csupasport bannerhátsófüves banner

Túl alacsony a vízszint, elmarad a Tisza-tó-átúszás és -átevezés

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 12:29
null
Az előző hétről elhalasztott Balaton-átevezést sem tartják meg – ott a nagy szél az akadály.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszószövetség közös közleményt adott ki, amelyben bejelentették, hogy nem rendezik meg az augusztus 13-ra tervezett Tisza-tó-átúszást és -átevezést Abádszalókon.

Ennek oka, hogy a verseny helyszínéül kijelölt Abádi-öbölben nem megfelelő a vízállás.

„A legfrissebb mérések alapján a tó vízállása jelenleg hatvan centiméterrel alacsonyabb az aszályos időszakra betárazott maximális nyári vízszinthez képest, sőt az előrejelzések szerint a következő hetekben további csökkenés várható.

Emiatt az augusztus tizenharmadikára tervezett eseményen az átevezők és az átúszók közötti vízfolyosón a versenybírói, valamint a vízimentő motorcsónakok sem tudnának biztonságosan közlekedni”

– áll a szervezők közleményében.

A két szövetség jelezte, hogy a nevezési felületet lezárták, a már benevezetteknek a nevezési díjat visszautalják, hiszen az esemény megtartása későbbi időpontban sem lehetséges.

„Mindenkinek köszönjük a megértést, hálásak vagyunk azoknak, akik eddig már hivatalosan is jelezték részvételi szándékukat, és őszintén sajnáljuk a kialakult helyzetet” – írták a közleményben.

A BALATON-ÁTEVEZÉST SEM TARTJÁK MEG

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség csütörtökön úgy döntött, hogy törli a Hervis Balaton-átevezést, amelyet szombaton rendeztek volna meg.

Az eseményt a várható szeles időjárás miatt kellett törölni, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint szombattól folyamatosan hűvösebb levegő áramlik a térségbe, ami több napig tartó szeles időjárást hoz magával. A délelőtti órákban erős, 45 km/órás lökések is előfordulhatnak, ami egyre tarajosabb hullámzást okoz. A déli óráktól tovább erősödik az alapszél, a vízközépen 45-50 km/órás széllökések is várhatóak.

A Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonalú, nyolc kilométeres Balaton-átevezés eredeti időpontja múlt szombat volt,

de akkor a vártnál erősebb zivatar tört a térségbe, ezért egy héttel későbbre halasztották az eseményt, azonban most kiderült, hogy az új időpontban sem lehet lebonyolítani biztonságosan.

Az MKKSZ a közösségi oldalán azt is jelezte, hogy a nevezési díjak zárolását feloldják, és mindenkinek visszautalják a már befizetett összeget.

Illusztráció: Mészáros János/Új Néplap, 2021

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint százan értek célba az 5. Téli Balaton-átúszáson

Csupasport
2025.03.20. 05:21

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31
Ezek is érdekelhetik