csupasport bannerhátsófüves banner

Vitorlással menekült a járvány elől

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.12. 20:53
null
Nyolcvankét napig hajózott Juan Manuel Ballestro, hogy láthassa a szüleit, és miközben a világ nagyobb része a koronavírus miatt aggódott, őt kalózok üldözték az óceánon.

Sok kalandos történetet olvashattunk az utóbbi hónapokban arról, kit milyen váratlan sportteljesítményre ösztönzött a koronavírus-járvány, ám a számos jó sztori közül is kiemelkedik Juan Manuel Ballesteróé. A negyvenhét éves hajós és életmentő pont akkor ragadt Portugáliában, Madeira szigetén, amikor lezárták a határokat, és erősen korlátozták a légi közlekedést. A többség ilyenkor megvárta volna, amíg enyhítenek a korlátozásokon, ő azonban nem bírt tétlenül ülni, mindenképpen meg szerette volna látogatni Argentínában élő szüleit, a kilencvenéves édesapját és a nyolcvankét éves édesanyját.

Még 2017-ben vett egy kis vitorlást Barcelonában, és ha már kéznél volt, úgy döntött, nekivág vele a tízezer kilométeres utazásnak.

„Nem akartam gyáva ember módjára egy helyben üldögélni egy szigeten, ahol nincs semmi – idézte őt a Marca. – Mindent meg akartam tenni azért, hogy hazatérhessek, mert a legfontosabb az volt, hogy újra a családommal lehessek”.

És tényleg mindent megtett, pedig az út finoman szólva sem volt zökkenőmentes. Százhatvan konzervvel vágott neki a tízezer kilométeres útnak, ráadásul az egészet úgy tette meg, hogy útközben egyszer sem kötött ki. Az eredeti terv az volt, hogy megáll a Zöld-foki szigeteknél, ám ezt a helyi hatóságok végül nem engedélyezték.

És miközben a világ nagy része a járvány miatt aggódott, őt kalózok üldözték, és volt, hogy egy hatalmas hullám negyvennyolc órán keresztül dobálta a hajóját Brazília közelében. Ám nyolcvankét nap után végül megérkezett, ám még ekkor is hetvenkét órát kellett várnia a negatív koronavírustesztre. Utána viszont végre partra szállhatott.

Nem ez volt egyébként az egyetlen merész kalandja. Tizenhat évvel ezelőtt, 2004-ben elütötte egy furgon, a baleset után kómában feküdt, de ez sem akadályozta meg őt abban, hogy 2010-ben Barcelonától egészen Mar de Platáig hajózzon.

Forrás: Marca

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
2 órája

Fa Nándor idén utoljára rendezi meg a Balaton-kerülő versenyt

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:37

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
2025.08.19. 16:07

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
2025.08.18. 07:25

ILCA Eb: Vadnai Jonatán az ötödik helyen végzett

Egyéb egyéni
2025.08.16. 21:41

ILCA Eb: Vadnai előrelépett, Érdi visszacsúszott

Egyéb egyéni
2025.08.15. 20:34

ILCA Eb: Vadnai és Érdi is az arany csoportban folyatja

Egyéb egyéni
2025.08.13. 20:36

Érdi Mária futamot nyert kedden az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.12. 19:18
Ezek is érdekelhetik