Beleborult a Dunába, mégis meglett a rekorddöntés – interjú Rakonczay Gáborral

Milyen szóval jellemezné az újabb rekorddöntését?

Kalandos – mondta Rakonczay Gábor a Csupasportnak. – Kívülről úgy tűnik, hogy a Duna nagyon széles vízfelület, amely folyamatosan dél felé halad. Ám amikor benne vagy, akkor kiderül, hogy nagyon más, olyan, mintha akciófilmben lenne az ember. Rengeteg tárgy, bója, hajó jött szembe, figyelni kellett mindenre, nagyon nem mindegy, hogy az ember a Duna melyik részén, melyik oldalán halad. Sok esetben visszaáramlik a víz, rengeteg a kőszórás, és az sem mindegy, hogy honnan fúj a szél. Háromfokos volt a víz, észnél kellett lenni.

Kis alvásokat ugyan beiktattam, ám nagyjából „egymenet” volt. Minden be volt tervezve, az ötvennyolc óra alatt összesen egy óra tizenöt percet aludtam. Végig koncentráltnak kellett maradnom, nem volt olyan, hogy most leülök fél órát pihenni. Kemény kihívásként éltem meg.

Említette, hogy háromfokos volt a Duna, egyszer ezt elég közelről megtapasztalhatta, ugyanis beleborult a vízbe.

Az út első szakaszán, Esztergomnál éjjel három óra körül hatalmas, hetven kilométer per órás szél fújt, ami miatt eléggé nagy hullámok voltak. Néha félszélben tudtam csak haladni. Három hatalmas hullám tartott felém, kettőt ki tudtam védeni, ám a harmadikat nem lehetett, így felborultam. Mivel háromfokos volt a Duna, észnél kellett lennem. Nem messze volt egy homokpad, odakászálódtam, kimertem a vizet a hajóból és mentem tovább. Ezt követően a kísérőimmel találkoztam a következő pontnál, akkor átöltöztem, ittam egy meleg italt és mentem tovább.

Hogy oldotta meg a pihenést?

Háromszor tizenöt és egyszer harminc percet aludtam. Futásban a hosszabb ultratávok miatt már hozzászoktam ehhez. A második este aludtam először.

Alig volt olyan szakasz, ahol egyedül haladtam, a legtöbb helyen egy-egy ember csatlakozott hozzám, néhol pedig szép számú csapat érkezett mellém. Budapesten körülbelül harmincan eveztek velem, nagyon boldog voltam. Ráadásul rengetegen szurkoltak a parton és a hidakon, a nyomkövetőnek hála mindig tudták az emberek, hogy merre tartok. A négyszáz kilométer ultratávnak számít, ám azokhoz a kihívásokhoz képest, amelyeket szoktam csinálni, eléggé gyors történet volt. Feszes volt a tempó, be volt osztva minden másodperc. A háttércsapat kiváló munkát végzett, nekem csak a haladásra kellett figyelnem. Hatalmas élmény volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!