Családi túra vízeséssel és erdei siklóval

A teljesítménytúrák nem gyerekeknek valók. A nagy távok, a szintidő miatti menéskényszer és számos egyéb apróság miatt sosem éreztem késztetést arra, hogy kislányommal és feleségemmel útnak induljak, nemrég azonban betöltötte a hetedik életévét, és mivel az utóbbi időben egyre elterjedtebbek a különböző instant körtúrák, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kipróbáljunk egyet. Választásunk a Szénás Kör 11 kilométeres, családi távjára esett, részben azért, mert földrajzilag ez van hozzánk a legközelebb.

A rajt (és a cél) helyszíne könnyen megközelíthető helyen található, a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház ablakában leolvasom az első QR-kódot, megadom a nevezéskor kapott azonosítót, és már indulunk is. Az út kezdetben a községben vezet, de nem sokat kell mennünk, hogy kiérjünk egy szántóföldre, és onnan már közel az erdő. Az itiner pontos, az utasításokat követve nem lehet eltéveszteni a haladási irányt, az egész 11 kilométeres kör alatt két jelet (zöld és sárga sáv) kell követnünk.

Az első ellenőrzőpontot – egy híd lábánál felerősítve – könnyű kiszúrni, a kellemes erdei sétát azonban ezt követően kissé illúzióromboló módon egy forgalmas út töri meg. Szerencsére nem kell sokat mellette haladni, a sárga sáv hamar visszakanyarodik az erdőbe, és rátérünk a túra második szakaszára, ami gyerekeknek a legtöbb kihívást tartogatja. Nem azért, mert egy darabig elénk kerül egy nagyobb, feltűnően lassú nyugdíjas csoport és még az ösvény is összeszűkül, sokkal inkább a folyamatosan emelkedő út miatt. Kislányomnál itt észlelem az újabb holtpontot, de a célban őt váró faérem gondolata, és az otthonról hozott szalámis szendvics megteszi a hatását.

Nyolc és fél kilométernél érjük el a Muflonitatót, ahol rutintalanul állatokra számítunk, de csak egy zárva tartó kocsmát találunk – szerencsére az ellenőrzőpontot az itiner alapján gyerekjáték megtalálni. Újabb tisztás következik, a leírás szerint a kék háromszöget követve szép kilátás vár ránk, de a család 2:1 arányban leszavazza a pluszmétereket, és inkább a solymári visszakanyarodásra szavaz. Moroghatnék, de nem szólok semmit, mert a zöld sávot először eltévesztem.

A fákon két zöld jel is található, legalábbis színtévesztőként mindegyiket annak látom, és ahogy annak lennie kell, a rossz irányba indulunk el.

Még jó, hogy viszonylag korán ráérzek, hogy nem jó irányba tartunk (nem kéne már Solymártól távolodni...), és visszakanyarodva rálelünk a helyes ösvényre. A hátralévő táv valamivel több mint 2.5 kilométer, és végig lefelé vezet, ez azonban nem jelenti, hogy ne várna ránk itt is egy kis megpróbáltatás.

Az előző napok csapadékos időjárása megtette a hatását, a talaj saras és csúszós, így óvatosan, néhol oldalazva haladunk. Nem mintha zavarna, legalább kalandos a lejutás, és ekkor még nem is tudjuk, hogy a legnagyobb még hátravan.

Túráim során sokfajta állattal találkoztam már, erdei siklót azonban most pillantok meg először.

Amikor észreveszem, teljes hosszában (legalább másfél méter) a széles, köves úton élvezi a napsütést, még meghökkenésem és hirtelen felkiáltásom sem ijeszti meg, mire azonban feleségem a kislányommal beér, és előveszem a mobiltelefont, szépen elslisszol. Az izgalmas találkozás után percekkel visszaérünk Solymárra, az utolsó kilométert már újra aszfalton tesszük meg. A művelődési háznál a QR-kódot bő három és fél óra elteltével csipogtatom le, az éremért a közeli cukrászdát keressük fel. Itt találkozunk a Szénás Kör ötletgazdájával és üzemeltetőjével, Perl Gergellyel, aki a többi célba érőhöz hasonlóan személyesen adja át az érmeket, miközben vált velünk néhány szót. Kislányom közben büszkén eszi jól megérdemelt fagyiját, remélhetőleg közte és a túrázás között ez egy gyönyörű barátság kezdete.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!