Fuss, tekerj, túrázz augusztusban is

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 09:32
Elérkezett az idő, hogy március után újra havi bontásban is közöljük a különböző szabadidős eseményeket. Összeállításunk rendszeresen frissül, vagyis érdemes többször visszatérni az oldalra!

Úszás

Augusztus 1., szombat – Révfülöp

Immár 38. alkalommal rendezik meg az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményét, a Lidl Balaton-átúszást. A fő táv szokás szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométer, amely mellé újdonságként kínálják a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda érkező 2.6 kilométeres fél távot.

 

 

Futás

Augusztus 1., szombat – Németbánya

Márciusra tervezték, de nemcsak az időpontját illetően változik a BakonyRUN 5.0, egy kilométerrel hosszabb lesz a pálya is. Az akadályfutó-verseny megmutatja a Bakony legzordabb arcát, a rövid távon (11 kilométer) ugyanis 10 kemény akadályt kell leküzdeni, illetve a 2 kilométeres gyermekfutamban is lesz öt mesterséges akadály. Futamindítások 9 és 12 óra között 30 percenként.

 

Kerékpározás

Augusztus 1., szombat – Őriszentpéter

Bringával az Őrségben, indulás 9 órakor a helyi szökőkúttól. Az útvonal (Őriszentpéter–Szalafő–Hodos–Bajánsenye–Kerkáskápolna–Őriszentpéter) hozzávetőlegesen 34 kilométer, 297 méter szintemelkedéssel. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, s legfeljebb 25 fő jelentkezhet. A tervezett útvonal nagy részben aszfaltos, helyenként kavicsos erdei út, vagyis a javasolt kerékpártípusok a trekking, a mountainbike és a gravel. Italról és ételről mindenki egyénileg gondoskodjon, de további információkért érdemes írni az [email protected] e-mail címre.

 

Futás

Augusztus 1., szombat – Felsőtárkány

Terepfutás két távon, rajt 10 órától. A hosszabb, 21 kilométerből 1.7 kilométer aszfalton vezet, a többi földút, s nagyjából 790 méteres a szintkülönbség, míg az 5.5 kilométeres távon 1.3 kilométer az aszfalt, s úgy 240 méter a szintkülönbség. Részletek a Bükk Mountain Trail szervezőinél.

 

 

Kajakozás

Augusztus 1., szombat – Szigetcsép

A Ráckevei-Duna-ágban számtalan kajakozási lehetőség várja az érdeklődőket. Ezúttal 14 órától egy nagyjából háromórás evezés a csépi hasadékban. Részvételi díj 4000 forint, találkozó a szigetcsépi szabadstrandon. Regisztráció követelmény a kajakszafari.hu weboldalon.

 

Kerékpározás

Augusztus 1., szombat – Tiszafüred

Idén már az 5. éjszakai Tisza-tó-kerülő kerékpárostúrát rendezik meg. Rajt 19 és 20 óra között az Albatrosz-kikötőben, célzárás éjjel 2 órakor. A táv 65 kilométer, gyerekeknek 20 kilométer (kerékpárúton Poroszlóig és vissza), regisztráció e-mailben ([email protected]) szükséges július 28. éjfélig. Bukósisak viselése ajánlott, miként a rovarok ellen szemüveg és szúnyogirtó spray is, de az első-hátsó világítás kötelező. Útlezárás nincs! Nevezési díj 3000 forint.

 

Futás

Augusztus 1., szombat – Budapest

Az idén már a 7. Generali Night Runt rendezik meg a kivilágított, éjszakai fővárosban – legfeljebb 8000 fő részvételével. Három táv (6, 9, 21 kilométer) közül lehet választani, de a félmaratoni váltóban is teljesíthető. A versenyközpontot ezúttal is a Várkert Bazárnál alakítják ki, itt lesz a rajt- és célterület, az információs pult, a mellékhelyiségek és a csomagmegőrző is. Idén bulifutamokkal és fejlámpás futószámmal is készülnek a szervezők. Az útvonal érinti az Alagutat és a budai Várnegyedet.

 

Supozás

Augusztus 1., szombat – Gárdony

Naplementés kajak-kenu és suptúra a Velencei-tavon 18.30 és 20.30 között. Találkozás Gárdonyban a Holdfény sétány 5. szám alatt. Részvételi díj 6000 forint, de a 70/317–7044-es telefonszámon mindenképpen jelentkezni kell.

 

Kajakozás

Augusztus 1–2., szombat–vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 1–14., vasárnap – Velencei-tó

Kizárólag hölgyek indulhatnak a 30 kilométeres kihíváson, amely megkerüli a Velencei-tavat. Csupán annyi a feladat, hogy rózsaszín és fekete ruházatban kell teljesíteni a távot, az előre átvett érmet mindenkinek magánál kell tartania, s a táv végén nyakba akasztva kell fotózkodni rózsaszín napszemüvegben. A fotót végül fel kell tölteni a Red Hot Run Group Facebook-oldalára. Fontos: a rajtcsomag átvétele augusztus 1-jén nem a Velencei-tónál, hanem Balatonakaliban a Tanya Bisztrónál (Sósi földek 1./Csárdás utca) lesz.

 

Kerékpározás

Augusztus 1–30., vasárnap – Magyarország

Magyarország bármelyik tavát (Balaton, Velencei-tó, Fertő tó, Tisza-tó) megkerülheti, aki nevez a Red Hot Run Group kihívására. A rajtcsomagot augusztus 1-jén lehet átvenni Balatonakaliban a Tanya Bisztrónál (Sósi földek 1./Csárdás utca), de lehet kérni postai küldeményfeladást is. A feladat csupán annyi, hogy a tókerülést követően saját fotót kell készíteni a rajtcsomagban biztosított éremmel, s feltölteni a szervező Facebook-oldalára.

 

Fotó: shutterstock

 

Kajakozás

Augusztus 2., vasárnap – Dunaharaszti

Nagyjából három-négy órás evezés a Ráckevei-Duna-ág nádasaiban. Indulás 10 órakor a dunaharaszti hajóállomástól, a túra gyerekbarát, szinte áll a víz. Regisztráció a kajakszafari.hu weboldalon szükséges, részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza a szakszerű túravezetést, a tengeri kajakot, evezőt, mentőmellényt. Ételről és innivalóról, továbbá egy teljes szett váltóruháról a résztvevőnek kell gondoskodnia.

 

Supozás

Augusztus 2., vasárnap – Gárdony

Napfelkeltés kajak-kenu és suptúra a Velencei-tavon 6.30 és 8.30 között. Találkozós Gárdonyban a Holdfény sétány 5. szám alatt. Részvételi díj 6000 forint, de a 70/317–7044-es telefonszámon mindenképpen jelentkezni kell. Ugyanitt naplementés túrára is lehet jelentkezni, amelyet 18.30 és 20.30 között rendeznek meg.

 

Túrázás

Augusztus 3–9., hétfő–vasárnap – Torockó, Románia

Egyhetes túrázás napi 5–12 kilométeres távokkal, köztük a Drakula-várral, a Gyilkos-tóval vagy a Békés-szorossal. Indulás Budapestről hétfő hajnalban, de lehet egyénileg is utazni, a lényeg, hogy délben találkozó a torockói faluközpontban. További hasznos információk és részvételi feltételek itt találhatók.

 

Túrázás

Augusztus 6–9., csütörtök–vasárnap – Bükkszentkereszt

Négynapos barangolás az erdőben, naponta úgy 10–12 kilométeres túrákkal, de átlagos erőnléttel teljesíthetők. Szállás a bükkszentkereszti Geopark Panzió kétágyas, fürdőszobás szobáiban, teljes ellátással. A napi túrázás után természetművészeti és kézműves alkotásokkal lehet kikapcsolódni. Részletek a szervezők honlapján.

 

Supozás

Augusztus 7., péntek – Gárdony

Naplementés kajak-kenu és suptúra a Velencei-tavon 18.30 és 20.30 között. Találkozós Gárdonyban a Holdfény sétány 5. szám alatt. Részvételi díj 6000 forint, de a 70/317–7044-es telefonszámon mindenképpen jelentkezni kell.

 

Supozás

Augusztus 7., péntek – Pilismarót

Naplementés suptúra a pilismaróti hajótemetőnél is, nagyjából 2 órában. Találkozó 17.30-tól, indulás 18 órakor. A részvétel mindenféleképpen regisztrációhoz kötött, amelyet a [email protected] e-mail címen vagy a 70/250-4500-ás telefonszámon lehet megtenni. Részvételi díj 6000 forint, saját deszkával érkezőknek 1000 forint.

 

Futás, gyaloglás, kerékpározás

Augusztus 8., szombat – Mátraháza

A nyári Kékes 10x fordulót rendezik meg ezen a hétvégén. Útvonal: Mátraháza–Kékes-csúcskő–Mátraháza nagyjából 7 kilométer 350 méter szintemelkedéssel és -süllyedéssel, mindezt két óra alatt. Az esemény különlegessége, hogy mindezt akár tízszer is lehet teljesíteni, vagyis akkor több mint húszórás erőpróbával kell számolni, illetve fejlámpa használata a sötétedés miatt kötelező. Nem verseny, a kiválasztott távot futva, kerékpározva vagy gyalogolva is lehet teljesíteni. Előregisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen augusztus 5-én éjfélig. Nevezési díj öt körig 3000, hat körtől 4000 forint.

 

Kerékpározás

Augusztus 8., szombat – Dunaalmás

Idén első alkalommal hegyi befutóval fejeződik be 6. Brigetio nyílt nemzetközi országúti mezőnyverseny. A résztvevők biztosított útvonalon, biztonságos körülmények között küzdhetnek a legjobb időeredményért. Csapatban is lehet indulni, de nyolc fő szükséges hozzá. Versenykiírás és nevezés a brigetiosport.hu weboldalon.

 

Túrázás

Augusztus 8., szombat – Tardos

Kutyás túra szakképzett kutya kiképzővel és szakoktatóval. Találkozó 8.45-kor Tardoson a Gorbatetőn, a táv 7 kilométer, s átlagos edzettségi állapotban is teljesíthető. A részvételi díj (4000 forint) a helyszínen fizetendő, de mindenképpen kötelező a regisztráció a [email protected] e-mail címen. A kutyák indulásának feltételei a legalább hat hónapos életkor, érvényes oltási könyv, illetve hogy az állat szocializálva legyen, s pórázon lehessen vezetni.

 

Supozás

Augusztus 8., szombat – Pilismarót

Suptúra a pilismaróti hajótemetőnél, nagyjából 3 órában. Találkozó 16.30-tól, indulás 17.30-kor. A részvétel mindenféleképpen regisztrációhoz kötött, amelyet a [email protected] e-mail címen vagy a 20/437-8733-as telefonszámon lehet megtenni. Részvételi díj 8000 forint, saját deszkával érkezőknek 3000 forint.

 

Túrázás

Augusztus 8–9., szombat–vasárnap – Mátrafüred

Rendhagyó, kifejezetten kis létszámú túra a Mátrában tapasztalt vezetővel, akitől túrázás közben lehet tanulni érdekességet a felszerelésről, az erdőről, a vadról, a vadászatról vagy a tájékozódásról. A túra kétnapos, éjszakával az erdőben, naponta nagyjából 15 kilométeres távokkal, s a jelentkezéskor fontos figyelembe venni a felszerelés súlyát is. Részvételi díj 20 ezer forint, amely az étkezést nem tartalmazza. Regisztráció és fontos információk a [email protected] e-mail címen.

 

Kajakozás

Augusztus 8–9., szombat–vasárnap – Fonyód

Tanfolyam a biztonságos kajakozáshoz, az alapismeretek elsajátítása kétnapos kurzus, mert mindkét nap bőven tartalmaz gyakorlatot és elméleti ismereteket is. Utóbbinál a vízre szállás, evezés és partra szállás, valamint a szükséges alap hajózási ismeretek szerepelnek a programban. Gyakorlatban mindezeket el lehet sajátítani, kiegészülve a kanyarodástechnikával, illetve a lapáttal kormányzással. Részletek, telefonszámok itt.

 

Futás, kerékpározás

Augusztus 9., vasárnap – Őriszentpéter

Őrségi kerékpáros- és futófesztivál, idén már harmadik alkalommal. Legfeljebb 200 fő részvételével a bringázást országúton rendezik meg, csaknem 1300 méteres szintemelkedéssel, összesen három (35, 66 vagy 93 kilométer) távon. A leghosszabb táv 10 órakor rajtol, időmérés chippel, szintidő 300 perc. Húsz perccel később rajtolnak a 66 kilométeres indulók, akiknek 180 perces a szintidejük, s szintén chipes az időmérés. További húsz perc múlva a 35 kilométerre jelentkezők is elrajtolhatnak, de ez vezetett túra, időmérés nincs. Utóbbi – ellentétben a másik két távval – részben kavicsos úton halad, egyébként zömében aszfalton vezet. Nevezési díj 7000 forint.

 

Supozás

Augusztus 9., vasárnap – Dunaharaszti

Találkozó délben Dunaharasztiban, a Csónak utca és Kikötő-sétány sarkán, indulás 12.30-kor, a túra hossza legfeljebb 6 óra, hozzávetőlegesen 12 kilométer. Részvételi díj a deszka bérlésével 8000 forint, saját deszkával érkezőknek 1000 forint, de ezúttal a 14 év alattiak a vízirendészeti szabályok miatt nem vehetnek részt a túrán, amelyre jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet.

 

Lovaglás

Augusztus 9–14., vasárnap–péntek – Szigetbecse

Egyhetes lovastábor a Kis-Duna partján, a bentlakásos ár ötven-, a napközis ár negyvenezer forint. A napi programok 8 és 17 óra között tartanak, a lovaglás mellett állatok és a tanya körüli teendők kipróbálására, állatsimogatásra, ismeretterjesztő természetjárásra és különböző játékokra (futball, röplabda, pingpong, tollaslabda) várják a jelentkezőket. Egyéb program a medencés fürdés, illetve a strandolás a szigetbecsei szabadstrandon. Jelentkezés a Becsei Lovasudvar és Állatsimogatónál.

 

Futás

Augusztus 10–16., hétfő–vasárnap – Magyarország

Hullócsillag/MeteoRun virtuális futás, amelyre gyermekeknek 1, esetleg 5 kilométeres táv áll rendelkezésükre, míg a felnőttek 10.5, 14 és 21.1 kilométeren próbálhatják ki tudásukat. Nevezés a korido.hu weboldalon, s a kiválasztott távot augusztus 10. és 16. között kell teljesíteni. Az esemény apropója, hogy ebben az időpontban érkezik a Föld légterébe a Persediák meteorraj, amely látványos csillaghullás-jelenséget eredményez. Nevezési díja 3500 forint, s a teljesített távot valamilyen applikációval szükséges igazolni, az igazolásokat a [email protected] e-mail címre kell küldeni.

 

Kenuzás

Augusztus 14., péntek – Budapest

Gyertyafényes éjszakai kenutúra a Gubacsi hídnál található kikötőből. Indulás előtt 19 órától bográcsos vacsora, majd indulás sötétedéskor. A tervezett táv 10 kilométer, nagyjából három óra. Részvételi díj 2500 forint vacsorával, eszközökkel. A részvétel regisztrációhoz kötött, ezért az esemény Facebook-oldalán kell jelentkezni.

 

Futás

Augusztus 15., szombat – Ságvár

Black sheep trail azoknak a fekete bárányoknak, akik ezen a hétvégén sem a Balatont futják körbe. Terepfutás három távval (12, 22, 30 kilométer), streetfood ebéddel és rockabilly koncerttel. Kutyával futóknak is! Több infó és nevezés a rackatrail.hu weboldalon.

 

Supozás

Augusztus 15., szombat – Szigetszentmiklós

Barangolás a Soroksári-Duna-ágon, találkozó délben a szigetszentmiklósi Május 1. sétány–Bíró Lajos utca sarkánál. A szervezők biztosítanak deszkát, amelynek bérlése 8000 forint, a saját felszereléssel érkezők 3000 forintért vehetnek részt az eseményen. Jelentkezés kizárólag a [email protected] e-mail címen lehetséges, amely regisztrációt is jelent egyben. A túra hossza hozzávetőlegesen négy és fél óra, ezért csak gyakorlott evezősök jelentkezzenek.

 

Futás

Augusztus 15., szombat – Kalocsa

Éjszakai reptéri futás Kalocsán 5, 10.5 vagy 21 kilométeren. Előbbi kettőnél 10 év alatti gyerek kizárólag szülői felügyelettel, illetve felnőtt kísérő jelenlétében futhat. Rajt 20.30-kor, a félmaratoni távon öt perccel korábban. A helyszín a Kalocsa-Foktő-Uszódi reptér régi hangárja előtti részen található, a szervezők 18 órától már várják a versenyzőket.

 

Kajakozás

Augusztus 15., szombat – Dunaharaszti

Nagyjából három-négyórás evezés a Ráckevei-Duna-ág nádasaiban. Indulás 10 órakor a dunaharaszti hajóállomástól, a túra gyerekbarát, szinte áll a víz. Regisztráció a kajakszafari.hu weboldalon szükséges, részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza a szakszerű túravezetést, a tengeri kajakot, evezőt, mentőmellényt. Ételről és innivalóról, továbbá egy teljes szett váltóruháról a résztvevőnek kell gondoskodnia.

 

Kerékpározás

Augusztus 15., szombat – Szántód

Balaton-kör két keréken, rajtolni 8 és 10 óra között lehet, de 18 órakor zárják a célt. A kis kör 76, a nagy kör 140, míg a teljes kör 210 kilométer. Bármelyik távon lehet indulni, de a teljes kör teljesítésére is csupán 10 óra áll rendelkezésre, vagyis csak nagyon felkészült bringásoknak javasolt. Nevezési díj 3000 forint, s a helyszínen fizetendő, de előzetes regisztráció a [email protected] e-mail címen szükséges. Rajt és cél Szántódon a Csokonai tér parkolójában.

 

Túrázás

Augusztus 15–16., szombat–vasárnap – Gyöngyössolymos

Hálózsákos éjszakai túra, de találkozás már 15 órakor Gyöngyössolymoson (pontos helyszín az [email protected] e-mail címen), majd irány a Bába-kő, ahonnan mesés kilátás nyílik Galyatetőre és környékére. Utána látogatás a Gyöngyössolymosi Alkotó- és Emlékházban, majd 16.30-tól már a markazi László Gyula patkolt tojás kiállítása szerepel a programban, utána pedig a szálláshely elfoglalása, illetve rövid túra a markazi várromhoz, naplemente a Markazi-tó partján.
Reggel frissítő séta a tópartra vagy a meleg vízi forráshoz, délelőtt pedig ismerkedés Abasárral, a Szent Anna kápolnával. Részvételi díj 6000, gyerekeknek 14 év alatt egységesen 3500 forint, amely tartalmazza a vacsorát, a reggelit és a programokat. Bárminemű kérdés esetén a 70/388-3752-es telefonszámot lehet hívni.

 

Kajakozás

Augusztus 15–16., szombat–vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 16., vasárnap – Szentbékkálla

Félmararoni futóverseny közvetlenül napfelkelte után. A szentbékkállai gyülekezőt követően a versenyzőket buszokkal szállítják a révfülöpi kikötőbe, ahonnan hajnali 5.30-kor katamarán szállítja őket Badacsonyig. A hajóról megnézhető a balatoni napfelkelte, közben pedig bemelegíthetnek a versenyre, a partot érést követően ugyanis elrajtol a mezőny. A félmaratoni eseményre legfeljebb 667 fő nevezhet.

 

Kerékpározás

Augusztus 16., vasárnap – Körmend

Bringatúra az Őrségben, Körmendről indulva, közben megnézhető a Himfai-tó és állatvilága, majd a Vadása-tónál pótolható az elégetett kalória, pihenésképpen pedig úszni is lehet a tóban. Indulás 9 órakor a körmendi MJUS World Hotel parkolójából. A pontos útvonal az alábbi linken elérhető el, 51 kilométer hosszú és 290 méter a szintemelkedés. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, s legfeljebb 25 fő nevezhet. További információ az [email protected] e-mail címen, illetve Légrádi Zoltán 20/433-3907-es telefonszámán.

 

Evezés

Augusztus 16., vasárnap – Fonyód

Idén is megrendezik a Balaton-átevezést, amely Fonyódról rajtol, s ott is fejeződik be, s amelyen emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal, evezős hajóval lehet részt venni. Az átevezés csak mentőmellényben lehetséges, amelyről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Rajt 9 és 13 óra között tetszőleges időpontban lehetséges, visszafordító bója Badacsonyban, a táv oda-vissza 9 kilométer.

 

Kajakozás

Augusztus 16., vasárnap – Esztergom

Indulás 10 órakor az esztergomi Prímás-szigetről, a Mária Valéria hídtól északra 200 méterre. A gyerek- és családbarát túrán Dömösön várható pihenő, s a Szentendrei-sziget kis ágán lesz a végállomás, nagyjából 17 órakor, ahol a túra végső állomása lesz. Aki autóval indul Budapestről, érdemes Visegrádnál leparkolnia, onnan távolsági busszal továbbutazni Esztergomig.

 

Túrázás

Augusztus 16., vasárnap – Budapest

Séta a Római-part déli végétől, az Újpesti vasúti hídnál levő gyalogos hídtól a Postás-üdülőig 55 darab régi fényképpel. A résztvevők 10 órától megismerkedhetnek a Magasházy, a Fojt és fiai, a Bürgermeister, az MNB, a Novara, a Podoletz, a Fodor, a Bakty, a BBTE és az Adria csónakházak történetével, illetve az Aquincum és a Hungária strandfürdővel. Részvételi díj 2500, nyugdíjasoknak és tanulóknak 2000 forint, s a séta megkezdése előtt készpénzben fizetendő. Regisztráció a hillstar61@gmail e-mail címen, illetve a 20/449-9644-es telefonszámon szükséges.

 

Futás

Augusztus 18., kedd – Budapest

Ingyenes közösségi futás a Normafánál, a táv 4 kilométer, de csak 16 éven felüliek részvételével. Gyülekező 17.30-kor a síháznál, start 18 órakor, forduló az Erzsébet-kilátónál. A futam végén minden résztvevő ihat egy szörpöt vagy limonádét, sőt az első női és férfi befutó 5-5, a második 3-3, míg a harmadik helyezett 2-2 ezer forint értékű lefogyasztható kupont nyer a síház bárjában. Regisztráció ezen a felületen lehetséges.

 

Kerékpározás

Augusztus 19., szerda – Budapest

Immár harmadik alkalommal rendezik meg az éjszakai kerékpártúrát, amely 21 órakor indul a kőbányai Szent László téren álló templom elől. A táv 35 kilométer, de könnyű, zömmel sík terepen halad, érinti a Városligetet, a Margit hidat, a Szél Kálmán teret, a Budai várat, a Szabadság teret és az Újhegyi sétányt. Regisztrálni az esemény Facebook-oldalán lehet. A túra előreláthatólag éjjel 2 órakor fejeződik be.

 

Futás

Augusztus 20., csütörtök – Velence

Hódítsd meg a Bence-hegyet futva! Rajt 8.30-kor a Bence-hegyi kilátó parkolójában, választható távok 5.2, 10.4, 15.6 és 20.8 kilométer, illetve 500 méter kezdőknek, gyerekeknek. Egy kör (hegyre fel, majd le) nagyjából öt kilométernek felel meg. Szintemelkedés körönként 95 méter.

 

Kajakozás

Augusztus 20–21., csütörtök–péntek – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Túrázás

Augusztus 21., péntek – Királyrét

Éjszakai erdőmerülés, amely alatt a látásra kevésbé támaszkodhatnak, ezért valószínűleg több hangot, erdei zörejt lehet majd hallani, s egy különleges erdei pikniken is részt lehet venni. A táv 3 kilométer, nagyjából 180 perc, a séta biztonságos, mert a programot tapasztalt, az éjszakai erdőt jól ismerő szakemberek vezetik. Regisztráció 19 órától a Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpontban, indulás 19.30-kor. A program előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet, maximális létszám 20 fő. Részvételi díj 14 és 18 év közöttieknek 5000, felnőtteknek 7000, pároknak 6000 forint fejenként.

 

Az éjszakai égbolt szépsége is motiváló lehet

 

Kajakozás

Augusztus 21., péntek – Poroszló

Tengeri kajakos evezés a Tisza-tavon. A túra Poroszlóról indul 13.30-kor, s a kajakozás mellett fürdőzni is lehet, gyermekes családok és kezdők számára is ideális. A túra díja 8900 forint, jelentkezés ezen a felületen lehetséges, de legkevesebb nyolc részvétele szükséges a túra megtartásához.

 

Túrázás

Augusztus 21–23., péntek–vasárnap – Gálosfa

Háromnapos, közepes nehézségű túrázás a Zselicben, Somogy és Baranya megye határán. Találkozás Gálosfa településen, majd egy körtúrát (20 kilométer) követően sátorállítás, másnap a helyi völgyek, bércek bebarangolása után a Zselici Csillagparkban éjszakai túrán (20 kilométer) is részt lehet venni. Harmadnap csak egy rövidebb túra lesz a kishajmási homokkő szurdokba. Mindezt 7000 forintért, de egyéb költségek is terhelik a pénztárcát, szóval további részleteket itt megtudhat.

 

Futás

Augusztus 22., szombat – Pécs

A hagyományos Pécs–Orfű Félmaratonon egyéniben (21 km) és váltóban (21 km) is teljesíthetőek a távok, sőt rövidebb útvonalat (9 km) is beiktattak a szervezők, illetve a gyerekekre (400 m) is gondoltak. A felnőtteket motiválhatja, hogy a hőség miatt az első váltóponton, Remeteréten, majd Orfűn a kis parkolóban a strand mellett is hűvös fröccsöt is lehet kóstolni. A gyermekfutamon a részvétel ingyenes, de nevezéshez kötött.

 

 

Túrázás

Augusztus 22., szombat – Mátrafüred

Idén már a 8. Decathlon Mátratúrát rendezik meg, nyolc távon a legkisebbektől a profi túrázókig mindenki talál megfelelő erőfelmérőt. Regisztráció és minden fontos információ itt megtalálható.

 

Futás

Augusztus 22., szombat – Balatonlelle

Mezítlábas futás a térdig érő Balatonban és a homokos parton – ez a Balaton Beach Run by Riska fesztivál a Napfény strandon, idén már harmadik alkalommal. A gyermekek 500, a felnőttek 1500 és 3000 méteren indulhatnak, az internetes nevezés még tart, de legfeljebb ezer fő vehet részt a versenyen. Közös bemelegítés 10 és 14 órától, a futamok pedig 10.15-től és 14.15-től startolnak. Nevezés itt lehetséges.

 

Túrázás

Augusztus 22., szombat – Balatonfüred

Túra a Koloska-völgyben, két kilátó (Jókai és Noszlopy) és egy templomrom felkeresésével. Nehéz, 500 méteres szintemelkedéses és 20 kilométeres túra, amelynek várhatóan 6 óráig tart. Részvétel díj 2500 forint, de aki 3000 forintot fizet, a különbözettel a Fehér Holló Vadmentő Alapítványt támogatja. Találkozó 10 órakor a Koloska csárda előtt. Általános információk itt.

 

Akadályverseny

Augusztus 22., szombat – Bükfürdő

Először rendezik meg az úgynevezett Crystal Power Challenget. A versenyre jelentkezők a gyorsaság, ügyesség, erő szempontjából választott funkcionális gyakorlatsorozatokat a Magyarországon egyedülálló, kristályszerkezetű, háromszintes, 17 méter magas és 90 elemből álló Kristály Torony mászó- és kalandpark elemein teljesíthetik. Az egyes részfeladatokat összesített időeredménye rangsorol, főnyeremény egy wellness hétvége a győztes csapat részére, míg a további helyezettek részére 200 ezer forint összértékű nyereményeket osztanak ki. A csapatok az [email protected] e-mail címen adhatják le nevezésüket a 10 órakor rajtoló versenyre.

 

Futás

Augusztus 22., szombat – Gyulakeszi

Csobánc vertikál összességében már negyedszer. Indulás Gyulakesziből, aztán 1200 méter megtétele után kezd emelkedni a terep. A hegy tetején tea, víz, gyümölcs és zsíros kenyér várja a futókat. Létszámlimit 100 fő. Nevezési díj 4500 forint.

 

Túrázás

Augusztus 22., szombat – Őriszentpéter

Szertúra szalonnasütéssel, amelyen megtekinthető a Szent Péter templom és a középkori téglaégető is. Az eseményen legfeljebb 30 fő vehet részt, találkozó 15 órakor, a táv 7.7 kilométer. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet ezen a felületen lehet megtenni. További információ az [email protected] e-mail címen vagy a 20/433-3907-es (Légrádi Zoltán) telefonszámon.

 

Túrázás

Augusztus 22., szombat – Szentantalfa

Éjszakai túra 15 kilométeren a helyi Rock Street pizzériától 17.30 és 18.30 közötti indulással. A túrázók három érintési pontot érinthetnek, színes térkép segítséggel lehet teljesíteni, de az útvonal titkos, csak a rajtnál ismerhető meg. Részvételi díj 1600 forint, amely tartalmazza a startnál a házipálinka kóstolást is, illetve 800 forintért rendelhető bográcsos vacsora is.

 

 

Futás

Augusztus 22., szombat – Veszprém

Éjszakai futóverseny a Veszprém Félmaraton, amelyen 11 kilométeres távon is lehet indulni. Versenyközpont a História-kertben, de az útvonalat a városban alakítják ki. Részletek a verseny honlapján találhatók.

 

Kerékpározás

Augusztus 22–23., szombat–vasárnap – Törökbálint

Második alkalommal rendezik meg a 24 órás MTB-versenyt Törökbálinton a Fortuna kemping területén és a közeli erdőben. A számtalan kategóriában indított futamok délben, tömegrajttal indulnak, de lehetőség lesz hatórás (18 órakor fejeződik be), illetve 12 órás (éjfélig tart) versenyre is nevezni. Csak előnevezéssel lehet indulni, a helyszínen nem lehetséges! További információ: 30/786-2087 – Sós Sándor.

 

Supozás

Augusztus 23., vasárnap – Siófok

Megrendezik az 1. Sup Kupát, mégpedig a Siófoki Nagystrandon (8600 Siófok, Petőfi sétány 2., nyugati bejárat), ahol reggel 8 órától lehet regisztrálni, futamok 9 órától, férfi, illetve női és amatőr csoportban. Nevezési díj 5000 forint, amely jogosultságot jelent az 1 kilométeres hosszú távra vagy a 200 méteres sprint számra, esetleg az ügyességi versenyre, amelyen egy nyolcas alakú pályán kell megtenni hat kört. A családi futam szintén 200 méter, illetve lesz egy 50 méteres pálya a teljesen kezdőknek.

 

Túrázás

Augusztus 23., vasárnap – Egyházas-Bást, Szlovákia

Pogányváron a kelták nyomában elnevezésű túra 12 kilométeren, 300 méteres szintemelkedéssel. A túra alatt megtekinthető a Pogányvár vulkáni eredetű táblahegye. Gyülekező 8 órától a Pogányvár fogadónál, indulás 9 órakor.

 

Kajakozás

Augusztus 23., vasárnap – Poroszló

Tengeri kajakos evezés a Tisza-tavon. A túra Poroszlóról indul 9 órakor, illetve 13.30-kor, s a kajakozás mellett fürdőzni is lehet, gyermekes családok és kezdők számára is ideális. A túra díja 8900 forint, jelentkezés ezen a felületen lehetséges, de legkevesebb nyolc részvétele szükséges a túra megtartásához.

 

Kajakozás

Augusztus 23., vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 23., vasárnap – Budapest

A megszokott májusi időpont helyett augusztusban, de az idén is a Népligetben rendezik meg az Aldi női futógálát – már huszonötödik alkalommal. Az elnevezésből adódóan kizárólag nők indulhatnak, kivéve a családi futamban, amelyre férfiak nevezését is elfogadják. Részletek a futanet oldalán.

 

Futás

Augusztus 29., szombat – Csókakő

A márciusra tervezett Csókakör jótékonysági trailt pótlása a Vértesben. Rajt és cél a település külterületén található Jordán-parkerdőben, ahol a 400 méteres gyermekfutam mellett 2, 7, 14 és 21 kilométeres távokon is meg lehet tenni, továbbá nordic walkinggal is rendeznek futamot. Részletek a 4runhappyteam.com oldalon. A bevételéből a szervezők minden évben rászoruló, beteg gyermekeket nevelő családokat segítenek.

 

Futás

Augusztus 29., szombat – Budapest

Vidám hangulatú, felkészülési futás a Wizz Air Budapest Félmaratonra a Kis-Duna-parton, beszélgetős tempóban.
Találkozó a Dunapack ingyenes parkolójában 7.30-kor, a tervezett táv 17–19 kilométer, de menet közben is lehet csatlakozni.

 

Futás

Augusztus 29., szombat – Budapest

Az idén is megrendezik a Citadella-futást egy hét kilométeres körpályán, edzettebbek két vagy három kört is letudhatnak.
Egyenként indítják a futókat 11 órától. Persze, aki a két kört választja, annak már 10 órakor, aki pedig a hármat, annak 9 órakor kell a rajtvonalon állnia. A Citadellán az idei lesz a negyedik futóverseny, aki már futott ott, tudja, a pálya technikás, lépcsőkkel teletűzdelt, helyenként murvás, a terepfutás adottságaival is rendelkező körön kell megtenni.

 

 

Kerékpározás

Augusztus 29., szombat – Kecskemét

Ingyenes bringázás 9 órától a helyi Auchan áruház mögötti parkolótól indulva 17 kilométeren keresztül. Regisztráció szükséges, amelyet augusztus 14-tól lehet megtenni.

 

Kajakozás

Augusztus 29., szombat – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján 9 órakor. A részvétel 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 29., szombat – Sopron

Éjszakai futás a soproni Erzsébet-kertben. Rajt 20 órakor 7, 14 vagy 21 kilométeres távokon, létszámlimit 300 fő, s a távolságtartás betartásával több rajt is lesz. Részletek itt.

 

Evezés

Augusztus 29–30., szombat–vasárnap – Esztergom

Kétnapos kenutúra Esztergomtól Verőcéig, gyerekeknek és családoknak is ideális, sőt egy napra is lehet csatlakozni. Találkozás 9.30-kor az esztergomi vasútállomáson, ahol Máté Endre, a túra szervezője, 18-szoros Ironman várja a résztvevőket. Vízre szállás egy órával később, az első nap 15 kilométer, nagyjából hat kilométer evezés következik Esztergom és Szob között. Éjszaka Szobon, az Ipolykapu kempingben, sátorban, telepített lakókocsiban vagy vendégszobában. A szállásfoglalást a résztvevők önállóan intézik. Másnap indulás 10 órakor, nagyjából 20 kilométerrel Verőcéig. Jelentkezés ezen a felületen, de a 30/962-6713-as (Ungi Mariann ) és 20/469-5688-as (Máté Endre) telefonszámon is lehet érdeklődni. Részvételi díj két napra 10 000, 14 év alatti gyermekeknek 7000, míg egy napra 6000, 14 év alatti gyermekeknek 4000 forint.

 

Futás

Augusztus 30., vasárnap – Hollókő

Ökofutás 66 kilométeren, rajt 7 órakor Hollókőről, s legkésőbb 17.30-ra Mátrafüredre kell érni. Egyéniben, párosban vagy ötfős váltóban is lehet teljesíteni a távot. Négy frissítőpont lesz a pályán, a párosok és a csapatok csak itt válthatják egymást. Részletek és nevezési feltételek az esemény honlapján.

 

Evezés

Augusztus 30., vasárnap – Budapest

Találkozó 9 órakor a Béke csónakháznál a Római-parton, indulás 10 órakor kajakokkal, kenukkal, suppal, kielboatokkal a Luppa-szigetre, ahol néhány óra szabadidős elfoglaltságra lesz lehetőség. Visszaérkezés a Római-partra 16 óra körül, ahol sütögetés, bográcsozás szerepel a programban. Regisztráció ezen a felületen, ahol meg lehet jelölni, hogy milyen vízi eszközzel szeretnénk részt venni a túrán.

 

Túrázás

Augusztus 30., vasárnap – Makkosmária

Túrázás kutyával, találkozó 8.45-kor a makkosmáriai Budakeszi Angyalok Királynéja kegytemplomnál, a túra 8 kilométer, s átlagos edzettséggel teljesíthető. Részvételi díj 4000 forint, amely a helyszínen fizetendő, s tartalmazza a túra szervezését, vezetését, valamint a kutyás szakvezetést. Az eseményen csak hat hónaposnál idősebb eb vehet részt, oltási könyvvel.

 

Kajakozás

Augusztus 30., vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján 9 órakor. A részvétel 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik