Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – az európai léleknek és szemnek kedves, mi több, ismert sportágak, ám most induló sorozatunkban az öreg kontinensen, s a világ más szegleteiben kevéssé ismert játékokról írunk. Először olyan sportágról lesz szó, amelynek a népszerűsége a föld keleti és déli féltekéjén óriási, Magyarországon leginkább egy népi játék, a méta kapcsán kerül szóba.

Nos, ez a sportág a krikett.

A játék a Brit Nemzetközösség népszerű sportja (ha rokonságot keresünk, akkor hasonlít a baseballhoz), s még a középkorban terjedt el. Érdekessége, hogy bár Angliában honosodott meg, eredetileg Franciaországban űzték nagy lelkesedéssel, ám az első dobás és ütés után száz év telt el, amíg a krikett játékszabályait rögzítették. Az akkor lefektetett sportági „törvények” kisebb változtatások mellett azóta is érvényesek, s tán mondani, írni sem kell, hogy Angliában, és az egykori brit gyarmatokon az egyik legelterjedtebb játéknak számít – mindennél többet elárul a kötődésről, hogy a játékot feltaláló angolok szerint ahhoz, hogy valaki kiváló krikettjátékos legyen, egy élet sem elég.

A kapuvonaltól párhuzamosan, 1.22 méter távolságban húzódik előre a középvonal felé az ütővonal, illetve ütőterület, ahol a védőjátékos, az ütő helyezkedik el. A dobóknak az a feladatuk, hogy legalább az egyik pálcát ledöntsék a botok alkotta kapuról. Az ütőcsapatnak csak két tagja van játékban, akik a kapuk előtt állnak, míg a többiek a játéktér egyik oldalán, de azon kívül helyezkednek el. A mezőnyjátékosok egyike a kapu mögötti területen áll, ő a fogó.

A kilenc további játékos a mezőnyben tetszés szerint, de megadott taktikai rendben helyezkedhet el, úgy, hogy a kiütött labdákat minél gyorsabban összeszedhessék.

A játék menete – nagyon leegyszerűsítve – a következő: a dobójátékos lendít és dob, a vele szemben lévő ütő védőjátékos pedig a kapu felé szálló labdát egy tekintélyes faütővel a mezőnybe igyekszik továbbítani, s ha ez sikerül, a másik kapu előtt lévő másik védőjátékossal minél gyorsabb tempóban futva helyet cserél, eközben a mezőnyjátékosok a felszedett labdával igyekeznek ledönteni valamelyik kaput. A játék addig ismétlődik, amíg a mezőnyemberek vagy a dobó le nem ütik (rombolják) a kaput. Ekkor ők írnak pontot.

A játékleírás ezen részéhez hozzá kell tenni, hogy a pontszerzésnek több módja is létezik, úgyhogy már emiatt is érdemes az interneten fellelhető szabálymagyarázatokban jobban elmerülni. Ha az ütő védőjátékosok a kaput megvédik, akkor a pont nekik jár. A játék addig folytatódik, amíg az ütőjátékost kiejtik és új szereplő érkezik a helyére, s ez a váltás egészen addig folytatódik, amíg mind a tíz védő ki nem esik. Ezután történik a csere a dobó- és védőszerepben. Egy-egy mérkőzésen meghatározott számú fordulót játszanak, és általában a mezőny- és védőjátékosok háromszor cserélnek helyet.

Nyitókép: AFP

Fotóillusztráció: wikipedia (Rae Allen, feliratok: Zerind)