Csupasport: Aleksandr Sorokin üzent a balatonfüredi vb résztvevőinek

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 18:00
null
Aleksandr Sorokin (Fotó: facebook.com)
A litván világklasszis tervei között szerepelt a csütörtökön kezdődő balatonfüredi 48 órás világbajnokságon való részvétel, de sérülés miatt nem vesz részt az eseményen.

 

 

Tavaly év végén a Csupasportnak adott exkluzív interjújában elmondta, a tervei között szerepel a május végi balatonfüredi negyvennyolcórás világbajnokságon való részvétel, ám úgy tűnik, sérülés miatt nem utazik Magyarországra a csütörtökön kezdődő világversenyre…
 Valóban, még korábban úgy terveztem, hogy mindenképpen ott leszek a balatonfüredi negyvennyolcórás világbajnokságon, de egy kemény sérülés közbeszólt… – mondta Aleksandr Sorokin a Csupasportnak, aki 11 világrekordot tart, valamint világbajnok és Európa-bajnok ultrafutó. – Az őszt keményen megnyomtuk csapatszinten, ami után fáradásos törésem lett a lábamban, így az év elején három hónap kényszerszünet következett, nem futottam semennyit. Hogy miért történhetett? Valószínűleg a több éves, pihenés nélküli kemény munka eredménye. Az igazat megvallva, már tavaly nyáron éreztem, hogy valami nincs rendben a testemmel… Most mielőbb százszázalékos állapotba és remek formába szeretnék kerülni, azon dolgozom keményen.

Üzen valamit a vb-n résztvevőknek?
Minden egyes futónak sok sikert kívánok, legyetek erősek és élvezzétek a versenyt.


A teljes cikk a csupasport.hu-n olvasható!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik