Guinness-rekordot döntene 80 évesen, ha bringával teljesíti a Pánamerikai-túrát

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.04.12. 16:23
A kanadai Robert Fletcher az észak- és a dél-amerikai kontinenst összekötő 13 500 kilométeres túrával ajándékozza meg magát.

Az Alaszkában található Fairbanks és a közép-amerikai földrészt déli részén fekvő Panamaváros közötti távolság 13 500 kilométer, amelyet sokféleképpen tehetünk meg. Csak keveseknek jutna eszébe, hogy kerékpáron. Márpedig ez az ötlet pattant ki az idén 80 éves kanadai szabadidősportoló, Robert Fletcher fejéből, aki úgy érzi, az élet csak most kezdődik igazán.

„Számomra a nyolcvan az új ötven, és erre én vagyok az élő bizonyíték – utalt arra, hogy sohasem késő belevágni a hajmeresztő kihívásokba. – Egész életemben kergettem a kalandokat: hetvenkét évesen megmásztam a Kilimandzsárót, és 8209 kilométerrel én tartom a Guinness-rekordot távolsági elektromos kerékpározásban. Ezt a csúcsot szeretném idén megdönteni, méghozzá úgy, hogy Alaszkából letekerek Panamavárosba.”

Fletcher 2022. augusztus 22-én lesz nyolcvanéves, és ezzel a nem mindennapi kerékpártúrával ajándékozza meg magát. Persze nem most vág bele először nagy kalandba: a hetvenes években keresztbe-kasul bejárta bringán Nagy-Britanniát és Franciaországot, de az utóbbi nyolc évben sem tétlenkedett, több gigatúrát is teljesített az Egyesült Államokban. Kétezertizenötben pedig több mint tízezer kilométert tekert le az Alaszkában fekvő Anchorage-ból Mexikóvárosba – hogy csak néhányat említsünk a sok közül.

Az egykori maratonista és triatlonista húsz éve ment nyugdíjba – korábban tanárként, illetve iskolaigazgatóként dolgozott –, ám meg sem látszik rajta a kor. Sportteljesítménye mellett ebben az is meghatározó szerepet játszik, hogy öt éve él Costa Ricában, ahol e-kerékpár-kölcsönzőt működtet turistáknak.

„Ami a terveimet illeti, most végzem az utolsó simításokat, miközben én is nyögöm a koronavírus-járvány terheit. Legfőbb szándékom, hogy megmutassam a fiataloknak, hatvanötön túl is van élet. A túrával nemcsak a születésnapomat ünneplem, hanem hogy pontosan húsz éve mentem nyugdíjba.”

A terv és az elhatározás előtt még akkor is kalapot kell emelnünk, ha Fletcher elektromos rásegítéses biciklivel szeretné átszelni az észak- és közép-amerikai földrészt.

„Jó néhány évvel ezelőtt keltette fel az érdeklődésemet az e-kerékpár. Éppen egy emelkedővel küszködtem, amikor elsuhant mellettem egy hölgy egy ilyen járgányon. Olyat is láttam, hogy egy nő e-bringán »nyulazott« az országúti kerékpáron tekerő férjének.”

Fletcher ezt követően kezdett el kerékpártúrákat szervezni, és amikor egyre több kuncsaftja kérdezősködött az e-bicikliről, vett hármat: egyet magának, kettőt pedig ügyfeleinek.

„Amikor láttam a tévében a Motorkerékpárral a Föld körül című sorozatot Ewan McGregorral és Charley Boormannal a főszerepben, úgy döntöttem, én is véghez viszek valami hasonlót. Ekkor jött az ötlet a pánamerikai túráról és a Guinness-rekord megdöntéséről.”

A tervek szerint naponta átlagban 116 kilométert tesz majd meg, a leghosszabb napi 180, a legrövidebb 86 kilométeres lesz. Július 4-én ül e-bringára Fairbanksben, és december 7-én érkezik Panamavárosba.

„Korábbi túráim tapasztalataiból kiindulva úgy vélem, utam során sokan csatlakoznak majd hozzám bringán, hogy segítsenek megdönteni a Guinness-rekordot. Nem szeretnék előrerohanni, de ha sikerül végrehajtanom ezt a tervemet, nekivágok Dél-Amerikának vagy az Antarktisznak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik