csupasport bannerhátsófüves banner

Páratlan BMX-pálya épül Magyarországon

Vágólapra másolva!
2021.07.28. 12:16
null
Az országban, sőt a régióban is egyedülálló lesz a hajdúböszörményi BMX-pálya, amellyel Szepesi Tibor BMX freestyle-versenyző régóta dédelgetett álma valósul meg.

Hajdúböszörmény eddig is számos látnivalóval dicsekedhetett, és úgy hírlik, szeptembertől BMX-pályájával is gazdagodik a város.

Jó néhány évvel ezelőtt pattant ki a fejemből az ötlet, hogy építeni kellene itthon egy freestyle BMX-pályát, amelyen nyugodt körülmények között készülhetek a versenyekre – mondta Szepesi Tibor BMX freestyle-versenyző. – Korábban egy normális pályáért több száz kilométert kellett utaznom, ám elegem lett belőle. Bár több időt töltöttem az Egyesült Államokban, ahol megfelelő körülmények között gyakorolhattam, állandóan ott motoszkált a fejemben, miért ne lehetne nálunk is építeni egy rendes pályát.

 

 

Mindez nagyon szépen hangzik, de egy ekkora méretű beruházásnak jelentős az anyagi vonzata.

Így van. Eleinte nem is tudtam igazán, honnan szerezzek forrást. Bár a pályaterveket már korábban elkészítettem, több alkalommal is meghiúsult az elképzelésem. Szerencsére éppen időben indult útjára az Országos Bringapark Program, amelyre én is benyújtottam a pályázatomat. Mögém állt szülővárosom, Hajdúböszörmény önkormányzata is, amely az ötvenszázalékos önrész mellett a nemzetközi színvonalú pálya megvalósításához szükséges többletköltségeket is állta. Az önkormányzat mellett köszönettel tartozom édesapámnak is, aki mindvégig mellettem állt.

Korábban utalt rá, hogy ehhez fogható BMX-pálya nincs Magyarországon, de még a környező országokban sincs. Valóban így van?

Igen. A legközelebbi ehhez hasonló pálya Horvátországban található. Ha még ennél is jobb pályán akar BMX-ezni az ember, kilencszázhetven kilométert kell utaznia: Olaszországban, egész pontosan Jesolóban épült egy új pálya. Eddig minden második hétvégén külföldre kellett utaznom a megfelelő felkészülési lehetőségért.

Mostantól azonban minden másképpen alakul. A mi pályánk mérete hatszáz négyzetméter, és tíz elemet tartalmaz. Elsődleges szempont volt, hogy ugyanazok az elemek legyenek rajta, mint amelyek megtalálhatóak a világkupa-állomásokon, valamint az olimpián.

Bátran állíthatom, sok szempontból egyedülálló pályát építünk, amely tökéletesen alkalmas lesz nagyobb nemzetközi BMX-események – C1-es versenyek – megrendezésére, illetve felkészülni a világkupára, Európa-kupára és világbajnokságra. A pálya tulajdonosa az önkormányzat lesz, és egy helyi sportegyesület fogja üzemeltetni.

Tervezéskor melyik pályából merített ötleteket?

Másfél évig terveztem, fél éve még egyáltalán nem így néztek ki a vázlatok. Legalább tucatszor terveztem újra. Nyolc évre visszamenőleg megnéztem az összes helyszínt, ahol világkupát és világbajnokságot rendeztek, de kigyűjtöttem azokat is, amelyek csak úgy megtetszettek. A helyszín mérete adva volt, én pedig megpróbáltam bepréselni a legjobb pályát.

 

 

Kik használhatják majd az új pályát?

Ez még egyeztetés alatt áll az önkormányzattal.

Célunk, hogy mindenki használhassa, de az biztos, hogy a BMX-esek korlát nélkül vehetik igénybe. Elképzelhető, hogy más sportágak képviselői némi korlátozással vehetik igénybe.

Mikor adják át az új létesítményt?

Ha minden jól megy, szeptember elsején, bár jó lenne, ha már hamarabb használatba vehetnénk. Mi is benne vagyunk a kivitelezésben, ezért is vagyok olyan bizakodó. Mivel a pálya a terveim alapján készült, ragaszkodtam hozzá, hogy én is részt vegyek a megvalósításban.

Túl merész kérdés, hogy mikor rendeznek először BMX-versenyeket Hajdúböszörményben?

Részben igen. Vannak elképzeléseink, és már tárgyaltunk is, de még nem szeretnénk elárulni a részleteket. Annyi biztos, hogy nemzetközi viadalokat is tarthatunk majd, hiszen a nemzetközi szövetség szabályzata alapján készül.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek

Kerékpár
2024.09.28. 14:37

Kiengedték az intenzív osztályról Kempf Zoltánt

Egyéb egyéni
2024.09.24. 12:08

Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző Svájcban

Egyéb egyéni
2024.09.21. 13:03

Párizs 2024: színfrancia dobogó a férfiaknál BMX-ben

Párizs 2024
2024.08.02. 22:41

A BMX-es José Torres Gil földönkívüli trükköket mutatott be

Párizs 2024
2024.07.31. 18:57

Párizs 2024: argentin és kínai aranyérem a BMX-eseknél

Párizs 2024
2024.07.31. 15:39

Lenyűgöző képek – ilyen a bmx Párizsban

Párizs 2024
2024.07.30. 17:11

Városi sportágak olimpiai selejtezője: a bréktánc, a BMX freestyle és a gördeszka érmesei

Egyéb egyéni
2024.06.23. 19:30
Ezek is érdekelhetik