Felmászott, majd eggyé vált a vízeséssel

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.05.23. 18:31
null
A freestyle kajakban világbajnok Dane Jackson négy éven át készült egy negyven méter magas vízesésre, mire rászánta magát, hogy lejöjjön rajta.

A 26 éves Dane Jackson az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy utazott a nagyvilágban, kajakjával újabb és újabb vad vizeket keresett, és leginkább a vízesések voltak a kedvencei.

Eddig hat harminc méternél nagyobb vízesést „lovagolt meg” a kajakjával, legutóbb pedig rekordot döntött egy több mint negyven méter magas vízeséssel.

Ismerősei négy évvel ezelőtt mutatták meg neki a Salto del Maule-vízesést Chilében, amelyről azóta álmodott, és most februárban hosszas számolgatás és tervezés után sikerült is neki leúsznia.

 

„Nehéz leírni az élményt, olyan gyorsan történt, de hirtelen minden a helyére került - mondta utána Jackson. – Az ember ilyenkor tudja meg, működik-e a gyakorlatban, amit fejben már annyiszor eltervezett. A legemlékezetesebb pillanat, amikor átbillensz a horizonton, és rábámulsz a vízesésre, mert utána telemegy vízzel az arcod, és nem látsz többé olyan tisztán. Az ember erre a pillanatra emlékszik a legjobban, a Maule volt életem legnagyobb élménye.”

Egyébként ez a második legnagyobb vízesés, amelyen kajakos valaha leúszott, a rekorder az amerikai Tyler Bradt, aki 2009-ben az 58 méter magas washingtoni Palouse-vízesésről jött le.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22
Ezek is érdekelhetik