Bringásrekordra tör a francia kalandor

Janzsó MiklósJanzsó Miklós
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 09:16
Sivatagban vagy egy jégmezőn vagy épp az óceán hullámai között is otthon érzi magát a francia kalandor Charles Hedrich, aki az elmúlt 20 évben számtalan merész vállalkozásba fogott.

Nem túlzás azt mondani, hogy filmbe illő Charles Hedrich története, akinek sportolói karrierje 45 évesen kezdődött. Előtte a francia haditengerészetnél szolgált, majd sikeres vállalkozást vezetett, amellyel nem csak Európában, hanem a tengerentúlon is jelen volt. Ezt hagyta ott azért, hogy egyre extrémebb körülmények között próbálja ki magát, kitartását és bátorságát. 2003-ban a Dakar rali volt az első nagy próbatétele: a motorosok között indulva teljesítette a távot, és végzett az előkelő hatodik helyen a 400 köbcentisek mezőnyében úgy, hogy előtte 10 hónappal szerezte meg a jogosítványát.

2016-ban a Tour de France-t is teljesítette! Persze nem a hírneves kerékpáros-körversenyt (bár ez is egyedülálló teljesítmény lenne), hanem körbeevezte Franciaország folyóit, amit élete egyik legcsodásabb élményének nevezett. Bár Hedrich későn vágott bele az alább sorolt kihívásokba, azért elég sok extrém is akad közöttük…

Például 2015-ben minden külső segítség nélkül, mindössze egy 150 kg-os kis szekeret maga után húzva kelt át az 1300 km-es Atacama-sivatagon – 32 nap alatt, 57 évesen!

Korábban sem kímélte magát: 2011-ben több ultrafutó- és triatlonversenyen is részt vett, de a Párizsi maratonin is számtalanszor futott már. Felsorolhatnánk még számtalan kalandját, a hosszú síelésektől kezdve a hegymászó expedíciókig, a sarkköri sétáktól a földkerülő vitorlázásáig. Legutóbb egy napelemmel működő autóval kelt át az ausztráliai Simpson-sivatagon. Megsüvegelendő teljesítmények, ám mélyen a zsebébe is kellett nyúlnia.

„Nagyjából négymillió eurót fektettem ezekbe az expedíciókba. Hat-hét év után kezdett felfigyelni rám a média, és kezdtek jönni a szponzorok is” – mondta egy korábbi interjúban kalandjai finanszírozásáról. Hiába az általa tartott sok-sok rekord, továbbra is számtalan terve van Charles Hedrich-nek. Az ősszel a nyolcadik legmagasabb csúcsról, a Manaszluról szeretne lesíelni, emellett a nyáron egy kerékpárosrekordot is meg szeretne dönteni: egy óra alatt szeretne minél nagyobb távot megtenni bringával (a jelenlegi rekord ebben az életkori kategóriában 44.228 km).

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik