Mint a rajzfilmekben: lufikkal az égig

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 15:08
Az extrém sportoló Erik Roner életében sok őrültséget csinált, többek között óriási színes lufikkal felrepítette magát kétezer-ötszáz méter magasra, majd egy puskával addig lődözte őket, míg ő maga le nem zuhant.

Mindezt persze egy látványos videó kedvéért csinálta csak, bár nem ez volt az első eset, hogy őrültségre ragadtatta magát, már a Csupasporton is írtunk eszement ötleteiről.

Természetesen Erik Ronernek a mutatvány során semmi baja nem esett, gyakorlott bázisugróként, a maga eszkábálta karosszékkel együtt biztonságosan ért földet.

 

 

A videón látható mókázás azonban Roner egyik utolsó nagy ötlete volt, ugyanis még abban az évben, 2015-ben egy jótékonysági eseményen végrehajtott bázisugrás közben egy fának csapódott, és 39 évesen életét vesztette.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Rakonczay Gábor utolsó expedíciója: kenuval átevezni az óceánt

Egyéb egyéni
2024.11.27. 12:56

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Csupasport
2023.10.30. 11:50

Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Csupasport
2023.10.16. 19:45
Ezek is érdekelhetik