Versenybalesete után 26 évesen elhunyt a Giro-szakaszgyőztes kerékpáros

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 14:43
Meghalt Gino Mäder svájci kerékpáros a Tour de Suisse ötödik szakaszán történt súlyos balesetet követően.

„Mély szomorúsággal és nehéz szívvel kell bejelentenünk, hogy Gino Mäder elhunyt. Június 16-án, pénteken, a Tour de Suisse ötödik szakaszán történt súlyos balesetet követően Gino elvesztette a felépülésért folytatott küzdelmet. Egész csapatunkat lesújtotta ez a tragikus baleset, gondolataink és imáink Gino családjával és szeretteivel vannak ezekben a hihetetlenül nehéz időkben” – olvasható a Bahrain Cycling Team csapatának közleményében.

Gino Mäder a Tour de Suisse csütörtöki, ötödik szakaszának nagy sebességű lejtőjén szenvedett balesetet, írta a Nemzeti Sport.

A svájci versenyzőt a helyszínen újraélesztették az orvosi személyzet tagjai, majd kórházba szállították, ahol azonban nem tudták megmenteni életét.

Milan Erzen, a csapat ügyvezető igazgatója péntek reggel a következőket nyilatkozta: „Megrendültünk kivételes kerékpárosunk, Gino Mäder elvesztése miatt. Tehetsége, elkötelezettsége és lelkesedése mindannyiunkat inspirált. Nemcsak rendkívül tehetséges kerékpáros volt, hanem nagyszerű ember is. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának és szeretteinek, és velük vagyunk ebben a nehéz időszakban. A Bahrain Victorious az ő tiszteletére is fog versenyezni, és minden versenyünkön megőrizzük emlékét. Eltökélt szándékunk, hogy megmutassuk azt a szellemiséget és szenvedélyt, ami Ginót jellemezte, ő mindig csapatunk szerves része marad.”

A szervezők közlése alapján a tragédiát követően a Svájci körverseny pénteki, eredetileg 140 kilométeres szakaszát 30-ra csökkentik. Verseny sem lesz, így nyertest sem hirdetnek.

Mäder nyerte 2021-ben azt a Giro d’Italia-szakaszt, amelyet követően Valter Attila élre állt az összetettben és átvehette a rózsaszín trikót.

Legfrissebb hírek

Valternek nem tetszett a „Szökőkirály” szóvicce – kép

Kerékpár
2024.05.09. 11:25

Profi körítéssel amatőr bringaverseny lesz a tavalyi Giro-rajt évfordulóján

Csupasport
2023.02.16. 13:11

A 2022-es bringaidény legemlékezetesebb pillanatai – videó

Csupasport
2022.11.17. 12:51

Fetter Erik teljes mértékben elégedett a Giro d’Italián elért eredményeivel

Csupasport
2022.05.31. 17:38

A Giro d’Italia legpechesebb versenyzője csalás miatt maradt le a győzelemről

Csupasport
2022.05.06. 14:14

Így osztják szét a Giro d’Italia 215 millió forint értékű összdíját

Csupasport
2022.05.05. 17:35

Legendák, akikre a Giro d'Italia itthoni helyszínein is érdemes figyelni

Csupasport
2022.05.04. 18:13

Három futammal, május 6-án rajtol el Budapestről a legendás Giro d'Italia

Csupasport
2022.05.03. 16:11
Ezek is érdekelhetik