Alonso a hegyekben száguldozott

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 14:54
A koronavírus-járvány miatti leállás alatt is sportos életet élt Fernando Alonso, akinek mostanában több ideje jutott a gyermekkora óta imádott kerékpározásra – és ez a fizikumán is meglátszik.

 

„Jézusom, hány napja nem ettél” – kérdezte az egyik hozzászóló Fernando Alonsótól, miután a kétszeres Formula–1-es világbajnok pilóta posztolt egy képet, amelyen látszik, mennyire lefogyott az utóbbi időszakban. Valóban furcsa őt így látni, mindazonáltal olyanok is akadnak, akik szerint most sokkal sportosabb, atletikusabb az alkata.

Akár egy maratoni futóé. Nos, talán ők járnak közelebb az igazsághoz, minthogy a harmincnyolc éves sportoló az általa közzétett képen épp egy kerékpáron ül, és saját bevallása szerint is imádja a bringázást, amire mostanában a korábbinál több ideje jutott.

„Gyerekkorom óta imádom a kerékpározást, úgy nőttem fel, hogy a kedvenceimet néztem a televízióban, emellett sokat jártunk bringázni az édesapámmal – idézte Fernando Alonsót a Marca. – Van országúti és hegyi kerékpárom is, nagyon szeretek kirándulni Asztúriában. Most itt, Svájcban ismét többet hódolhatok ennek a szenvedélyemnek, de volt olyan időszak az életemben, amikor nemigen volt rá lehetőségem.

Dubajban élve le kellett mondanom erről a hobbiról, mert ott szinte csak autópályák vannak. Azt megelőzően viszont tizenkét–tizenötezer kilométert kerékpároztam egy évben.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

F1: Jack Doohan már az Abu-dzabi Nagydíjon elfoglalja Ocon helyét – hivatalos!

F1
2024.12.02. 11:11

Fennakadás a határon, nem akarták beengedni az F1-es pilótát az Egyesült Államokba

F1
2024.11.21. 10:55

Ralf Schumacher: Hamilton fényévekre van a bátyámtól

F1
2024.10.17. 13:16

Olasz Nagydíj: Leclerc-diadal, Ferrari-delírium – lapszemle

F1
2024.09.02. 14:26

Piastri és elődei – Alonso és a két Verstappen is ünnepelt elsőt a Hungaroringen

F1
2024.07.22. 09:38

Osztrák körverseny: a haláleset miatt nem versenyeznek a záró napon

Kerékpár
2024.07.07. 12:26

Kerékpár: elhunyt az edzésbalesetet szenvedő kerékpáros

Kerékpár
2024.07.06. 19:49

„Bárki is szerződteti Adriant, előre fog lépni” – a pilóták Neweyról

F1
2024.05.03. 13:59
Ezek is érdekelhetik