csupasport bannerhátsófüves banner

Indul a jelentkezés a vándortáborokra

Vágólapra másolva!
2021.01.22. 11:55
null
A tavalyi jelentkezők másfélszeresét, 15 ezer gyereket várnak az idei vándortáborokban, amelyeket négy kategóriában – gyalogos, kerékpáros, vízi és zarándok – hirdettek meg.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos online sajtótájékoztatón elmondta, hogy amíg tavaly 24, idén már 31 útvonal várja a felső tagozatos és középiskolás gyereket, akik nyáron vándortábor formájában fedezhetik fel Magyarország tájait.

Az egyhetes nyári táborokra január 25-én reggel 6 órától lehet jelentkezni, az első vándortáborok június 16-án indulnak, a részvételi díj 28 ezer forint.

A 31 útvonalból 11 gyalogos, 10 kerékpáros, 9 vízi és 3 zarándok vándortábor, amelyek közül kettő közös lesz: a Körösök völgyében található az egyik, amely a kerékpáros és a vízi vándortáborozók közös útvonala, és a Mura mentén található a másik, amelynek egy része gyalogos, egy része pedig vízi vándortábor.

A kormánybiztos megjegyezte, idén is arra törekszenek, hogy a gyerekek számára a vándortáborokban eltöltött egy hét legyen az év legzöldebb hete, így odafigyelnek a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra, például, hogy a gyerekek minél kevesebb műanyagot használjanak.

Révész Máriusz felidézte, tavaly a koronavírus-járvány miatt nehéz volt a táborokat megszervezni, hiszen május végén még nem tudták, hogy június közepén a táborok elindulhatnak-e, ezért többen vissza is mondták a jelentkezést, így végül körülbelül 10 ezer gyerek vett részt 2020-ban a programban.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára szerint a gyalogos vándortáborok közül a Bakonyban, a Mecsekben és a Börzsönyben található útvonalak a legnépszerűbbek.

Idén is készülhetnek a diákok a gyalogos vándortáborra (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) vándortábor-projektvezetője kifejtette, hogy a kerékpáros útvonalaknál a Balaton-felvidék az egyik legnépszerűbb, idén pedig arra számít, hogy a Gerecse, Vértes, Velencei-tó környékén futó útvonalakra is sokan jelentkeznek.

Storcz Botond, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) szakágvezetője a vízi vándortáborok népszerű helyszínei közül a Szigetközt említette.

Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodavezetője elmondta, a zarándok vándortáborokba a katolikus vallású diákok mellett más felekezetű diákok is jelentkezhetnek.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervezi meg a vándortáborokat, partnerségben az OEE-vel, a Maketusszal, az MKKSZ-szel, valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodájával.

A vízi táborok is minden évben népszerűek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

(Felső kép: Unger Tamás/Vas Népe)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
7 órája

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at

Csupasport
2025.07.11. 17:17
Ezek is érdekelhetik