Sokan rajtoltak el a spontán Kinizsin

„Nagyon kemények a csávók. Kinizsi... Én a kocsmáig alig tudok elmenni” – szól hozzám egy borvirágos arcú fiatalember a Békásmegyeren található Viziorgona utcában. A helyszín május utolsó szombatján hosszú évek óta emberek százaival telik meg, a közeli iskolában lehet nevezni a Kinizsi Százasra, és a tömeg hagyományosan a helyi SPAR elől rajtol el, hogy nekivágjon a Tatáig tartó 100 kilométernek.

Magyarország legrégebbi teljesítménytúrája a járványhelyzet miatt második éve maradt el, ez azonban nem mindenkit tartott vissza az indulástól. A múlt évhez hasonlóan sokan ismét spontán szerveződtek, így elmentem a rajthoz megnézni, hogyan vágnak neki a próbázók az ikonikus távnak.

Reggel hat órakor érkezem, az utakon szinte senki, parkolóhelyet könnyen találni, emlékszem, 2018-as teljesítésemkor mennyire más volt minden... A környék most szinte teljesen kihalt, csak néhányan sétáltatják fáradt szemmel a kutyájukat. Tíz perc elteltével aztán elkezdenek szállingózni az emberek. Technikai póló, sportszár, túrabot, messziről kiszúrni, kik azok, aki nem véletlen közelednek a Viziorgona utca felé. Az érkezők hamiskás mosollyal köszöntik sorstársaikat, ismeretlenek elegyednek szóba egymással, hiszen a cél ugyanaz.

„Nekem a huszadik teljesítésem lesz, persze hivatalosan csak tizennyolcnál járok – mondja Lévai Viktor, aki még a kilencvenes évek végén, az Index fórumán került kapcsolatba a Kinizsi Százassal. – Tavaly is végigmentem, idén is ezt tervezem. Az időt 16 órára lőttem be, éjfél előtt szeretnék Tatára érni. Tegnap elvittem oda az autót, szóval mindenképp kénytelen vagyok teljesíteni a távot, ha haza szeretnék jutni.”

Miközben beszélünk, kényelmesen készülődik. Megeszik egy banánt, összerakja a ruháit. Felsőjének elromlik a cipzárja, a mellény ujját így nem tudja visszarakni.

„Nem hiszem, hogy probléma lenne belőle, bár lehet, hiányozni fog, ha lehűl az idő. Az eső amúgy nem zavar, a ruhám gyorsan szárad. Egyedül a cipő jelenthet gondot, főleg, ha felázik a talpam és még sok van hátra a végéig. De nem adom fel semmiképp, nincsen vészforgatókönyv.”

Az idő múlásával egyre többen érkeznek, legalább hatvanan haladnak el a Viziorgona utcai SPAR előtt. A társaság vegyes, a minimálfelszereléses, Ultrabalaton-pólós futóktól a teli hátizsákos, hosszú nadrágos túrázókig terjed.

Az egyik lámpaoszlopnál egy páros melegít: nyakkörzés, vállkörzés, bokakörzés. Kicsivel odább egy apuka köszön el a családjától, kislánya macit fog a kezébe, úgy integet. Ugratások, óraállítások, indulás előtti szelfi, hét órára egészen népes csapat kel útnak, hogy a Hosszú-hegyen, Pilis-nyergen, Nagy-Getén, Mogyorósbányán, Bányahegyen, Koldusszálláson és a Szent Péter-templom romjain át eljusson a tatai ifjúsági táborig. Nem hivatalosan, de határtalan jókedvvel.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!