Első magyar teljesítés az ultraversenyen

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 16:22
Jócskán szintidőn belül ért célba a magyar csapat a Race Around Austria elnevezésű nemzetközi ultra-kerékpárosversenyen, pedig a Grossglocknernél technikai probléma nehezítette a haladást.

Augusztus 16-án, vasárnap 4:48-kor a Bikemag.hu–Kalifa négyfős csapata (Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás és Takáts György) bőven a 92 órás szintidőn belül, 81 óra alatt teljesítette a Race Around Austria ultra-kerékpárosversenyt. Az extrém kihívás 2170 kilométer, illetve három és fél everestnyi, vagyis több mint 31 000 méter szintemelkedés leküzdését jelentette, éjjel-nappal tekerés mellett.

 

A magyar csapat rajtja

 

A verseny legmagasabb pontja a legendás Hochtor-hágó (2504 méter) volt, ahova a kedvezőtlen időjárási körülmények mellett még egy technikai probléma is nehezítette a feljutást.

A magyar csapat

versenyzők: Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás, Takáts György

segítők: Báthori Attila, Beretvás József, Dávid Tibor, Gál Attila


„A Grossglockner lábánál jártunk, amikor a kísérő autónk megállt és nem indult újra, súlyos motorhibakódot jelzett – írta harmadik napi beszámolójában Oláh Tamás, a csapat egyik tagja. – Éppen pályán voltam, telefonon szóltak a többiek. Letaglózott a hír, ennyi munka nem lehet hiába, tekertem tovább a 10 százalékos emelkedőn, fél kézzel a kormányt, fél kézzel a telefont fogva, és vészintézkedésekbe kezdtünk. A versenybírákat akartam értesíteni, hogy időjóváírást kérjek, amíg megoldjuk a helyzetet. Szemerkélő esőben egy rövid ujjú mezben araszoltam felfelé, egy kis tasak mézes mogyoró volt nálam, gondoltam, azzal a tetőig kihúzom, de mit kezdek kétezer-ötszáznégy méteren egy szál mezben?! Hogyan jutok le?”

A nehézségek ellenére a csapat – magyar részről elsőként – sikeresen teljesítette az Európa legnehezebb kerékpárosversenyeként számon tartott osztrák körversenyt.

„Ezt a versenyt nyolc ember teljesítette, még akkor is, ha ebből csak négyen tekertünk, de a segítőink nélkül lehetetlen lett volna a teljesítés. Még így is a legkisebb csapattal és a legszerényebb technikával indultunk, mivel volt tizenöt tagú csapat is – a regisztráción le is voltak döbbenve, hogy mi csak nyolcan vagyunk.”

 

81 óra tekerést követően a célban

 

A Race Around Austrián az útvonal végig Ausztria határai közelében halad, jelentős érdeklődés mellett, és olyan kiemelkedő turistalátványosságokat is érint, mint a Grossglockner (Hochtor-hágó) vagy a Kühtai-hegy, amelyeken sokszor többezres tömeg buzdítja a versenyzőket. A sikeres teljesítés nemcsak kiemelkedő fizikai teljesítményt, hanem jól átgondolt szervezőmunkát is igényel, ezért a csapat négy segítőjére, Báthori Attilára, Beretvás Józsefre, Dávid Tiborra és Gál Attilára is jelentős igénybevétel hárult, mivel egy személyautót és egy lakóautót kellett vezetniük, ráadásul 20 óra és 6.30 között biztonsági okokból közvetlen közelről, lámpatávolságról kellett követni az éppen tekerő kerékpárost.

 

A versenyről számokban:

Táv: 2170 kilométer (több mint a Budapest–Madrid légvonalban mért távolság)

Szintemelkedés: 31 216 méter (három és fél Mount Everest)

Szintidő: 92 óra (non-stop haladással, ami 23.6 km/h átlagsebességet feltételez)

 

 

Versenyzők: különböző kategóriákban 280-an regisztráltak, ezzel a koronavírus-járvány óta ez Ausztria első nagyszabású sportrendezvénye

Legnagyobb magasság: Az RAA legmagasabb pontja 2504 méter a legendás Grossglockneren, a Hoctor-hágó

Energiaszükséglet: a versenyzők egy nap hozzávetőlegesen 8000 kalóriát égettek el, ez egy 70 kg körüli, fizikai munkát végző férfi napi energiaszükségletének közel háromszorosa


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik