Ezer kilométeres japán túraútvonal segít gyógyítani a cunami okozta sebeket

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 14:14
Az alig két éve átadott Micsinoku Coastal Trail Japán egyik leghosszabb túraútvonala, amely a látványosságok és a helyi lakosok vendégszeretete miatt is kedvelt.

Több mint tíz éve már annak, hogy a Richter-skála szerinti 9.0-9.1-es erősségű földrengést mértek Japán keleti részén, Tóhoku régió csendes-óceáni partjainál. A rengést cunami követte tizenöt méteres hullámokkal, a víz helyenként tíz kilométeres mélységben hatolt be a szárazföldre. A katasztrófában hozzávetőleg 18 ezren vesztették életüket, az eltűntek száma is magas volt. A történtek után egy évvel a japán környezetvédelmi minisztérium nagyszabású rekonstrukciós programba fogott, az érintett partszakasz újraépítését és élővilágának megvédését tűzte ki célul. A projekt részét képezte egy

1000 kilométer hosszú túraútvonal létrehozása, amelynek célja hidat képezni a helyi lakosság és a természet között.

A Micsinoku Coastal Trail kiépítése során figyeltek rá, hogy a turistalátványosságokat ne lehessen autóval megközelíteni, azaz valamennyit mindenképpen gyalogolni kelljen – persze sokakat éppen az vonz, hogy egyszerre, komolyabb megszakítások nélkül végigjárják a távot.

Szándékosan a parton hagyott romok emlékeztetnek a 2011-es cunamira – Fotó: bbc.com / Rob Goss

„Az útvonal a Csendes-óceán partvidékét követi füves sétányokon, erdőkön és halászkikötőkön keresztül egészen a magas hegytetőkig – mutatta be a Micsinoku Coastal Trailt Paul Christie túravezető a BBC-nek. – A néha egészen apró települések közül sokat szerencsésen elkerült a 2011-es cunami, míg más helyeket súlyosan érintett. A túraútvonal emléket állít a történteknek, és miközben az a célja, hogy országon belül és kívül is minél több látogatót vonzzon, közvetve a helyi lakosok lelki sebeinek begyógyításában is segít.”

Habár a koronavírus-járvány miatt a túraútvonal látogatóinak száma nem az előzetes elvárásoknak megfelelően alakul, már mutatkoznak jelek, hogy kezdi elérni a célját. A helyi közösségek szívesen fogadják az érkezőket, betekintést engednek nekik a helyi kulturális szokásokba, sókészítő, főző tanfolyamokat tartanak, és megismertetik velük a halászatot, búvárkodást.

„A helyiek a kezdetektől támogatják a túrát, segítettek kijelölni az útvonalát, részt vesznek a karbantartási munkálatokban, és szolgáltatásokat kínálnak a túrázóknak – számolt be a Micsinoku Coastal Trail sikeréről a BBC-nek Macsida Naoko helyi túravezető. – A vendégszeretet is érezhető: amikor a tizennyolc éves lányom túrázott, egy idős lakos aggódott érte, mert a hegyen akart kempingezni, ezért inkább beengedte magához. Ez is mutatja, hogy a helyiek mennyire kötődnek a túraútvonalhoz. A remény szimbóluma lett.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hátborzongató videó – medve támadt a sziklamászóra Japánban

Csupasport
2022.10.19. 10:29

Hatvanhárom évesen futna új világcsúcsot a japán fizikatanárnő

Csupasport
2022.03.20. 14:08

Rekord az utolsó maratoni versenyen

Csupasport
2021.03.03. 14:17

Kirándulás Tokió legmagasabb pontjára

Csupasport
2020.12.24. 17:10

Magyar sikerek a híres japán ultrafutáson

Csupasport
2019.04.21. 10:44

Maráz Zsuzsa japán túrája: nincs stressz!

Csupasport
2019.04.18. 19:35

Őrült világcsúcs 100 kilométeren

Csupasport
2018.06.24. 20:20
Ezek is érdekelhetik