Holland sztárcsapatnál Vas Kata Blanka

MTI, T. N.MTI, T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 10:53
null
Peák Barnabás és Valter Attila mellett a mindössze 19 éves hölgy a harmadik magyar, aki a kerékpársport elitjének tartott World Tour-sorozatban folytathatja, miután az SD Worx szerződtette.

Hatalmas elismerés a 19 esztendős Vas Kata Blankának, hogy idén júniustól szerződteti a holland SD Worx csapata. A három szakágban is korosztálya legjobbjai közé tartozó sportoló kétéves megállapodást írt alá a női World Tour kilenc csapata közül a legerősebbnek tartott egyesülettel. Vas Kata Blanka így csapattársa lehet mások mellett az olimpiai bajnok, az országúti mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt világbajnoki címvédő Anna van der Breggennek vagy Chantal van den Broek-Blaaknak, aki világbajnoki aranyérmet szerzett 2017-ben, de ott lesz a 2019-es Európa-bajnok Amy Pieters is – adta ki a Magyar Távirati Iroda.

 

A magyar hölgy teljesítményre eddigi belga csapatánál sem panaszkodhattak

 

A belga Doltcini-Van Eyck Sport-Proximus kontinentális sora a napokban tette közzé, hogy a magyar versenyző távozik a keretből, kisvártatva pedig az SD Worx bejelentette szerződtetését.

„Hegyikerékpárban is hazája egyik legnagyobb tehetségének tartják, így megvan az esélye, hogy az idén kvalifikálja magát a tokiói olimpiára. Mindezek ismeretében nyitottak vagyunk arra, hogy csapatunkat képviselve mindhárom szakágban tovább fejlődhessen” – fogalmazott Danny Stam csapatmenedzser.

Vas Kata Blanka az országúti, a hegyikerékpáros és a terepkerékpáros (cyclocross) szakágban is felnőtt magyar bajnok, de 2020-ban hegyikerékpárban nyert világbajnoki ezüstérmet az U23-as korosztályban, majd a terepkerékpáros világkupán ötödik helyen végzett a felnőtt-, illetve első lett az U23-as rangsorban. Az idei világkupa-sorozat összetett versenyének megnyerése után pedig újabb kiemelkedő eredményt ért el az U23-asok mezőnyében, ezúttal az oostendei vb-n végzett a harmadik helyen.

„Az első beszélgetésem Danny Stammal jó érzésekkel töltött el, és ez fontos, ha valaki új csapat mellett dönt – idézte az Magyar Kerékpáros-szövetség közleménye Vas Kata Blankát, aki bizakodását fejezte ki, hogy a hegyikerékpáros szakágban indulhat majd az olimpián. – Az SD Worx megadja a szabadságot, hogy mindhárom szakágban versenyezhessek, ebben a tekintetben pedig Mathieu van der Poel a tökéletes példa számomra, aki már megmutatta, hogy egy bizonyos életkorig kombinálhatók a szakágak.”

A fiatal hölgy a harmadik magyar, aki World Tour-sorozatban szereplő csapathoz igazolt. Peák Barnabás az ausztrál Team BikeExchange, míg Valter Attila a francia Groupama–FDJ versenyzője.

Fotó: teamsdworx.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27

Sörrel ünnepelte a célba érkezést a Real Madrid egykori sztárja

Csupasport
2025.04.27. 18:57

Szilveszteri futások, túrák, tekerések és csobbanások: óévbúcsúztató sportprogramok

Csupasport
2024.12.25. 11:07

Párizs 2024: holland, új-zélandi és amerikai aranyak a kerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.08.11. 15:17

Szenzációs hajrá: Valter negyedik az olimpiai mezőnyversenyen, Evenepoel duplázott

Párizs 2024
2024.08.03. 17:43
Ezek is érdekelhetik