Kilenc nap után mentették meg a túrázókat

Vágólapra másolva!
2021.07.31. 18:28
Eltévedt, és nem találta a kiutat a vadonból két amerikai túrázó, közben folyamatosan fogytak az élelem- és vízkészleteik – végül sikerült kapcsolatba lépniük a mentőcsapatokkal.

Elképzelni is nehéz, mit élhetett át az a két túrázó, akik az Egyesült Államokban található Big Horn Mountains területén eltévedtek, és kilenc napig bolyongtak a kiutat keresve, mielőtt a mentőcsapatok rájuk találtak.

Ilyen terepkörülmények között, ebben a térségben kerültek bajba a túrázók – Fotó: Big Horn County Sheriff Hivatal

A ktvq.com beszámolója szerint július 18-án egy férfi és egy nő indult útnak a Wyoming államban található Porcupine Falls területéről, ám idővel letértek a kijelölt útról, ami majdnem a vesztüket okozta. A hőség miatt hamar dehidratálttá váltak, fokozatosan kifogytak a vízből és az élelemből, egyiküknél ráadásul egészségügyi problémák is jelentkeztek. A páros nyolc napig képtelen volt hírt adni magáról, ekkor azonban szerencséjükre olyan területre értek, ahol elérhető volt a mobilszolgáltatás, így sikerült segítséget hívniuk.

Ez az utolsó pillanatban történt, a Big Horn County Sheriff Hivatal tájékoztatása szerint ugyanis a mentőcsapatok egy olyan sziklapárkányon találtak a párosra, ahonnan se fel, se le nem tudtak volna továbbmenni. A mentés nem ment könnyen. A segítők vittek vizet és élelmet a bajba jutottaknak, de kórházba szállítani az este beállta miatt csak másnap hajnalban tudták őket. Addig velük maradtak, és folyamatosan figyelték állapotukat.

„Nagyon legyengültek, szinte már mozogni sem tudtak – tette közzé Facebook-oldalán a Big Horn County Sheriff Hivatal. – A mentőhelikopter az időjárási körülmények optimálissá válása után egyenként szállította őket kórházba. Mindent figyelembe véve hatalmas szerencséjük volt, sokkal rosszabbul is végződhetett volna az eset. Egyikük nagyon csúnya napégést szenvedett, de a vizsgálatok alapján mindegyikőjük teljesen felépülhet.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik