Nem tudott újabb rekordot dönteni a fekvenyomás királya

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 17:20
Továbbra is 355 kilogramm a fekvenyomás világrekordja, az amerikai Julius Maddox ugyanis harmadszor sem tudta megdönteni tavaly felállított csúcsát.

Nem sokon múlt, hogy Julius Maddox megdöntse saját világrekordját fekvenyomásban, de végül harmadik nekifutásra sem tudott új csúcsot felállítani. A 35 éves amerikai erőemelő 2021 februárjában 355 kilogrammal döntötte meg saját korábbi 349-es csúcsát, ezúttal pedig 365-tel próbálkozott.

Ekkora súlynál már nagyon sokat számít az a tíz kiló, ahogy az a mellékelt videón is látszik. A legutóbbi már a harmadik próbálkozása volt a két tavaly júniusi kísérlete óta, és egyelőre nem tudni, negyedszer is megpróbálja-e. Ettől függetlenül nyugodtan nevezhetjük őt a fekvenyomás királyának, merthogy 2019 óta ő a csúcstartó; akkor 335.5 kilóval adta át a múltnak az orosz Kirill Szaricsev 335 kg-os rekordját.

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez a klasszikus, ruha nélküli fekvenyomás. Ruhás fekvenyomásban egészen elképesztő módon 599 kg a csúcs – ezt Jimmy Kolb állította fel az idén.

De visszatérve a klasszikus szakághoz: 1996-ban, azaz huszonhat évvel ezelőtt 320 kg volt a rekord, 1973-ban pedig „csak” 263 kg (ekkor még nem létezett a ruhás kategória). Az első hivatalos rekord 1899-re tehető, akkor az észt erősember, Georg Karl Julius Hackenschmidt 164 kg-ot nyomott ki.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik