Bringás kalandok a hegy gyomrában

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 15:54
null
Most tervezzünk, és később menjünk kerékpározni: ha lecseng a koronavírus-járvány, Karintia felfedezésre vár, és akár egy hűvös, 9 Celsius-fokos elhagyatott bányában is tekerhetünk.

Szabadba csábít a jó idő, ám a koronavírus-járvány felforgatta nyugati szomszédunk, Ausztria életét is. Az országban, ahol pezsgő a szabadidősport-élet, s ahol fiatal és idős egyaránt híve a rendszeres testmozgásnak, csak nemrég kezdtek el lazítani a szigorú korlátozásokon.

Most tervezz, később menj! – így is jellemezhetnénk a helyzetet, és nekünk, magyaroknak ugyancsak érdemes megszívlelnünk a jó tanácsot. Ausztria napsütötte délvidéke számos érdekes lehetőséggel kecsegtet, és amikor életünk visszazökken a régi kerékvágásba, érdemes nyeregbe szállni, hogy felfedezzük a föld mélyét.

 

 

Elsőre különösnek tűnhet, ám a Dél-Karintiába látogató hegyikerékpárosok nem csupán a hegyen, hanem a hegy gyomrában is próbára tehetik magukat. Még nem hallottak ilyenről? Pedig itt ez is lehetséges: a kalandvágyó bringások bányászlámpával és sisakkal felszerelkezve hajthatnak végig egy hét kilométeres bányajáraton.

Az elhagyatott ólom- és cinkbánya kanyargós alagútjai hatalmas sziklaképződményekkel, valamint tágas barlangtermekkel nyűgözik le a mélyben bringázókat.

Ne feledkezzünk meg azonban róla, hogy közben Karintia határát is átszeljük, mert a járatok Szlovénia területére is átnyúlnak. Nem véletlenül mondják, hogy a bányakerékpározás az egész családnak határtalan élményt nyújt.

 

A bányakerékpározáshoz szükséges:


  • kis hátizsák vagy kulacstartó

  • lehetőleg hosszú kesztyű

  • hosszú biciklisnadrág

  • esőkabát vagy hosszú dzseki

  • zárt lábbeli

  • sisak (a helyszínen ingyen bérelhető)

  • bányászlámpa (a szervezők biztosítják)

  • némi bátorság


 

A felettébb rendhagyó kerékpártúra saját és kölcsönzött bringával is teljesíthető. Egy túra mintegy másfél-két óráig tart, attól függően, hogy a lelkes résztvevők milyen erőállapotban vannak. A szervezők nyomatékosan felhívják a kerékpárosok figyelmét, hogy nem verseny – a cél az, hogy mindenki teljesítse a távot, miközben ritkán látható, szépséges földalatti képződményekben gyönyörködhet.

A kalandot a bányamúzeum megtekintése zárja, ami csupán negyedórás program. A túrára minden 10. életévét betöltött bringást szeretettel várnak, míg az öltözködésnél figyelembe kell venni, hogy a barlangjáratokban 9 Celsius-fok körüli a hőmérséklet.

Bővebb tudnivalókat a www.stollenbiken.at oldalon olvashat.

Fotók: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Vezetett, de kikapott Ausztriától az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:55

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27

A korábbi spanyol kéziklasszis lesz az osztrák szövetségi kapitány

Kézilabda
2025.04.28. 13:39
Ezek is érdekelhetik