Az új csúcstartó Szabó Nóra a maratonról: Ha meginogsz, vége a versenyednek

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 09:37
A maratoni országos csúcsot és kis híján vb-szintet futó Szabó Nóra még sosem fáradt el annyira, mint most, és olyat tett, amit nem szokott: kihagyott egy futónapot.

Nem azzal a céllal indult Sevillában a maratoni futó Szabó Nóra, hogy megdöntse az országos csúcsot, hanem azzal, hogy teljesítse a szintet a nyári hazai világbajnokságra, amit még akkor is fontos hangsúlyozni, ha a kettő tulajdonképpen összefügg.

„Tudom, ez a kettősség kicsit ellentmondásosnak hat, de nekem végig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy kettő huszonnyolc alatt fussam le a versenyt, és szintidővel kijussak a budapesti világbajnokságra” – mondta a Margitszigeti AC versenyzője, akinek a vb-szint elérése nem sikerült, de 25 másodperccel megdöntötte Földingné Nagy Judit 1996-ban felállított 2:28:50-es magyar rekordját. Bár 25 másodperccel elmaradt a szinttől, jelenleg 64. a ranglistán, így jó eséllyel ott lesz augusztusban a vb-indulók százas mezőnyében.

„Már tavaly ősszel Amszterdamban is jó állapotban voltam, de a körülmények miatt változtatni kellett a taktikámon, így 2:30:31-gyel értem célba, ami nem rossz idő, de több volt bennem – fogalmazott Szabó Nóra.

Egyelőre pihenek, most először fordult elő, hogy nagyon elfáradtam, nem is mentem el a verseny másnapján futni, pedig mindig szoktam. Nem is emlékszem, mikor hagytam ki futónapot, de most annyira sűrű volt a programom az utazás miatt, hogy mindenem fájt, és nem akartam megsérülni.”

Szabó Nóra viszonylag későn, 23 évesen, 2011-ben kezdett el futni, sokáig egyedül készült és amatőrként indult a versenyeken, és csak amikor 2017 októberében futott egy 2:50-es maratonit Frankfurtban, akkor mondták neki a futótársai, hogy talán érdemes lenne komolyabban csinálnia, mert csak öt perccel maradt el a riói olimpiai szinttől.

A vele készült teljes beszélgetést a Nemzeti Sport február 22-i számában, illetve a nemzetisport.hu oldalon olvashatják.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik