi, street- és gymkhana-licensszel rendelkező pilótának! Augusztus első szombatján tehát felkészülés a tököli reptéren!

RENDEZVÉNYINFORMÁCIÓK

Drift és Gymkhana edzés (Pro és Street kategória)
Augusztus 6. – szombat / 09:00-18:00

Regisztráció versenyzőknek: http://www.drifting.hu/jelentkezesedzesre

Edzés díj (Drift/Gymkhana):
13.000,- Ft (előre utalás esetén)
16.000,- Ft (helyszínen)

Nézői belépő: 900,- Ft
A rendezvény 10 éves korig ingyenesen látogatható!

Megközelítés (Tököli reptér II. kapu):
Gyalogosan: Budapestről a Vágóhídtól fél óránként induló ráckevei HÉV-vel Tököl állomásig, majd onnan menetrend szerint közlekedő autóbusszal. Vagy Csepelről (Koltoi A. u.) átszállás nélkül az óránként induló Volánbusz járattal Tököl-Bíróház megállóig.

Gépjárművel: az M0-ás körgyűrűn a halásztelki leágazásnál kell letérni, majd onnan Szigethalmon át Tökölig.

 

Sajtóakkreditáció: http://www.drifting.hu/sajtojelentkezes

Legfrissebb hírek

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
16 perce

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
30 perce

Cselgáncs: kezdődik a perui junior-világbajnokság

Utánpótlássport
39 perce

NB I: DVSC–ETO FC

Labdarúgó NB I
44 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
57 perce

Csak a védelmek jeleskedtek, nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
1 órája

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik