Megterhelő sítúra a Magas-Tátrában

Vágólapra másolva!

2021.01.15. 20:41

Címkék

Héjja Bálint sziklamászó és síalpinista, barátjával együtt a Lomnici-csúcs és a Poprádi-tó környékén ötnapos síeléssel és túrázással készült a hegyivezető-tanfolyam egyik vizsgájára.

Bár a járványügyi korlátozások nem sokat változtak az elmúlt hónapokban, a hivatásos sportengedéllyel rendelkező sportemberek élete a kormányzati határozatok betartásával azért némiképpen kezd visszatérni a megszokotthoz. A csaknem az elmúlt egy esztendőt figyelembe véve a különböző expedíciók elmaradása – mint annyian – Héjja Bálintot is hátrányosan érintette. Jobb híján a Kalifa Alpin Csapata sziklamászója és egyben síalpinistája októberben részt vett a Mátrabérc trail terepfutóversenyen, de közeledve a februárhoz, már a hegyivezető-vizsgáira koncentrál, amelyre azonban nem árt a felkészülés.

„Barátommal, Farkas Ádámmal a Magas-Tátrában voltunk egy ötnapos síelésen – mondta Héjja Bálint, a Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete (MAHOE) tagja. – A legkézenfekvőbb megoldásnak tetszett, mivel ő Szlovákiában lakik, és a hegyivezetői iskola felvételi tesztjére készül, én pedig a tél végi, tavaszi vizsgáimra. A síelés az alapvető ismeretek közé tartozik, pozitív elbírálása a vizsgán nincs, de negatív annál inkább. Hegyi vezetőként ugyanis minden helyszínt sílécen kell megközelíteni, emellett a vezetéstechnika, a lavina- és időjárás-ismeret, a tájékozódás és a mozgás a gleccseren is az oktatás része. A Tátrában elsősorban az volt a célunk, hogy a hosszú kihagyás után minél több időt töltsünk a léceken és a hegyen.”

A páros a Lomnici-csúcs és a Poprádi-tó környékén gyakorolt, túrázással és síeléssel naponta olykor 1500-2000 méter szintkülönbséget is megtettek.

A térdig érő hó megnehezítette a két sportember túrázását és síelését.

„Szlovákiában a kijárási korlátozások miatt a sípályák zárva tartanak, sőt a megyék között sincs átjárási lehetőség. Felkészültünk mindenféle igazolással, teszteredménnyel és engedéllyel, de egyszer sem ellenőrizte senki. Ádám ismerőseinél szálltunk meg, rendre hajnali négy és öt óra körül keltünk, hogy minél többet síelhessünk és túrázhassunk. A hó a magasabb régióban leginkább a kuloárokban maradt meg, s mivel a menedékházak sem nyithatnak ki, a helyiek is inkább az alacsonyabban fekvő, hóágyúzott, de nem üzemelő síterepeket használták. Így aztán a magasabb részeken senkivel sem találkoztunk, igaz, helyzetünket nem könnyítette meg a térdig érő hó.”