Magyarok az El Caminón: csodálatos lelki és fizikai kihívások

Gärtner Áron 2019 tavaszán teljesítette az El Camino francia útvonalát, Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indult, és egészen Santiago de Composteláig gyalogolt. Huszonkilenc nap alatt tudta le a 780 kilométert, azt mondja, hazaérkezése után teljesen más ember lett.

„Több oka volt, hogy nekiindultam – mondta Gärtner Áron.– Az érettségi után elkezdtem az egyetemet, ám nem igazán tetszett, úgy éreztem, hogy ki kellett volna hagynom egy évet.

Zűrzavar volt a fejemben, rendbe akartam rakni a gondolataimat, ki akartam találni, merre haladjak tovább.

Végül úgy döntöttem, hogy teljesítem az El Caminót, sok jót hallottam korábban róla. Az is egy opció, ha többen együtt teljesítik a túrát, ám sokan szeretik a maguk útját járni. Én egyedül mentem, hiszen így olyan szabadságérzetet adott, amire szükségem volt. Nem kellett alkalmazkodnom senkihez, azt csináltam, amit akartam, annyit mentem egy nap, amennyit szerettem volna.”

A szállást igyekezett kedvező áron kihozni, legtöbbször állami vagy egyházi pihenőhelyet választott, hiszen ezek olcsóbbak voltak, sokszor pedig jóval hangulatosabbak, mint a magánszállások. Egy-egy helyen harminc-negyven zarándok van egyszerre, így a közös étkezések alkalmával jó beszélgetések alakulnak ki, barátkozni is lehet más nemzetiségű emberekkel.

„Ami az étkezést illeti, a legtöbbször a napi séta után vásároltam magamnak élelmiszert, s egyszerű ételeket ettem, például szendvicset. Volt, hogy étteremben étkeztem, a legtöbb helyen lehet kapni zarándokmenüt. Ezt kifejezetten az El Caminót teljesítőknek találták ki, viszonylag olcsón lehet hozzájutni. Olyan is volt, hogy többen összehaverkodtunk, közösen bevásároltunk, majd vacsorát főztünk, s nagy lakomát csaptunk. Előfordult, hogy több magyarral voltam Burgosban, s betértünk egy sörházba, ahol megkóstoltuk a kínálatot. Jó magyar szokás szerint rendesen fogyasztottunk, jókedvűen jöttünk ki.”

Az El Camino alatt jött neki az érzés, hogy elkezd futni és egészségesebben élni, azóta már második helyezett is volt a Korinthosz 80 kilométeres távján. Rájött, hogy értékelni kell mindazt, ami van, hiszen sokan elképzelhetetlenül nehéz helyzetben élnek.

„Az El Camino helyre rakja az ember értékrendjét. A gyaloglás egyszerűségében rejlik a varázs: csak mész és gondolkodsz. Más emberként jöttem haza. Mindenkinek receptre kellene felírni, hogy legalább egyszer teljesítse az El Caminót. Az sem mellékes, hogy gyönyörű tájak tárulnak elénk, négy hét alatt változatos környezettel lehet találkozni. Meghatározó élmény volt, amikor az előírt útvonalon haladtam, és megláttam egy Gellért-hegy nagyságú domborulatot, rajta várrommal.

Nem volt az útvonalban, ám elgondolkoztam, hogy milyen szép lehet onnan a kilátás, fel kellene mennem, hiszen ennél közelebb sohasem leszek hozzá.

Felmentem, majd megpillantottam fentről a zarándokutat, s láttam a sok túrázót, ahogy kígyózva haladnak. Életem egyik legszebb élménye volt.”

Szerinte kora tavasszal vagy ősszel célszerű teljesíteni a zarándokutat, nyáron rengetegen vannak, ilyenkor szinte teljesen megtelnek a szállások, s nehéz szabad pihenőhelyet találni.

„Néhányszor kint aludtam a szabad ég alatt, az óceánhoz közel, elég hangulatos volt. Amikor kint voltam, éppen húsvéti ünnepségeket tartottak, voltak szürreális felvonulások, beöltöztek a spanyolok, némely jelmez ijesztő volt. Összességében rengeteget kaptam az El Caminótól, megváltoztatta az életem.”

Kovács Tímea májusban a férjével együtt ment végig az El Camino francia útvonalán.

„Évekkel ezelőtt vettük a fejünkbe, hogy végigjárjuk az El Caminót, és természetes volt, hogy együtt vágunk bele – kezdte Kovács Tímea. – Nem vagyunk vallásosak, így elsősorban a kihívás és a kíváncsiság motivált bennünket. Szeretünk sportolni, így a fizikai igénybevételtől nem féltünk, bár ilyen sokáig és ekkora távon még nem próbáltuk ki magunkat. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy miképp tudjuk teljesíteni, és mit hoz ki belőlünk az út fizikailag és mentálisan.”

„Előfordult, hogy egy nap két faluban is tele volt minden szállás, és tovább kellett gyalogolnunk, aminek negyvenhárom kilométer lett a vége. Általában huszonöt-harminc kilométert terveztünk be, de ezt felülírta néha, ha egy útba eső várost tüzetesebben meg akartunk nézni. Naponta hat-nyolc órát sétáltunk átlagban.”

Legtöbbször szendvicset, müzliszeletet és gyümölcsöt ettek útközben, és nem álltak meg kávézni vagy étteremben ebédelni. Az aznapi távot akarták először letudni, és érkezés után következhetett a kikapcsolódás, aminek része volt a helyi gasztronómia kipróbálása is.

„Megtapasztaltuk, hogy egy kis hátizsákban is elfér, amire tényleg szükségünk van. Ami viszont fölösleges, attól érdemes megszabadulni, máskülönben nyöghetjük a terhét, szó szerint és képletesen is. Embert próbáló volt az út, de végig hittem benne, hogy megcsináljuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Persze Spanyolországot is, hiszen gyönyörű!”

Egy ekkora kaland során, még ha alaposan fel is készül az ember, történhetnek meglepetések. A legnagyobb megoldandó probléma az öt nap után tönkrement bakancs pótlása volt.

„Négy hónappal az út előtt vettem egy bakancsot. Nem volt márkás, drága darab, de a sok itthoni felkészülés alatt tökéletesnek bizonyult. Kint viszont a Pireneusok és az első esős nap kifogott rajta.

Beázott, majd megadta magát a talpa, így napokig különféle trükkökkel próbáltam kihúzni vele. Végül Burgosban új bakancsot vettem, mert sok volt még hátra.

Egy másik vásárlás is emlékezetes maradt: az első igazán hosszú gyaloglós napunk közepén kicsit már elcsigázottan értünk egy városba, ahol az utunkba került egy szupermarket. Hát, itt aztán sikerült úgy bevásárolnunk, hogy csak az üzletből kilépve esett le, hogy azt a több kiló répát, banánt, péksütit, amit beszereztünk, vagy megesszük, vagy további húsz kilométeren keresztül cipeljük… Nevettünk magunkon, és tanultunk belőle: annyit vegyünk mindenből magunkhoz, amennyi feltétlenül szükséges!”

A Sepsiszentgyörgyön élő Müller Lóránd április 26. és május 25. között teljesítette az El Camino francia útvonalát.

„Lelkész vagyok, s az egyik bibliaórán egy lány beszámolót tartott az El Caminóról, ami nagyon fellelkesített– mondta a 37 éves Müller Lóránd. – Lenyűgözött a zarándokút lelki és fizikai kihívása. Ezután három napig azt álmodtam, hogy ott vagyok, és teljesítem a túrát. Vonzott az a lelki fejlődés, amiről beszámolt a hölgy, hiszen ez nemcsak fizikai, hanem lelki kihívás is. Nem utolsósorban az Istennel való kapcsolatom megerősítésének szüksége is ott volt az indulás indokai között.”

„Hogy mi volt a legnagyobb tanulsága az El Caminónak? Akkor találom meg önmagam, ha feladom önmagam. Ha az ember el tudja engedni a terveit, elképzeléseit, akkor megtalálja magát. Én nehezen tudok elengedni. Ha valaki a környezetemből elutazik, az lelkileg nagyon megvisel. Ha valaki elmegy, azt a jövőben más szinten kapom vissza.

Határozottan más emberként jöttem haza a zarándokútról. Nem mellékes az sem, hogy hat kilóval kevesebbel és sokkal nyugodtabban.

Lelkileg sokkal stabilabb lettem, Isten végig mellettem volt. Tudtam, hogy bármi is történik, Isten mindent megold.”

Alapvetően szereti a biztonságot, ám a kijutás nem volt zökkenőmentes. Bukarestből repült Párizsba, majd onnan egy kisebb reptérről ment tovább, s eközben vonattal is kellett utazni. Az első felszállás után azonban kisebb probléma adódott, ami miatt csúszott a teljes utazás.

„A felszállás után azt mondta a kapitány, hogy ne pánikoljon senki, de azonnal le kell szállnunk, és mindenki olyan gyorsan hagyja el az utasteret, amilyen gyorsan csak tudja. Miután elhagytuk a repülőt, akkor mondták, hogy műszaki hiba miatt akár ki is gyulladhatott volna a levegőben a gép. Ezután elkezdtünk szabad járatokat keresni, majd hatalmas kavalkád végén szerencsém volt, mert egy taxis engem és egy német túrázót is elvitt Saint-Jean-Pied-de-Port-ba. A hektikus utazás miatt nem gondoltam volna, hogy így lesz, de időben megérkeztem. Ez is azt mutatja, nem biztos, hogy minden úgy jó, ahogy eltervezted, lehet annál jobb is.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!