Sportklubok a szabadidősportért

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 12:11
Egyre több klubban lesz lehetőség a szervezett szabadidősportra. A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) ennek érdekében indította el a Sportklubok az Egészségért programját.

Minden sportolni vágyó ember számára örömteli hír, hogy a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport-szövetség (NDHSZ) a Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubbal (DEAC) 2018-ban elindította a Sportklubok az egészségért pilot programját. Ennek célja az egészségorientált sportklubok szemlélet megismertetése és elterjesztése a hazai sportegyesületek körében. De miről is van szó valójában?

Bár itthon a versenysport remekül fel van építve, ha valaki onnan kiesik, nemigen van alatta védőháló. Ha például egy tizenhat-tizenhét éves kamasznak valamiért be kell fejeznie a kosárlabdát, de szeretné szervezett keretek között, az egyesületen belül folytatni a sportolást nem nagyon van erre lehetősége. De ugyanez igaz azokra az egyetemistákra is, akik a tanulmányaik miatt már nem tudják folytatni a versenyszerű sportolást, mégis igényelnék a rendszeres mozgást.

A programot elindító szakemberek hangsúlyozzák is, hogy ez mindenkinek szól, fiataloknak, középkorúaknak és időseknek egyaránt, függetlenül attól, hogy valaki korábban már sportolt vagy sem.

A nagyobb fővárosi klubok mellett a kisebb vidéki egyesületeket is szeretnék bevenni a programba, amihez szakmai segítséget is nyújtanak, egyebek mellett biztosítják a nemzetközi és meglévő hazai szakmai anyagokat, valamint tudásmegosztó tréningeket szerveznek. Fontos, hogy bár ennek nyilvánvalóan anyagi vonzata is van, ugyanakkor a program segítségével a klubok is sokkal jobban ki tudják használni az infrastrukturális lehetőségeiket.
Lényeges, hogy itt a szervezett kereteken belül végzett szabadidősport a cél.

Ez sokkal többet ad annál, mint amikor valaki lemegy a parkba asztaliteniszezni vagy otthon egy videóra nekiáll tornázni. Az eszközök mellett edzők is segítik a sportolni vágyók fejlődését – örömteli lenne tehát, ha minél többen csatlakoznának a programhoz.

Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik