Elhunyt a portugál szörflegenda

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 16:36
Ötvenöt éves korában elhunyt Joao Alexandre, aki népszerűvé tette a szörfözést Portugáliában, és megcáfolta a sportággal kapcsolatos sztereotípiákat.

November 29-én, ötvenöt éves korában elhunyt Joao Alexandre, az első nemzetközi szinten ismert portugál szörfös, aki az országban igazán népszerűvé tette a sportágat. Amikor elkezdte, sokan lenézték a szörfözést, a lázadó fiatalság sportjának tartották, ám Joao Alexandre sokat tett azért, hogy ez a vélemény változzon.

„Ez egy háború volt, amit sikeresen megvívtam, mert tanult voltam, és megfelelő értékrendem volt” mondta egy korábbi, a madridi As által idézett interjúban. Azaz lerombolta a sportággal kapcsolatos sztereotípiákat, amihez bizonyára az is kellett, hogy 1991-ben Európa-bajnoki ezüstérmes legyen. Egy évvel később Ausztráliába költözött, mert csak ott válhatott profivá. A portugál szörfös társadalom azonban így is rengeteget köszönhet neki, nagyon sokan példaképnek tekintik, és felnéznek rá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szombatra halasztották a hullámlovaglók éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.02. 08:35

Párizs 2024: a hullámlovaglás helyszínén is megnyitották a játékokat

Párizs 2024
2024.07.27. 10:54

Újabb spanyol csodatalálmány az élmények egyesítésére: a szörfbringa

Csupasport
2022.08.04. 17:08

Az olimpiai és világbajnok szörfös testvére is sikeres, csak éppen a kifutón

Csupasport
2022.03.08. 11:39

Mestertolvajok a hullámokon: így kell kilopni a deszkát a gyanútlan szörfös alól

Csupasport
2022.02.19. 14:18

Újrahasznosítható anyagból, levegő felhasználásával készül az új szörfdeszka

Csupasport
2022.02.08. 12:03

Hawaii legextrémebb macskája imád az óceán hullámai között szörfölni a gazdáival

Csupasport
2022.02.04. 12:32

Három extrém sportág kerülhet be véglegesen a 2028-as olimpia programjába

Csupasport
2021.12.11. 10:51
Ezek is érdekelhetik