Túravezetőkkel a Kéktúra útvonalán

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 11:12
Október 10-én rendezik a Kéktúrázás napját, amelynek keretében 70 helyszínen, 1168 kilométeren 70 túravezetővel kísért túra indul. A kirándulók az Országos Kéktúra útvonalát járják be, a részvétel regisztrációhoz kötött.

Október második szombatján rendezik meg a Kéktúrázás napját. A Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) ennek keretében 70 túrát szervez az Országos Kéktúra szakaszain, bejárva annak mind az 1168 kilométerét.

Az összes túrán szakaszfelelősök vezetik a társaságot. Segítik a csoport mozgását, tájékozódását, felhívják a figyelmet az útvonallal kapcsolatos tudnivalókra, érdekességekre.

A szakaszfelelősök a területileg illetékes erdészetek, nemzeti parkok munkatársai közül és az MTSZ tagságából kerülnek ki. Ennek fényében olyan kezdő túrázók is velük tarthatnak, akik még nem szívesen tájékozódnak önállóan a természetben, és egyedül nem vágnak bele egy Kéktúra-szakaszba.
A túrákon a részvétel ingyenes, csupán regisztrálni és jelentkezni kell.

Fontos tudni, hogy egy felnőtt csak saját magát, illetve 18 éven aluli személyt regisztrálhat, más nevében nem jelentkezhet. A nevezés nem tartalmazza a túra találkozóhelyére való eljutást, a végpontból való hazajutást, az étkezést és az esetleges szállást, ezt mindenkinek saját magának kell megoldania.

A koronavírus-járvány miatt a szervezők fokozott figyelmet fordítanak a biztonságra. A tervek szerint október 10-én mintegy 3000 lelkes túrázó járja az erdőt, ám egy-egy túrán maximum 50 fő vehet részt, így a hetven felé osztott létszámnak köszönhetően egy helyen, egy időben sohasem lesz tömeg. Persze emellett fontos odafigyelni, hogy a találkozási ponton és a köztes megállókon is meg kell tartani a biztonságos távolságot, és kerülni kell a szükségtelen érintkezést.

A Kéktúrázás napjáról bővebb információt ide kattintva lehet megtudni, a túrákat ezen az oldalon lehet áttekinteni, és jelentkezni is itt lehet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Gondolta, fut egy jót, aztán az első helyen ért célba

Csupasport
2023.07.18. 18:20

Kéktúra: tizenöt nap futás, tízrészes dokumentumfilm

Csupasport
2023.07.06. 09:48

A túrázók életét is megnehezíti a helytelen fejtartás

Csupasport
2023.03.29. 12:59

Őszi kikerics, zamatos turbolya és energiavonalak a 2. Kéktúrázás napján

Csupasport
2022.01.07. 14:46

Rekordot döntött a Kéktúrázás napja

Csupasport
2021.10.16. 12:48

Napnyugtáig bejárják az egész országot

Csupasport
2021.10.07. 10:30

Sok a szabad hely a Kéktúrázás napjára

Csupasport
2021.09.14. 14:14

Sok tanulsággal szolgáltak a Gerecse-túrák

Csupasport
2021.09.02. 13:54
Ezek is érdekelhetik