Terepbringaversenyek szervezésénél fontos az erdészeti szakemberek bevonása

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 16:00
Szervezett keretek között nem kell tartani az engedélyeztetésétől, s számít a helyiek segítsége is, hogy hova lehet feljutni kerékpárral.

Miként a terepfutóknál, a terepbringásoknál is számos háttér- és adminisztrációs munka előzi meg a versenyt, ráadásul a költséghatékonyság nem mehet a minőség rovására. Magyarországon a megfelelő infrastruktúra mellett feltétlenül szükséges egy vagy több támogató bevonása, hogy egy-egy eseményt gazdaságosan és színvonalasan lehessen megrendezni. Sőt a terepfutó- és terepbringaversenyek egyre inkább összeolvadnak, mert igénylik a résztvevők, akik úgynevezett challenge-versenyek keretében indulnak: a szezon több futamból áll, lehet pontokat gyűjteni, az idény végén pedig összesíteni vagy döntő futamot rendezni. A Superior Racing Team szervez olyan terepkerékpár- és terepfutóversenyt, amelyen külön-külön indulnak futók és bringások, de a kettőt kombinálni is lehet.

„Fontos felmérni az igényeket, mert az utánpótlás-versenyzők mellett szeretnénk megtartani a felnőtt indulókat is – kezdte Sós Sándor, a Superior Racing Team vezetője. – Általában állandó terepre szervezzük versenyeinket, de minden évben próbálunk kisebb újításokkal, módosításokkal élni, hogy még nagyobb élményt, még több élvezetet nyújtsunk. Kevesen tudják, de a versenyszervezés rengeteg munkafolyamatból áll, a helyi önkormányzat mellett az erdészetet is be kell vonni, s ha munkát adunk az erdészeknek, könnyebb megvalósítanunk az elképzeléseinket.”

Rengeteg emberi történet, számos nagy verseny, sok-sok csodálatos bringatúra legújabb magazinunkban. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságárusoknál, az ára 695 forint.


A Mátrában például az erdészettel közösen, online konferencián jelölték ki a pálya nyomvonalát, sőt a helyi szakember elmondta, mit miért nem javasol. A pályabejárásnál igazolódott a véleménye, mert lehetetlen lett volna kerékpárral felcaplatni a korábban tervbe vett emelkedőn.

„Szerencsére a helyi erdészek, szakemberek vagy a területi hatóságok illetékesei mára belátták, az erdészetnek nem csupán a fakitermelés, a fatelepítés vagy az ibolyák megóvása a feladata, hanem a sportolási lehetőségek szervezett keretek közötti lebonyolítása is.”

A szükséges engedélyek, papírok beszerzése, illetve a kisegítő személyzet megfelelő eligazítása és felkészítése mellett még mindig ott a személyes felelősség, ami a versenyzőket is kötelezi. A terepbringaversenyeket ugyanis nem kirándulók, turisták elől elzárt ösvényen, túraútvonalon rendezik meg. Tény, a szervező feladata a kirándulókat figyelmeztető feliratok kihelyezése az erdőben, de a versenyzők megfelelő hozzáállása is elengedhetetlen, hogy ne történjen baleset.

Címlapfotó: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka ötödik Dublinban

Kerékpár
2024.12.01. 16:31

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Párizs 2024: hatalmas fölény a női kerékpárosok időfutamában

Párizs 2024
2024.07.27. 16:12

Terepkerékpár-vb: Van der Poel hatodik aranya, Dina Márton a 38. helyen

Kerékpár
2024.02.04. 16:20

Terepkerékpár-vb: Vas Kata Blanka jó formában érzi magát

Kerékpár
2024.01.29. 20:38

Még mindig nem hordanak elegen bukósisakot

Csupasport
2023.11.29. 20:18

A biztonságos bringázás alapja a visszapillantó tükör – de mire figyeljünk és mik a tévhitek?

Csupasport
2023.10.13. 19:56

Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra

Csupasport
2023.10.03. 12:12
Ezek is érdekelhetik