A Fifty-Fifty óriási rekorddal nyerte meg a Kékszalagot

NSO NSONSO NSO
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 17:24
A Fifty-Fifty fantasztikus csúcsidővel megvédte a címét, a Józsa Márton kormányozta hajó alig több mint öt óra alatt teljesítette a távot.

A Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen 5050 Fifty-Fifty űridővel védte meg a címét az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. A csapat több mint két órát javítva az általa tartott csúcson 16 óra után futott át a füredi célvonalon, azaz alig több mint öt óra alatt teljesítette a távot – írja beszámolójában a kekszalag.reblog.hu.

A Fifty-Fifty győzelméhez nem fért kétség, egyetlen hajó sem tudta megszorítani. A kétárbócos magyar fejlesztésű katamarán tavaly 7:13:21 órás pályacsúcsot futott, ezt döntötte meg most több mint két órával.

A hajó negyedik alkalommal nyerte meg a Kékszalagot.

Az élen végző hajó legénysége: Józsa Márton (kormányos), Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Józsa-Kovács Attila, Erőss Loránd János, Bagyó Áron.

„Ha nem lett volna egy-két leállás, például Siófoknál, a korábban jelzett négy és fél órás befutási idő sem lett volna lehetetlen! Tehát van még min javítani” – mondta Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa a befutó után.

A Vándor Róbert kormányozta RSM futott át a füredi célvonalon másodikként. Szoros befutó után a Prospex-Delta Sailing Team lett a harmadik, míg a Team Kaáli a negyedik az 515 nevezővel megrendezett versenyen.

Fotó: Koncz Márton/NSO

Legfrissebb hírek

Kékszalag: befutott az utolsó hajó, 456-an teljesítették a távot

Egyéb egyéni
2024.07.20. 10:49

Az RSM nyerte meg a Kékszalag gyorsasági versenyét

Egyéb egyéni
2024.07.19. 18:53

A címvédő Fifty-Fifty óriási hajrával előzött, és 50 másodperces előnnyel megnyerte az idei Kékszalagot

Egyéb egyéni
2024.07.18. 22:02

Elképesztő izgalmak után a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat

Egyéb egyéni
2024.07.18. 22:00

Kékszalag: szinte megállt a mezőny Siófok előtt

Egyéb egyéni
2024.07.18. 12:24

Elrajtolt az 56. Kékszalag balatoni tókerülő vitorlásverseny

Egyéb egyéni
2024.07.18. 09:23

Kékszalag: mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra

Egyéb egyéni
2024.07.17. 16:16

Kövesd élőben az idei Kékszalagot!

Egyéb egyéni
2024.07.16. 19:57
Ezek is érdekelhetik