Bemutatkozik a Drift Grand Prix Hungary

Vágólapra másolva!
2011.04.07. 19:09
null
Látványos, gyors, benzingőzös – ez a drift
Címkék
A Drift GP alapítói több autósport egyesületből és társadalmi szervezetből áll, melyhez támogatóként a Magyar Gyorsulási Szövetség, valamint az idei évben debütáló Magyar Gymkhana szervezet is csatlakozott. A csapat a hazai extrém autósport szervezőit teljes körűen átfogja, és rendezvényszervező múltjuknak köszönhetően ezáltal közös erővel fogják népszerűsíteni a drift szakágat az autósport rajongók körében.

Az idei évben olyan országos rendezvények szervezésére adták a fejüket, amelyek turisztikai vonzerejükkel, érdekességükkel, de első sorban a szórakoztatásban bírnak kiemelt jelentőséggel a hazai autós életben. A drift versenyek legnépszerűbb helyszíneit járják be a Hell Energy Országos Drift Bajnokság során és emellett olyan helyekre is ellátogatnak várhatóan, mely sok benzingőz fanatikus szívét fogja megdobbantani.

Elég ha csak annyit írunk, hogy Parádsasvár – hegyi (touge) drift, vagy egy nagyváros főterén kialakított drift aréna. Természetesen egységes nemzetközi szabályokkal és szakmai felügyelettel népszerűsítik a sportot és erre garancia, hogy az ország letapasztaltabb rendezvényszervezői hozzák tető alá az egyes eseményeket.

A Drift GP a versenyzők és nézők kiszolgálásáról sem feledkezik meg, hiszen olyan körülmények lesznek biztosítottak a rendezvényeken, mely európai viszonylatban is egyedülálló. Mindehhez a szervezet reklám és szponzori támogatottsága is hathatósan közrejátszik majd, hiszen számos TV csatornával, országos rádiókkal és a legnagyobb online médiákkal, kötött megállapodás a drift sportág történetében eddig nem látott méreteket ölt.

Az idei évben a Drift GP egyik kiemelt média támogatója a Nemzeti Sport, így a szervezettel kapcsolatos hírekről, a drift és a gymkhana sportágról olvasóink folyamatosan tájékozódhatnak!

Nem véletlen, hogy a versenyzők érdeklődése is ennek megfelelő. A licences pilóták létszáma napról-napra nő, a profi ligában eredményesen szereplők pedig készülhetnek arra, hogy drift karrierjük segítésében eddig még nem tapasztalt támogatást kapnak majd. A Drift GP ereje az egységben található, melyet minden tag elismer, és magára nézve kötelezően elfogad. A világon mindenhol jól bevált gazdasági modellre alapozott érdekvédelmi társulás sikere szinte borítékolható.

A szervezettel és a rendezvényekkel kapcsolatos hírek a driftgp.hu, valamint a drifting.hu weboldalon olvashatóak, de a facebookon is követhető minden mozzanatuk: www.facebook.com/driftgp.hu.

SZEZONSTART
Hell Drift OB Pro Liga – Április 17. Tököl, repülőtér
Hell Drift OB Street Legal – Április 10. Kunmadaras, repülőtér

 

Legfrissebb hírek

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
1 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
10 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
13 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
27 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
29 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
43 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
47 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik