csupasport bannerhátsófüves banner

Roskovics Miklós legyőzte a hőséget

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 16:37
null
Tizenkét órán belüli időt futva a negyedik helyen végzett szombaton a thaiföldi Northface 100 kilométeres versenyen Roskovics Miklós. A nagy melegben volt olyan női futó, aki rózsaszín esernyővel a feje fölött ért célba.

Az előkelő negyedik helyen végzett a thaiföldi Northface 100 terepfutóversenyen Roskovics Miklós. Az ötvenéves futó 11:51:07-es idővel ért célba, és sokat elmond, hogy amikor készségesen interjút adott a Csupasportnak, a több mint hatszáz tagú mezőny egy része még futott. Méghozzá elképesztő hőségben. Képzelhetjük, mennyire fullasztó volt a meleg, ha a női ötven kilométeres mezőnyben volt olyan, aki rózsaszín esernyővel a feje felett futott!

„Készültem rá, hogy nagyon meleg lesz, de így is meggyűlt a bajom a hőséggel – mesélte Roskovics Miklós. – A reggel fél ötös rajtnál még kellemes volt az idő, de tíz-tizenegy óra körül már hatalmas volt a hőség.

A tempón is lassítani kellett: két ötven kilométeres körből áll a verseny, és az elsőben sokkal jobb időt futottam.

Míg az első etapon elég volt tíz kilométerenként egy liter vizet inni, addig a másodikon már másfél-két liter víz is elfogyott a tízes szakaszokon.”

Roskovics Miklós rajong az egzotikus versenyekért, általában igyekszik megismerkedni a helyi kultúrával, ám mint meséli, ezúttal nem akadt túl sok látnivaló.

„Maga a verseny nem volt túl izgalmas: akadtak meredek és technikás szakaszok, valamint jól futható részek is, de egyik sem tartott sokáig. Nagy szintemelkedés nem volt, inkább a hőség nehezítette meg a versenyzők dolgát.”

Sok társához hasonlóan Roskovics Miklós is azért kezdett el futni 2008-ban, hogy megszabaduljon a súlyfeleslegétől, ám a hobbiból idővel szenvedély lett, tudatosan készül a mostanihoz hasonló extrémebb körülményeket kínáló kihívásokra – sikerrel teljesítette már a pokoli melegben zajló, legendás Badwatert is –, mégpedig az elismert edző, Lőrincz Olivér szakmai irányítása mellett. A thaiföldi versenyen elsősorban azért indult, hogy kvalifikálja magát a Western States100-ra. Eddig hatszor próbálkozott, de a decemberi sorsoláson még sohasem volt szerencséje.

Legfrissebb hírek

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

Csupasport
2025.09.03. 11:27

Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

Csupasport
2025.08.30. 18:48

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

Csupasport
2025.08.29. 16:41

Száztizenöt ország futói a Wizz Air Budapest Félmaraton rajtjánál

Egyéb egyéni
2025.08.29. 08:54
Ezek is érdekelhetik