csupasport bannerhátsófüves banner

Nyolcvannapos régimódi kaland, azaz, inkább vakmerő túra a fagyos Antarktiszon

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 19:03
null
Külső támogatás nélküli, elképesztő kihívást szervezett két brit férfi a tudomány jegyében: nyolcvannapos, 4200 kilométeres útra indultak az Antarktiszon.

Két brit, Justin Packshaw és Jamie Facer-Childs őrült vállalkozásra szánta el magát. A Chasing the Light (magyarul nagyjából úgy fordíthatjuk, hogy A fényt üldözve) nevű expedíció keretében 4200 kilométert szeretnének megtenni kitesurffel az Antarktiszon, konkrétan a Déli-sarkponton keresztül is áthaladva.

A planetski.eu összefoglalója szerint az indulók amolyan régimódi kalandnak nevezik a vállalkozásukat, hiszen hosszú időre, nyolcvan napra tervezik, és nem vesznek igénybe külső támogatást. A Jules Verne-féle 80 nap alatt a Föld körül Phileas Fogg-i kalandra emlékeztető, összehasonlíthatatlanul fagyosabb vállalkozás során gyalog és kitesurffel haladnak, és csak magukra számíthatnak.

Bármilyen őrültnek is hangzik a vállalkozás, nem „holdkórosok” vágnak bele. Egyrészt Justin Packshaw és Jamie Facer Childs is izgalmas, kihívásokban bővelkedő életet él, utóbbinál kezdve azzal, hogy egyike a világ első, fagyasztott embrióból megfogant ikertestvérének.

Az 1987-es születésű férfi 2009-ben – akkor a valaha volt legfiatalabbként – átevezett az Indiai-óceánon, 2017-ben pedig már átszelte gyalog az Antarktiszt. Civilben orvos, évekig dolgozott a hadsereg doktoraként.

Másrészt a páros együttműködik az amerikai (NASA) és az Európai Űrügynökséggel (ESA), valamint a Stanford Egyetemmel is. Mivel az Antarktiszon roppant szélsőségesek a körülmények, az egyedi környezet változatos humán- és biológiai kutatáshoz hasznos, legyen szó izolációról, mikrobiológiai vizsgálatokról vagy immunológiáról.

Így aztán a két férfi küldetése a tudósoknak is egyedülálló lehetőség, hogy megfigyelhessék az emberi alkalmazkodóképesség egészen különleges példáját, a tapasztalatok tudományos kutatások sorához járulhatnak hozzá. A vállalkozás november 11-én startolt, és a honlapjukon rendszeresen beszámolnak a haladásról, a tapasztalatokról.

Az út a Novolazarevszkaja kutatóállomásról indult, és a Déli-sarkponton is keresztülhaladva a Union-gleccseren szeretnének célba érni. A honlap információi szerint eddig 323 kilométert tettek meg. Packshaw beszámolója szerint november 27., a tizenhatodik nap például remekül alakult, hiszen míg az előző két hétben a fennsíkra jutásért küzdöttek, ezúttal egy csodás szakaszon három óra alatt 54 kilométert haladtak.

Kép: Az esemény honlapja

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

Rakonczay Gábor 1300 kilométerre a céltól az óceán-átkenuzáson

Egyéb egyéni
2025.02.19. 13:37

Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló

Csupasport
2025.02.14. 17:04
Ezek is érdekelhetik