Az elfeledett guncsa: vigyázat, sérülésveszélyes sport!

A méta jellegű játékok nagy családjába tartozik a hajdani magyar falvakban űzött népi sport, a guncsázás. Mi tagadás, veszélyes játék volt, hiszen a repülő fagolyó, a nagy lendülettel dobott guncsabot szeszélyes irányváltoztatásai miatt a kellékek röppályályát nemigen lehetett kiszámítani, napirenden voltak a sérülések. Az ingben, gatyában játszó fiataloknak mégsem fordult meg a fejükben, hogy valamiféle védőfelszereléssel lássák el magukat. Ha megsérültek, másnap már sántikálva, bekötözve ott találta őket a hajnal a kapa, kasza mellett. A hajnalig guncsázó legények – ma már talán déd- és nagyapák – mosolyogva szemlélik a sokféle védőfelszereléssel, maszkokkal ellátott jégkorongozókat, gyeplabdázókat.

Az általuk űzött rendkívül kemény játék nagy testi erőt, és remek fizikumot igényelt, ráadásul a gyakorlásához hatalmas nyílt terepre volt szükség.

A guncsa puhafából faragott, teniszlabda nagyságú golyó, a hozzávaló guncsabot körülbelül nyolcvan centiméter hosszúságú volt.

A pontozás és helycsere egyébként spontán módon történt, az előzetes megbeszélések alapján. Nemegyszer csak a játék kedvéért ütöttek, anélkül hogy a pontot érő eredményességet külön jegyezték volna. Elbeszélések tanúsága alapján megállapítható, hogy a falusi fiatalok magatartása, fejlett közösségi szemlélete a játék során milyen rendkívüli módon nyilvánult meg.

A fair play elve dominált, és a legfontosabb szempont az volt, hogy aki a játékban részt kívánt venni, azt feltétlenül be kellett venni – ezt a részvevők feltétel nélkül betartották.

Ha valamelyik csapat létszáma páratlan volt, akkor a pluszember mindig a másodikként választó gárdához került. Ugyanez történt akkor is, ha sérült vagy testi fogyatékos gyermekről volt szó. Bármilyen okkal jöttek is össze a csapatok, a kapitányok akkor is lehetővé tették, hogy minden egyes jelentkező részt vehessen a vetélkedésben. A falu mindennapos közösségi életében nagy sértésnek számított volna, ha valakit a játékból kiközösítenek.

Sérülés esetén a játék megállt, és általában az idősebbek részesítették elsősegélyben a sebesültet. Ha a sérült nem vállalta a játékot, akkor a másik együttesből kiállt az, akit vele párhuzamosan választottak. Ha a sérülés netán súlyosabb volt, a játékot abbahagyták és mindenki hazament.

Az idősek akik még részesei lehettek az izgalmas, férfias időtöltésnek, azt mondják, sajnálhatja a mai fiatalság, hogy a guncsa kiment a divatból...

A VILÁG SPORTJA SOROZAT EDDIGI RÉSZEI

– Disznóbendő-rugdosástól az Európa-bajnokságig

– Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló

– Kalari: négyezer éves önvédelmi sport

– Látványos passzok és gólok – lóhátról

– Népszerű nép játék volt egykor a magyar méta
– A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
– Az ökölszabály: egy pattanás után ütni kell!
– Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég