Az air jógára esküszik a 2008-ban Európa-bajnok fitneszversenyzőnk

A korábban fitneszversenyzőként sikeres Csige Kata több magyar bajnoki címet szerzett, végül Európa-bajnoki elsőséggel zárta le fitneszkarrierjét 2008-ban. Egyetemi évei alatt személyi edzőként dolgozott, jelenleg gyógyszerészeti PhD-re készül, a futás mellett rendszeresen jógázik, fitneszedzői végzettsége mellé nemrég air jóga oktató képesítést is szerzett. Milyen út vezetett idáig, és miért ajánlja másoknak is ezt a különleges mozgásformát? Többek között erről is beszélgettünk a debreceni sportolóval.
Mi volt előbb, a jóga vagy a futás?
A sport régóta az életem része, de a futásba messziről csöppentem bele. Sokáig a fitneszről szólt az életem, és saját döntés volt, hogy abbahagytam. Bár hazai és nemzetközi szinten is sikereket értem el, kiégtem a versenyzésben, egyre inkább családra vágytam. A kislányommal veszélyeztetett terhes voltam, sokat kellett feküdnöm, és a szülés után már alig vártam, hogy újból sportolhassak. Elkezdtem futni, de nehezemre esett, fájtak tőle az ízületeim, így találtam rá a jógára mint regenerációs mozgásformára. Egy közeli jógastúdióba jártam, és otthon is rendszeresen gyakoroltam. Annyira jól helyrerakott, hogy fél év múlva ismét futhattam. A futás lett az új szerelem, olyan boldog voltam, hogy vettem egy futóbabakocsit, hogy a kislányommal együtt futhassak.
Hogyan tudtad összeegyeztetni a futást és a jógát?
Egyrészt nagyon szeretem a jógát is, körülbelül tizenegy éve része a mindennapjaimnak.
Másrészt a futás mellett mindenképp szükség van keresztedzésre, amire a jóga kiválóan alkalmas, például nagyon hatékony a futástól megrövidült izmok nyújtására.
Fokozatosan sikerült eljutnom a félmaratontól a maratonnál hosszabb távokig is (Ultra Tisza-tó, Mátrabérc), és a jógának is köszönhető, hogy sérülésmentesen tudtam futni. A járvány miatt 2020-ban és idén is covidos lettem, emiatt a futásban nem voltam annyira aktív, de a jógát szerencsére tudtam folytatni.

Amikor személyi edzőként dolgoztam, voltak olyan tanítványaim, akik valamilyen sérüléssel jöttek hozzám, például gerincsérv vagy térdszalagszakadás, nekik speciális edzéstervre volt szükségük. Ezt a fajta rehabilitációs részét élveztem a legjobban a munkámnak. A rehabilitáció és a regeneráció elengedhetetlen akár sérülés, betegség után, hogy ne terheljük túl a szervezetet, mégis tudjunk mozogni, amivel elősegíthetjük a javulást. A koronavírus miatt nagyon hiányzott a futás, de olyan magas volt a pulzusom, hogy nem esett jól, ezért nem is erőltettem. Viszont szerettem volna többet mozogni, így ismerkedtem meg az air jógával.
Miben más az air jóga, mint a hagyományos jóga?
A hagyományos jógapózokat, -mozdulatokat végezzük, csak úgynevezett hammock (függőágyként a plafonra rögzített színes kendő – a szerk.) segítségével.
Nőknek kifejezetten tudom ajánlani, mert kibontakoztatja a női oldaladat, ezáltal meg tudod élni a nőiességedet.
Mivel nemcsak nyújtó-, hanem húzómozdulatok is vannak, a csigolyákat, a gerinc menti izmokat nagyon jól tudja edzeni.

A futóknak általában sokkal kötöttebbek az izmaik, amire fokozottabban kell figyelni. A hammockban például sokkal kíméletesebben tudsz nyújtani, mivel nincsenek hirtelen mozdulatok. Emiatt időseknek vagy gerincbántalmakban szenvedőknek is ajánlott. A futóknak vagy akik rendszeresen sportolnak, azért is hasznos a légjóga vagy más aerial sportok, mert már rendelkeznek egy alapizomzattal, amit ezzel a mozgással lehet edzeni, erősíteni, hiszen a jóga nemcsak nyújtja, de erősíti is a mélyizmokat. Ha a futásnál a válladban, nyakadban van valamilyen görcs, vagy görnyedt a testtartásod, ezeket is lehet vele korrigálni. Sokkal jobban edzi a felsőtestet, fejleszti a hátizmokat. Segíthet az elrugaszkodásnál, az egyensúly fejlesztésében, sőt mivel nagy szerepe van benne a légzésnek, légzésproblémákon is tud javítani.
Mennyire volt nehéz edzésben maradnod a család és tanulás mellett?
Volt olyan időszak, amikor hajnali négykor jártam futni, hogy a család is beleférjen a napomba. A kislányom négyéves kora óta jár atlétikára és triatlonra, amíg ő edz, addig tudok futni. 2021-ben szinte minden hétvégén versenyeztem, aszfalton és terepen is, főleg a társaság miatt, és több dobogós helyet is szereztem. Idén a Covid miatt háttérbe szorult a futás, és az air jóga miatt is kevesebb időm volt futni – havi harmincöt-negyven gyakorlati órám volt.
Mit tervezel a jövő évre?
Nincsenek konkrét terveim, ugyanakkor szeretnék egyensúlyt találni a futás és a jóga között. A jóga arra is jó, hogy segít megismerni és tiszteletben tartani a határaidat, hogyan bánj a testeddel, meddig „húzhatod”, mikor mi fér bele az életedbe.
Kell önszeretet, hogy ne okozz magadnak fájdalmat, és ha pihenni kell, akkor azt is elfogadd. Viszont ennek meglesz az eredménye, a tested meghálálja, és egészségesebbé, sőt jobb futóvá is válhatsz.
CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait







