Az országúti kerékpározás legjobb öt versenyzője 2021-ben

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 14:23
A híres kerékpáros-szakportál, a cyclingweekly.com összeállította az év legjobb országúti kerekeseinek ötvenes listáját.

5. Anna van der Breggen

Vas Kata Blanka csapattársa, a holland world tour istálló, az SD Worx 31 éves kiválósága visszavonult, holott a szakma szerint erre semmi oka sem volt, mert még mindig ereje teljében van. A riói olimpia női mezőnyversenyének győztese még tavaly májusban döntött úgy, hogy az idén befejezi a versenyzést.

„Ha az ember egyszer csak befejezi, amit sokáig csinált, nyilván furcsa új életet kezdenie. Ez azonban nem zavar, sőt izgatottan várom, mit hoz a jövő. Sohasem éreztem, hogy túl korán fejeztem volna be a versenyzést, és hogy rosszul döntöttem volna” – nyilatkozta fél évvel később, novemberben.

 

Fotó: Michael Steele/AFP

 

Mindenesetre 2021-ben rendesen „odatette” magát, a szakportál a körversenyek királynőjének nevezi, nem ok nélkül. Tíz szakaszsikert tudhat magáénak, továbbá megnyerte a Vuelta a Burgost és negyedik alkalommal a Giro d'Italia Donnét, olimpiai éremgyűjteményét pedig egy bronzzal gyarapította, amelyet időfutamban szerzett. Az eredetileg ápolónő, mélyen vallásos olimpiai bajnok azonban nem távolodik el a sportágtól: csapata, az SD Worx sportigazgatójaként folytatja, ami nekünk azért is öröm, mert Vas Kata Blankának lesz kitől tanulnia. A pályán kívül pedig igyekszik minél több időt szentelni hobbijának, a festészetnek, a zongorázásnak és a kötögetésnek.

 

4. Wout van Aert

A Jumbo-Visma 27 éves belga bringása második lett az olaszországi Tirreno–Adriatico egyhetes kerékpárversenyen, a Tour de France-on pedig „mesterhármast” ért el. Megnyerte az egyéni időfutamversenyt, a legendás, dupla ventoux-s hegyi szakaszt, továbbá a champs-élysées-i befutót. Ha netán ez nem elég meggyőző, hogy az öt legjobb között a helye, elég hozzátennünk: második lett időfutamban az országúti kerékpáros-világbajnokságon és a tokiói olimpia mezőnyversenyén. A terepkerékpárban háromszoros világbajnok a télen „visszatér” a cyclocrosshoz, és a világkupán szeretne bizonyítani.

 

Fotó: David Stockman/AFP

 

Van Aert meglehetősen hiú ember hírében áll. Kevésbé volt meglepő, hogy a Tour de France rajtja előtti csapatbemutatóra frissen vágott frizurával érkezett, arra viszont már sokan felfigyeltek, hogy a bemutató előtti napon megcsípte egy méh a nyelvét, amely nagyon bedagadt, ám a belgát csupán az érdekelte, hogyan fog így másnap az emberek elé állni.

 

3. Primoz Roglic

A Jumbo-Visma 32 éves szlovén csodabringása az év elején ellentmondást nem tűrő módon nyerte meg a Baszk körversenyt, majd sorozatban harmadszor a Vueltát. Bár a Tour de France-on esélyesként indult, sérülése miatt idő előtt fel kellett adnia a küzdelmet, amiért Tokióban kárpótolta magát az egyéni időfutam-győzelemmel. Az országúti kerékpársport történetében a harmadik, akinek ugyanabban az évben sikerült Grand Tour-t és olimpiát nyernie.

 

 

Jóllehet állóképessége és akaratereje révén sokan csak Terminátornak becézik, Roglic nem veszi szívesen a jelzőt, ő sincs vasból. Többször is bukott a Francia körversenyen, ami miatt fel kellett adnia a küzdelmet, a Vueltán azonban nem törték meg az esések – végül nyert.

 

2. Annemiek van Vleuten

Noha a tervezettnél korábban ért véget az idény a 39 éves holland országúti kerékpáros számára – megsérült az októberi Párizs–Roubaix-n –, helye megkérdőjelezhetetlen a szakág legjobbjai között. 2021-ben második lett a Vuelta a Burgos Feminason, megnyerte a tokiói olimpia női időfutamversenyét, és az ötkarikás mezőnyverseny ezüstérmese lett. Hab a tortán, hogy a legjobbnak bizonyult a Ladies Tour of Norway-en is.

 

Fotó: Greg Baker/AFP

 

Van Vleuten egyébként óriási küzdő. A kerékpár szerelmesei bizonyára emlékezetükbe vésték a 2016-os riói olimpia női országúti kerékpáros-mezőnyversenyét, amelyen sokáig vezetett, de egy lejtős szakaszon elesett, és beverte a fejét az útpadkába. Öt évet várt, hogy kijavíthassa hibáját, és olimpiai aranyérmet akaszthassanak a nyakába.

 

 

1. Tadej Pogacar

Talán nem csodálkozunk, hogy a Cyclingweekly a 23 éves szlovén kerekest tette a 2021-es országúti ranglista élére. Még hagyján, hogy harmadikként gurult át a célvonalon a tokiói olimpia országúti mezőnyversenyében, de megnyerte a Tour de France-t, az öt legnagyobb egynapos viadalok közül pedig első lett a Liege–Bastogne–Liege-en és a Lombardiai körversenyen. Ezzel a teljesítményével Eddy Merckx és Fausto Coppi után a harmadik a szakág történetében, aki ugyanabban az évben győzött a Tour-on és két egynaposon.

 

Fotó: Dirk Waem/AFP

 

A teljes listát ide kattintva nézhetik meg.

Címlapfotó: David Stockman/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik