Rutinos rókák tippjei – így teljesíthető biztosan a Kinizsi Százas

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 10:46
Május 20-án rajtol Magyarország legrégebbi teljesítménytúrája, a Kinizsi Százas. Az alábbiakban a kihívást már teljesítők tanácsai olvashatók – érdemes rajtuk elgondolkodni!

Közeledik a 2023-as Kinizsi Százas, május 20-án a reggeli órákban több mint ezer túrázó indul neki Békásmegyerről, hogy 24 óra alatt letudjon 100 kilométert, és eljusson Tatára. A túra kiírása ide kattintva olvasható, nevezni elvileg már csak várólistára lehet, de akinél van orvosi igazolás, és odamegy reggel a helyszínre nevezni, az elmúlt évek tapasztalata alapján jó az esélye, hogy elindulhat. Ennél a tanácsnál azonban jóval hasznosabbakat is lehet találni az interneten. Az alábbiakban a Facebook-on belül fellelhető, 6000-nél is több tagot számláló „Kinizsi Százas (100)” csoportból válogatott tippeket közlünk – írói kivétel nélkül teljesítők.

„Nos, valóban csak menni kell. Én úgy vélem, hogy ha az ember egészséges, általános állóképességgel, akkor akár különösebb fizikai felkészülés nélkül is teljesíthető. Ami fontos: haladjunk a számunkra kényelmes tempóban, de azért figyelve arra, hogy ez a kényelmes tempó ne legyen óránként 4 km-nél lassabb. Olykor együnk pár falatot vagy igyunk egy kortyot akkor is, ha nem vagyunk teljesen éhesek vagy szomjasak, de ha már kifejezetten érezzük az éhséget, szomjúságot, akkor tényleg minél előbb csillapítsuk, ne várjunk a következő pontig. Felszerelésünk legyen kényelmes, bevált.

Tartalék cipő általában felesleges, tartalék zokni jól jöhet, illetve tartalék fejlámpa/elem, illetve a telefonhoz powerbank.

Ja igen, még két dolog: előtte sokat számít a jó alvás, döntő lehet az is hogy mennyire pihentük ki magunkat előtte, illetve olykor előfordulhatnak különböző kidörzsölődések is, ezekre helytől függően célszerű valamilyen krémmel, törlőkendővel vagy ragtapasszal készülni.” (Csetneki Sándor)

„10-szer teljesítettem a távot, mindhárom gyermekem és a feleségem is... Ha meg tudod oldani, próbálj az ismerősöd nyomába szegődni, aki istápol (...), nekem nagyon bejött... Egy könnyű esőkabát, kulacs amit folyamatosan töltesz (...), keveset egyél menet közben, ha tudsz fejen állni, este10 körül csináld...” (Bajnok Miklós)

„Sosem leszel egyedül az erdőben. Az est leszálltával megmozdul az erdő. Lesz mindenfajta szerzet, folyamatosan mozogni fog a turistaút melletti növényzet. Ha odavilágítasz a lámpával, mindenféle szempárok fognak villogni. Tök para lesz.” (Botos István)

„Az éjszaka lesz a legjobb. Általában Pusztamarótnál kerülnek elő a lámpák, ott már csendesedik a nép is, és csak megy mindenki a lámpák fényében. Vagy te előzöl, vagy téged előznek, de nem vagy egyedül. Bányahegynél mintha egy kis búcsúba kerülnél, jó hangulata van, kerülnek elő a melegebb ruhák. Innen van a legjobb éjszakai rész, a vértestolnai műút előtti félköríves pusztaság, amikor oda kiérsz és szerencséd van, lámpafények kígyóját fogod látni. Jahhh... és egy dolog. Amikor Mogyorósbányát elhagyod, az Öreg kő után a Szaléziak rendházáig járj nyitott szemmel, láss, ne csak nézz. A túra legszebb szakasza!!! Nekem az a csúcspont.” (Farkas Zoltán)

„2006-ban bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem addig: mi történik, ha esik az eső?

A nappali sár is nehezítő tényező volt, de a napsütés oldotta a feszültséget, viszont egész éjszaka kitartóan esett. Meglepetésre nem szegte kedvemet, alkalmi túratársammal jót röhögtünk saját hülyeségünkön, hogy ilyenkor is itt caflatunk, amikor pedig eltévedve plusz 4 km-rel megtoldottuk a távot, azt is el tudtuk viccelni. Ettől az évtől gondoltam úgy, hogy most már bármi jöhet, bármilyen körülmény lehet útközben, nincs olyan, hogy ne menjek végig (vagyis nagyon nagy dolognak kell ahhoz történnie).” (Földváry Péter)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Évek óta nem indultak ennyien, ugyanakkor a párás meleg sokaknak betett a Kinizsi Százason

Csupasport
2023.05.23. 13:31

Továbbra is kérnek orvosi igazolást a Kinizsi Százas indulóitól

Csupasport
2023.04.15. 08:41

A Kinizsi Százas és a Mátra 115 után jöhetett a 496-os kihívás

Csupasport
2022.11.27. 18:10

Alkoholt és vizet is csak mértékkel fogyasszunk a hosszabb túrákon

Csupasport
2022.09.14. 15:31

A seprés könnyűnek tűnő, de annál fontosabb munka a teljesítménytúrákon

Csupasport
2022.06.06. 08:31

Megállt egy túrázó szíve az idei Kinizsi Százas céljában

Csupasport
2022.06.04. 11:39

Ne lepődjünk meg, ha jön a medve a Kinizsi Százason

Csupasport
2022.05.27. 10:36

Videók, amelyek hozzásegíthetnek a Kinizsi Százas teljesítéséhez

Csupasport
2022.05.06. 19:43
Ezek is érdekelhetik