Tom Hanks-film mentette meg a szörföst

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 15:04
Súlyos szörfbalesetet szenvedett Új-Zélandon Ben Searancke, és amikor kezdett reménytelenné válni a helyzete, eszébe jutott a Számkivetett című film. Ennek és két arra járó nőnek köszönhetően végül megmenekült, de alighanem sohasem felejti el a történteket.

Valóban az élet produkálja a legjobb sztorikat. Remek példa rá Ben Searancke története, aki nemrég olyasmit élt át, ami egy hepienddel végződő amerikai filmben is simán megállná a helyét.

Új-Zélandon, Auckland nyugati partjainál szörfözött, amikor a nagy hullámok elragadták a deszkáját, őt pedig a sziklafalnak csapták. Rendkívüli nehézségek árán levánszorgott a partra, ami azért is nagy szó, mert a lába súlyosan megsérült, és kezdett reménytelennek tűnni a helyzet. Éppen annyi (lelki)ereje maradt, hogy egy hatalmas HELP (segítség!) feliratot rajzoljon a homokba, mielőtt a fájdalomtól összeesett.

A sajátságos segítségkérést a Tom Hanks főszereplésével készült Számkivetett című film ihlette, és bármennyire hihetetlen is, az ötlet bevált. Tegyük hozzá, a szerencsére is szüksége volt.

A koronavírus-járvány miatt ugyanis hármas szintű riasztási fokozat van érvényben azon a területen, így még az átlagosnál is kevesebben járnak a partszakaszon. De mázlija volt, két arra túrázó helyi lány meglátta a segélykérést, és értesítette a legközelebbi szörfklubot. A mentők előbb a helyszínen ellátták a 43 éves férfi sérüléseit, majd kórházba szállították.

„A lábam iszonyatosan vérzett, nagyon fáztam, és sziklától szikláig csapódtam, kezdett reménytelennek tűnni a helyzet – idézte őt az nzherald.co.nz. – Csak a lányomra tudtam gondolni, miatta tartottam ki. Nagy nehezen eljutottam a partra, de észrevettem, hogy nincs ott senki. Szédültem, és azt éreztem, hogy azonnal elájulok. Nem tudtam, hogy valóban látok-e valakit, vagy csak az elmém játszik velem, de elkezdtem üvölteni és integetni.”

„Aztán eszembe jutott a Számkivetett című film, amelyet két héttel korábban láttam, ezért egy hatalmas »Help« feliratot rajzoltam a homokba. Amint végeztem a P-betűvel, összeestem, de igyekeztem a tudatomnál maradni. Mindkét lábamat összevarrták, olyan erős fájdalmaim vannak, hogy első nap aludni is alig bírtam. Mindezek ellenére nagyon boldog vagyok, mert életben maradtam. Nemrég született meg a kislányunk, nagyon sok minden vár még ránk a feleségemmel.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szombatra halasztották a hullámlovaglók éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.02. 08:35

Párizs 2024: a hullámlovaglás helyszínén is megnyitották a játékokat

Párizs 2024
2024.07.27. 10:54

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg

Csupasport
2023.12.06. 11:14

Négy magyar hegymászó tragédiája, akik az ismeretlenbe indultak a Himalájában

Csupasport
2023.06.24. 19:01

A legdurvább túrázós történet: bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

Csupasport
2023.04.24. 19:14

Gyors „ujjműtét” verseny közben; hídról lógó bringás – februári esetek videón

Csupasport
2023.02.08. 14:58

Kétszáz métert zuhant, meghalt a „túrázás táncoló királynője”

Csupasport
2023.01.23. 09:32

Magyar futó is nagyot bukott a valenciai káoszban – videó

Csupasport
2023.01.16. 09:04
Ezek is érdekelhetik