Amikor a túra tragédiával zárul

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 18:17
A természetjárás többnyire veszélytelen szabadidős sportág, de különösen külföldön, a veszélyesebb terepeken előfordul, hogy az emberek balesetből vagy felelőtlen viselkedésük következtében súlyosan megsérülnek.

A világ felfedezésére és megismerésére vitathatatlanul az egyik legjobb módszer a túrázás, de mint minden szabadidős sportnak, ennek is megvannak a maga veszélyei. Ha nehéz terepen, rossz időjárási viszonyok között, ráadásul egyedül túrázunk, egy-egy óvatlan mozdulat is bajba sodorhat, és előfordulhat az is, hogy teljesen kiszolgáltatottá válunk a természet erőinek. Az alábbi videón 10 ilyen tragikus eset látható.

Amanda Eller 2019-ben 17 napot élt túl Hawaii sűrű erdejének fogságában. Eredetileg egy mindössze 3 mérföldes (4.8 km) túrára indult, de letért a szokott útvonaláról, hogy megpihenjen és meditáljon. A 35 éves jógaoktató nem vitte magával mobiltelefonját, és miután végzett a relaxálással, nem talált vissza az autójához. Több mint két hétig bogyókat és guavát evett, valamint vizet ivott, ha talált elég tiszta vizű forrást. A sípcsontja eltört, égési sérüléseket szenvedett a naptól, és mezítláb próbált kiutat találni, miután egy áradás elvitte a cipőjét. Egy mentőhelikopter talált rá és szállította kórházba.

Habár 7 kilogrammot fogyott, és elfertőződtek a sebei, végül teljesen felépült.

Iona Hociota 2012-ben a fejébe vette, hogy átszeli a Grand Canyont. A román hölgy tiniként utazott az Egyesült Államokba, ahol párja inspirálására fogant meg a fejében az ötlet, az esküvőt is a helyszínen tartották. Amikor 24 éves lett, férjével együtt indultak útnak, de egy helyen szétváltak és külön ösvényen mentek. A férfi egyszer csak sziklák görgésére lett figyelmes, és egy tompa puffanást hallott. Iona megcsúszott, 100 métert zuhant és szörnyethalt.

Chessety Kroeze 2020 augusztusában szabadságát töltötte Spanyolországban, ahol barátjával túrázni indult. A 27 éves, orvosnak tanuló holland hölgy Nyugat-Katalónia Lleida városának közelében, a hegyeket járva a mélybe zuhant. A területen nem volt mobiltelefonos lefedettség, így a segítség is nehezen jutott el hozzá. Életét már nem lehetett megmenteni.

Jordan Brashears testét egy nappal azután találták meg holtan, hogy barátaitól elvált az Egyesült Államokban található Boyton Canyonban. A 29 éves férfi 2020 októberében azért indult útnak, hogy felfedezze a térség ősi romjait, de társait elhagyva baleset érte. A keresés azonnal megindult utána, de már csak a testét találták meg.

Mint kiderült, a mezítláb túrázó Jordan megcsúszott egy sziklán, a 30 métert zuhant.

Donald MacGillis szintén 2020 októberében hunyt el, miközben a Katahdin Mountainen túrázott. A 74 éves férfi unokaöccse, Paul társaságában vágott neki a tragikus véget érő kalandnak. Hiába ismerték jól a terepet, a köd és az erősen szeles időjárás miatt eltévedtek. Telefonos segítségkérésükre a mentőcsapatok azt válaszolták, keressenek menedéket estére, mivel a hőmérséklet meredeken csökkenni kezdett. Reggelig kellett volna kihúzniuk, de Paul hajnali háromkor azzal riasztotta a mentőket, hogy Donald 15 métert zuhant. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett a lábán és a mellkasán, ráadásul elkezdett kihűlni. A mentőcsapatok a köd felszállta után délelőtt találták rá, kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Michael St. Laurent tapasztalt túrázónak számított, egyik kanadai kiránduláson mégis bajba került. Nyolcórás körtúrára indult a Grouse Mountainen, ám a rossz időjárás miatt meg kellett állnia éjszakára. Szerencsére volt nála ponyva és váltóruha, a következő nap azonban eltéved, letért a jelölt útról, ráadásul a csípője és a térde is megrándult. A kihűlés határán, a harmadik nap az időérzékét is elvesztette, hallucinálni kezdett. Szerencséjére a lélekjelenlétét megőrizte, így fájdalmai ellenére a menedékhelyét mindig sikerült éjszakára kialakítania. Amikor tíz nap után a mentőegységek egyik önkéntese megtalálta és helikopterrel kórházba szállították, a lábán már fagyási sérülések is voltak. Végül felépült, és ahogy később elmondta,

egy életre megtanulta, hogy bármilyen túrára is megy a jövőben, a tartózkodási helyéről mindig értesíti a barátait.

Steven Gastelum 2020 szeptemberében a Devil’s Cauldronnál kirándult, amikor egy szelfi kedvéért felmászott egy szakadék fölé nyúló fára. A történet folytatása kitalálható, a fényképhez pózoló 43 éves férfi súlya alatt leszakadt az ág, ő pedig mintegy 30 métert zuhanva az óceánba csapódott. A mentőegységek jet skivel és helikopterrel indultak a keresésére. Megtalálták, kiemelték a vízből, kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe.

Geraldine Largay 2013-ban az Appalachian Trail egyik résztávján túrázott, azonban egy ponton a társának ki kellett szállnia. A 66 éves nyugdíjas nővér annyira eltökélten akarta teljesíteni a tervét, hogy egyedül is folytatta az utat, és sajnos ez lett a veszte. Július 22-én hiába próbált SMS-t küldeni a férjének, hogy eltévedt, a rossz mobillefedettség miatt az üzenet nem ért célba. Miután nem jelentkezett, keresést indítottak éutána, de a nyomát sem lelték. Két év kellett hozzá, hogy táborhelyére, és a lezárt sátorban heverő élettelen testére rábukkanjanak. A naplójában az utolsó bejegyzés 2020 augusztusából származott, ebben azt kérte, hogy bárki talál is rá, a haláláról értesítse a hozzátartozóit.

Cassandra Bravo a kaliforniai Mount Whitney útjait járta, amikor egy baleset következtében 30 métert zuhant. Számos sérülést szenvedett, alig bírt mozogni, de sikerült eljutnia egy faházba. Ez védelmet nyújtott a szél ellen, de mivel csak egy pántos felsőt és egy leggingset viselt, ki volt téve a hűvös időjárásnak. Két éjszakát töltött el úgy, hogy a térségben 0 fokra csökkent a hőmérséklet, az őt megtaláló mentőcsapatok döbbenetére mégis életben volt. Sajnálatos módon a megpróbáltatásokból nem tudott felépülni, a 34 éves, nővérként dolgozó kétgyerekes anya a kórházba szállítást követően elhunyt.

Michael Knapinski történetéről oldalunkon már beszámoltunk, a 45 éves férfi szinte halálra fagyott, csodával határos módon a kórházban mégis meg tudták menteni az életét.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik