Sokat fogyott a rapper, de nem eleget

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.07.16. 14:57
Action Bronson, amerikai énekes néhány hete jelentette be, hogy új fitneszterápiájának köszönhetően csaknem negyven kilogrammtól szabadult meg. Sokak szerint van még mit leadnia.

A népszerű albán-amerikai előadóművészről – eredeti nevén Arian Arslaniról – eddig is tudtuk, hogy szereti a hasát, amit saját főzőműsorában, a Vice-on futó Fuck, That's Delicious című műsorban hétről hétre bizonyított. A karanténban töltött idő azonban úgy tűnik, jelentős változást hozott az életébe: a 36 esztendős rapper három hónap alatt 36 kilót dobott le, ám a rosszmájúak szerint még így is van bőven tennivalója, hiszen 128 kilogrammot nyom.

Családi hagyomány a főzés

Csak kevesen tudják, hogy Action Bronson még a gulyáslevest is megemlíti Dr. Kimble című számában. Főzés iránti szenvedélye családi örökség, az alapokat édesanyjától és nagymamájáról tanulta, az üzletszerű vendéglátás fortélyait pedig édesapja mediterrán éttermében leste el. Mint mondta, korán megtanulta, hogyan kell kimérni a lisztet, és miképpen kell tésztát gyúrni, amelynek köszönhetően örökre elkötelezte magát a főzés mellett.


A siker titka új fitneszprogramja, amelyhez végig kitartóan ragaszkodott. A testmozgással összekötött fogyókúráról rajongóit először június 6-án, Instagram-oldalán tájékoztatta, amelyben látható, hogy először fekvőtámaszokat végez, majd az erőgépen kínozza magát.

„Jó ideje a sír felé vezető úton jártam – írja bejegyzésében. – A szertelen zabálásnak meglett az eredménye, amiért csak magamat hibáztathatom. Ugyanakkor nekem kell rendbe hoznom a dolgokat. Tartozom ennyivel magamnak és a családomnak. Százhatvanöt kilogrammot nyomtam, ami egyszerűen rémisztő volt. Az elmúlt három hónapban kiléptem a komfortzónámból, ennek köszönhetően százhuszonnyolc kilóra fogytam le.”

 

Fotó: Robyn Beck/AFP

 

Ehhez képest a bejelentés után két nappal egy rövid videót tett ki, amelyben párizsi kulináris kéjtúrájának lehetünk szemtanúi. Ekkor sokan azt hitték, Bronson csak első felindulásból lépett rá a változás útjára, ám egy hónappal később egy másik videóban nyugtatta meg a kedélyeket. Ebben súlyokat emel, fekve nyom és erőgépezik.

A queensi illetőségű háromgyermekes családapa az étrendjét is megváltoztatta. A karantén alatt mindennap saját főztjét ette, és naponta kétszer ivott zöld dzsúszt.

„Sokkal jobban odafigyelek, hogy mit eszem. Korábban állat módjára tömtem magamba a kaját, és szükségtelen dolgokat csináltam. Most már én is megérdemlem, hogy szexis testem legyen. Virágokat az öltözőbe, a terminátor elvégezte a munkát” – mondta a tőle megszokott stílusban.

Az amerikai nem az egyetlen híresség, aki viszonylag rövid idő alatt ekkora súlytól szabadult meg. Rebel Wilson, 40 éves ausztrál színésznő májusban jelentette be, hogy év végére 75 kilogrammra szeretne lefogyni, míg a népszerű amerikai sorozatból, a Jóbarátokból ismert amerikai Morgan Fairchild (70) ketogén diétájának köszönhetően 30 kilótól szabadult meg. A brit énekesnő, a 32 éves Adele sem kispályás, mert tavaly 45 kilót adott le, az amerikai színésznő, Jessica Simpson (40) pedig 2019-ben hat hónap alatt szintén 45 kilóval lett könnyebb, miután világra hozta harmadik gyermekét. Fél éven keresztül napi tíz kilométert gyalogolt, továbbá kizárólag zöldségeket és kis zsírtartalmú húsokat evett.

Címlapfotó: Sebastien Bozon/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik