Kalandok a Duna mentén: brit ultrafutó 2850 kilométeres kihívása

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 09:20
A fáradtsággal még meg lehetett küzdeni, a kutyákkal nem mindig sikerült, de 67 nap után Kieran Alger célba ért.

Különleges módját választotta a vízparti nyaralásnak a brit ultrafutó, Kieran Alger. A nyaralás egy meglehetősen sportos formájaként több mint két hónapon át naponta legalább maratoni távokat futott, végig a Duna mentén. Tíz ország és 2850 kilométer várt Algerra, természetesen Magyarországon is járt: igyekezett közvetlenül a folyóparton futni, a Duna minden egyes kanyarulatát követni.

Június végén a Fekete-tengertől indult, általában társak nélkül futott, saját maga vitte a legszükségesebb felszerelést, és legtöbbször vadkempingezett a folyó mentén. A fáradtsággal sikerrel megküzdött, a kutyákkal nem mindig.

„Romániában több kutyatámadás is ért, volt részem néhány kellemetlen pillanatban, nagyon éberen kellett futnom. De ezek a problémák is csak megerősítettek, így még szebbnek tűnik a kihívás teljesítése” – mondta Alger augusztus végén, már a „célba érkezés” után, ami a németországi Donauschingent jelentette, 67 napi futást követően.

A sok-sok kibővített maratoni célja kettős volt: egyrészt Alger úgy tudja, mivel más még nem próbálkozott hasonlóval, ő lett a Duna-futás úttörője, másfelől jótékonysági célból is vágott bele a kalandba: a gyermekszegénység ellen küzdő szervezeteknek gyűjtött pénzt, és a több mint két hónap alatt mintegy 8000 font (3.7 millió forint) gyűlt össze.

forrás: runningmagazine.ca

kép: Kieran Alger instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sodrással szemben – Vincze András publicisztikája

Úszás
2024.09.23. 22:59

A Duna aranya – Csillag Péter publicisztikája

Párizs 2024
2024.08.17. 00:21

„Ha fáj, akkor fussál egy kicsit gyorsabban” – Csillag Eszter ultrafutó mantrája az utolsó méterekre

Atlétika
2024.07.16. 15:18

Elképesztő teljesítmény! Magyar ember nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét a Himalájában

Egyéb egyéni
2024.06.23. 12:21

Olimpiai történetek: fő a célba érés – még sérülten, a maratonin is

Atlétika
2024.06.11. 12:52

Csupasport: Aleksandr Sorokin üzent a balatonfüredi vb résztvevőinek

Csupasport
2024.05.28. 18:00

Csupasport: remek évük volt tavaly, díjazták a magyar ultrafutókat

Csupasport
2024.01.30. 23:43

A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát

Csupasport
2023.12.07. 10:24
Ezek is érdekelhetik