Több mint fél évszázad után ismét járható a gyönyörű bhutáni ösvény

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.05. 20:04
Hatvan év után ismét megnyílik, és teljes egészében járható lesz a számos látványosságot rejtő, 430 kilométer hosszú Trans Bhutan Trail.

Márciusban, csaknem hatan év után ismét elérhető lesz a túrázóknak és a futóknak a legendás Trans Bhutan Trail, amelyet a bhutáni hatóságok a hatvanas években, a helyi úthálózat kiépítése után zártak le. A 430 kilométeres ösvény a keleti Tashigang tartományt köti össze a nyugati Haa-val.

A Trans Bhutan Trail ismételt megnyitásának ötlete már 2018-ban szóba került, azóta rengetegen dogoztak rajta, hogy a több mint négyszáz kilométer hosszú ösvény ismét teljes egészében járható legyen. A helyiek természetesen a turizmus fellendülését várják ettől, más kérdés, hogy egyelőre nem engednek be turistákat az országba.

Biztos, hogy hosszú távon az ázsiai kultúra és a vallás kedvelőinek érdekes célpont lesz. Az ösvény története egészen a tizenhatodik századig nyúlik vissza, a célja pedig az volt, hogy összekösse a régió kolostorait, emellett a szerzeteseknek is ideális zarándoklási lehetőség.

Ezek után aligha meglepő, hogy az út során több száz történelmi látványosságot, köztük erődöket, kolostorokat és nemzeti parkokat is megcsodálhat, aki vállalkozik a túrára, amelynek során tizennyolc hídon kell átkelni, és mintegy tízezer lépcsőfokot megmászni – unatkozni tehát egyetlen túrázó sem fog.

A teljes ösvény bejárása körülbelül egy hónapot vesz igénybe, de ha valakinek nincs ennyi ideje, az természetesen rövidebb útvonalat is választhat, és kerékpárral is végigcsinálhatja a túrát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik