csupasport bannerhátsófüves banner

Elindult a huszonegyedik Vadrózsa

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 13:15
null
Címkék
Kétezerben került sor az első Vadrózsa teljesítménytúrára, azóta pedig minden évben megrendezésre kerül az erőpróba, amely az idén sem maradt el.

Majd’ ötszáz túrázóval lehetett találkozni szombat reggel Rózsaszentmártonban, ahonnan elrajtolt a Vadrózsa teljesítménytúra, s bár a százhatvan kilométeres túrát a vírushelyzet miatt nem rendezik meg, így is négy különböző távon tehették próbára magukat a résztvevők: ötven, harminc, húsz és tíz kilométeren.

„A kezdeti nevezésekből úgy számoltunk, hogy jóval kevesebben lesznek, de végül nagyjából a korábbi résztvevők nyolcvan százaléka indul idén is – tudtuk meg Molnár Zsolt főszervezőtől. – Sokan az utolsó pillanatig bizonytalanok voltak, de szerencsére megfelelőek a körülmények, és négyszázötven körüli létszámmal kalkulálunk a túrára. A korábbi években hat-hétszáz volt a maximum, ebből nyolcvanan a leghosszabb távon indultak, szóval annyira nem vészes a visszaesés ebben a helyzetben.”

A túra a rajt-cél településről, Rózsaszentmártonról és a környéken lévő vadrózsabokrokról kapta a nevét, és kétezer óta minden évben megrendezik, sokan hosszú évek óta visszatérő résztvevői a túrának.

„Az ötven kilométeres távon nyolc ellenőrző- és frissítőpont található, így elég minimális ennivalóval, frissítővel elindulni, útközben van lehetőség pótolni a készleteket – folytatta Molnár Zsolt. – Az ötven kilométert a gyakorlottabb teljesítménytúrázóknak ajánljuk, a harmincat azoknak, akik már rutinosak, a húsz kilométer a családosok és a hétvégi kirándulók távja, tíz kilométeren pedig kisebb gyerekekkel is el lehet indulni.”

Látnivalóból és szép helyekből természetesen nincs hiány az útvonalon, de aki legalább a húsz kilométeres túrát vállalja, az már láthatja a Somlyó-hegyet, a Széles-követ, és persze minél többet megyünk, annál többet láthatunk a természetből, szóval remek élmény ez a kirándulás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik