Világcsúcsok távolsági tekerésben

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 14:25
null
Adrian Ellul ausztrál hegyibringás nemcsak hegynek felfelé, hanem sík terepen is rendkívül messzire tekert, amiért Guinness-rekordot érdemelt. Sikerének egyik titka a vegemite-szendvics.

A hegyikerékpárban elért Guinness-rekordokat bemutató sorozatunk első részében Markus „Max” Stöcklről írtunk, aki egy hétköznapi gravel kerékpár nyergében javította meg a downhill gyorsasági világrekordot, most pedig az ausztrál Adrian Ellulról ejtünk néhány szót, aki több rekord tulajdonosa.

Ez még akkor is nagy dicsőség, ha négy csúcsa közül hármat egyetlen alkalommal ért el. De ne siessünk ennyire előre!

Az ausztrál montis 2014-ben elképesztő tettet vitt véghez: félévnyi készülés után everestingben megdöntötte a 12 órás hegynek felfelé tekerés világrekordját. Egész pontosan 153-szor tekert fel az északkelet-ausztráliai Habana környékén található emelkedő tetejére, miközben 9271.8 métert tett meg.

„Mivel a Mount Everest tengerszint feletti magassága csaknem kilenc kilométer, elmondhatom magamról, hogy jóformán fél nap alatt felbringáztam a világ tetejére – büszkélkedett. – Fájt mindenem, leginkább a lábam, de a végén már a mellkasom is szúrt a levegővételnél. Edzésen sohasem tekertem többet hat-hét óránál, így az utolsó öt óra úgy telt el, hogy automatikusan, szinte öntudatlanul nyomtam a pedált. Tizenegy óra ötvennyolc percet mutatott az óra, amikor megtettem a legutolsó, százötvenharmadik kört.”

Ellul kiváló állóképességét annak köszönheti, hogy 2014-es rekordja előtt több mint 15 évig triatlonozott. Mivel megunta, izgalmasabb sportra váltott, és végleg átpattant a bringa nyergébe. Miután felállította a 12 órás, hegynek felfelé tekerés világrekordját, újabb kihívásokra vágyott. Ekkor határozta el, hogy sík terepen is próbára teszi a tudását.

A sporttörténeti tettet 2015. október 9. és 11. között hajtotta végre az ausztráliai Queenslandben található McLennon Parkban egy Giant XTC típusú bringán.

Első lépésként megdöntötte a 12 órás hegyikerékpáros távolsági rekordot (307.68 kilométer), majd a 24 órásat (577.78 kilométer) és végül a 48 órásat is. Utóbbi részeként 1004.41 kilométert tett meg. A három csúcsot külön-külön hitelesítették, így történhetett meg, hogy két nap leforgása alatt három rekord tulajdonosa lett. Ellul átlagsebessége 20.1 kilométer/óra volt, ami szintén elképesztő teljesítmény.

 

 

Az ausztrál sportoló sikereiben kulcsszerepet játszott felesége, Elizabeth, aki a rekordöntések közben géllel, energiaitalokkal, banánnal, vegemite-szendvicsekkel és titkos fegyverével, szénsavmentes üdítővel segített férjének fenntartania a szükséges energiaszintet.

„Nagyon jó volt látni, ahogy sorra megdönti a rekordokat – mondta Elizabeth. – Még sohasem voltam vele olyan kedves, mint akkor, és remélem, egy nap visszakapom tőle a sok türelmet és szeretetet.”

 


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27

Sörrel ünnepelte a célba érkezést a Real Madrid egykori sztárja

Csupasport
2025.04.27. 18:57

Szilveszteri futások, túrák, tekerések és csobbanások: óévbúcsúztató sportprogramok

Csupasport
2024.12.25. 11:07

Párizs 2024: holland, új-zélandi és amerikai aranyak a kerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.08.11. 15:17

Szenzációs hajrá: Valter negyedik az olimpiai mezőnyversenyen, Evenepoel duplázott

Párizs 2024
2024.08.03. 17:43
Ezek is érdekelhetik