Újabb spanyol csodatalálmány az élmények egyesítésére: a szörfbringa

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.04. 17:08
A népszerű spanyol BMX-es, Rubén Alcántara annyira imádja a szörfözést és a tengert, hogy kifejlesztett egy forradalmi járművet.

Az elsősorban BMX-es körökben kimondottan ismert és népszerű málagai Rubén Alcántara a napokban formabontó találmánnyal került a figyelem középpontjába. A 48 éves spanyol sportoló már húsz éve szörfözik szabadidejében, imádja a tengert és a hullámokat, így jó ideje gondolkodott rajta, hogy lehetne összekötni a két szenvedélyét: a bringázást és a szörfözést.

Eleinte úgy gondolta, elég lesz, ha vesz egy jet skit, ez azonban nem adta meg neki azt az élményt, amire vágyott.

„Vettem egy jet skit, de nagyon nem tetszett – idézte őt az As. – Túl nehéz volt, nem voltak uszonyai, így nem lehetett vele szörfözni, nem azt adta, amit vártam. Úgyhogy eladtam, és próbáltam magam megalkotni valamit, ami ötvözi a két sportot. Eleinte rengeteg problémával küszködtem, eltörtek, elégtek a modellek, de aztán szép lassan kialakult valami olyasmi, amire vágytam.”

Körülbelül hét évig kísérletezett, míg megalkotta a jelenlegi prototípust, amelyet egyelőre csak saját örömére használ, de elképzelhető, hogy a jövőben mások számára is elérhető lesz. A kormányrendszer szabadalmaztatása már folyamatban van, szóval elképzelhető, hogy néhány éven belül bárki megvásárolhatja a fura szerkezetet. A parton mindig nagy csodálatnak örvend a „szörfbringa”, amely legfeljebb 50 km/órával képes száguldani.

„Gyakorlatilag egy kormányrendszerrel és motorral ellátott szörfdeszka, amely két méter sugarú körben képes fordulni, és forradalmi találmány lehet

– folytatta Rúben Alcántara. – Alig több mint húsz kilogramm, a kormány pedig összecsukható, így könnyen szállítható, a motor teljesítménye kicsi, így nem kell hozzá külön engedély. Nagyon jól megy, egy álmom vált vele valóra. Az enyém benzines, de elektromos verziót is lehet készíteni. Aki szereti a tengert és a kerékpározást, annak hatalmas élményt nyújt. ”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szombatra halasztották a hullámlovaglók éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.02. 08:35

Párizs 2024: a hullámlovaglás helyszínén is megnyitották a játékokat

Párizs 2024
2024.07.27. 10:54

Osztrák körverseny: a haláleset miatt nem versenyeznek a záró napon

Kerékpár
2024.07.07. 12:26

Kerékpár: elhunyt az edzésbalesetet szenvedő kerékpáros

Kerékpár
2024.07.06. 19:49

Vas Blanka a Vuelta harmadik szakasza után is megtartotta a piros trikót

Kerékpár
2024.04.30. 17:45

Népsport: Kirchknopf Ferenc száznál is többször nyert a vízen

Egyéb egyéni
2024.04.21. 10:20

Giro: nem épül fel időben, kihagyja a versenyt Wout van Aert

Kerékpár
2024.04.11. 18:51

Álomból valóság – túl éles váltással     

Képes Sport
2024.04.11. 09:52
Ezek is érdekelhetik