csupasport bannerhátsófüves banner

Február végéig lehet nevezni a PET-kupára

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.02.06. 18:11
null
A hagyományos, többnapos folyami PET-hajós versenyek alkalmával tavaly 20 tonna hulladék gyűlt össze a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon. Immár 10. éve lesz, hogy vízre szállnak a természetvédők.

Három különböző időpontban és helyszínen szervezik meg a hagyományosan népszerű PET-kupa folyami versenyeit. A korábbi rendezvények vidám hangulata, egyedülálló közösségi élménye és a folyók páratlan szépségű élővilága az idén is várja a résztvevőket.

Elsőként a 3. Tisza-tavi versenyre kerül sor 2022. június 16–19. között, amelyen a Felső-Tiszai versenyhez képest kisebb hajós flotta, valamint rövidebb verseny várja a résztvevőket. Másfél hónappal később, 2022. július 30.–augusztus 7. között kerül sor a 10. Felső-Tiszai versenyre, amely a hagyományos és leghosszabb verseny a folyó felső szakaszán. Szeptember elején (7–11.) rendezik a 3. Bodrogi versenyt. A futam kisebb létszámmal, rövidebb programmal és napi távokkal a Tisza-tavi versenyre hasonlít, a tapasztalatok alapján itt is rengeteg hulladékot lehet összegyűjteni.

A PET-kupa versenyszabályzata az esemény weboldalán érhető el, a nevezéssel viszont sietni kell, mivel február 28-án véget ér (az elbírálás határideje március vége).

A PET-kupa három szakaszból. Az első a hulladékgyűjtés, amely egész évben folytatott tevékenység, ennek során cégek csapatépítő tréning keretében, önkéntesek, iskolák, diákok, filmesek összehangolt vagy egyéni akciók során próbálnak minél több hulladékot gyűjteni. A fő cél a folyó és az ártér megtisztítása, valamint a térségben keletkezett otthoni hulladék szelektív gyűjtése.

A PET-kupa akkor éri el a célját, ha nem lesz elegendő hulladék a Tiszában a hajósverseny megrendezéséhez.

A második szakasz az újrafelhasználás, amelynek során a Tiszából, az ártérből és a környékbeli településekről összegyűjtött hulladék látványos átalakuláson megy át: a hulladékból hajók épülnek, amelyek akkor nyerik el a PET-hajó „címet”, ha megfelelnek a rájuk vonatkozó előírásoknak. A harmadik szakasz a folyami hajósverseny, amely a PET-hajók között zajlik, a részvételhez különleges kritériumoknak kell megfelelni. A részletek a PET-kupa honlapján olvashatók.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint százan értek célba az 5. Téli Balaton-átúszáson

Csupasport
2025.03.20. 05:21

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31
Ezek is érdekelhetik