Zelinka Ildikó – újságíró, sportriporter, kommunikációs szakember, szupervízor és coach – életét szinte a kezdetektől a sport határozta meg: úszott és kosárlabdázott, végzett testnevelő tanár és kosárlabdaedző. Sosem gondolta volna, hogy sportriporter lesz, nevét mégis leginkább ebből a körből ismerhetjük. Dolgozott a Rádió 11-nél, a Duna Tv-nél, később a Magyar Televíziónál, onnan pedig a Digi Sporthoz került. Jelenleg coachként tevékenykedik, egyéni és csoportos foglalkozásokat tart, mindemellett az egyik legnagyobb coachképző intézmény egyik vezetője és oktatója is.
Mondhatjuk, hogy a hazai coachingképzés egyik úttörője vagy?
Amikor elkezdtem foglalkozni a coachinggal, már bőven voltak coachképzések hazánkban is, de sportcoachképzést mi tartottunk először, így mondhatjuk, hogy igen. Másodmagammal megalapítottam a saját cégemet, a Média Coachingot, mert elsősorban a médiában dolgozókkal akartam foglalkozni, mivel ismertem, átéltem, testközelből láttam az ő nehézségeiket. De rájöttem, hogy én az én világom inkább a sport, ezért ebbe az irányba indultam el. Ettől függetlenül volt színész kliensem is, és a mai napig dolgozom cégvezetőkkel, menedzserekkel.
A képzésen életvezetési coachingot is oktatunk, az az alap, és arra épül rá a sportcoaching.
Neked mi okozott nehézséget, amikor coachként kezdtél dolgozni, és mi változott azóta?
Sokan eleve nehezen kérnek segítséget, mert nem mernek vagy nem akarnak. Szerencsére ma már sokkal elfogadottabb, ha valaki szakemberhez fordul a lelki problémáival, és az online tér is elérhetőbbé teszi a coachingot – komfortosabb a kliensnek, nem kell utaznia satöbbi. Mivel sok a hasonlóság a társszakmákkal, gyakran nem tudják, pontosan mi a feladatom. Nem vagyok pszichológus, sem megmondó ember, és a sportban még találhatunk egy olyan zavaró tényezőt is, hogy a coachot összekeverik az edzővel. Előfordult már, hogy egy szülő azért keresett fel, hogy beszéljek az edzővel, mert a gyereke nem játszik eleget, segítsek benne. De nekem nem a feladatom, hogy megoldjam helyettük a nehéz helyzeteket, sokkal inkább az, hogy a gyerek hogyan küzdjön meg ezzel a körülménnyel, hogy rájöjjön, neki mit kell tennie azért, hogy felfigyeljenek rá, vagy esetleg kitartson akkor is, ha éppen parkolópályára került. Hatalmas előrelépés, hogy az edzők már sokkal nyitottabbak, mint korábban, tudják, hogy a sportoló vagy a csapat érdekében történik a coaching.
Manapság sokféle képzés és rengeteg coach van, mondhatni, divatszakma lett. Ugyanúgy meg kell dolgozni a kliensekért, mint más szakmákban, ezért tartom fontosnak, hogy továbbképezzük magunkat, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni. Hisz egy elégedett kliens a legjobb reklám.
Kiknek ajánlanád a sportcoachingot?
Szerintem minden sportolónak szüksége lenne rá. Ahogy az élet más területein, a sportban is lehetnek elakadások, nehézségek, fejlesztendő területek. Az élsportolóknak egyébként az is nehezíti a helyzetüket, hogy ők kirakatban vannak, nekik ez is megfelelően kell kezelniük. De sok esetben ugyanazzal a lelki-mentális problémával kerülhetnek szembe, akár profi, akár amatőr sportolóról van szó. Nehézség lehet a motiváció elvesztése, a teljesítménykényszer, szorongás verseny előtt, a kudarc, de a siker feldolgozása is. Ezért mindegy, hogy amatőr vagy profi módon űzöm az adott sportot, ugyanúgy le kell küzdenem a nehézségeimet, hiszen ugyanúgy szeretnék fejlődni, jobbá válni, eredményeket elérni. Ebben tud segíteni a sportcoach. De bárkihez fordul a kliens, pszichológushoz, mentáltrénerhez vagy coachoz, a lényeg, hogy megtalálja számára a legmegfelelőbb módszert, és olyan szakember álljon mellette, akivel a legjobban és leghatékonyabban tud együtt dolgozni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!