Lassan, nyugodtan Karintiában

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 09:59
Az osztrák tartományban a slow trail útvonalakat különösebb erőfeszítés nélkül teljesíthetjük, az élmény pedig garantálható, mert kényelmes padok mellett függőágyakban is lehet pihenni.

Túra kínok és megerőltetés nélkül? Természetesen lehetséges! Ausztria napsütötte délvidékén, Karintiában a slow trail – ahogy a neve mutatja – olyan túrát jelent, amelynek útvonalai lassan, különösebb stressz, fáradtság és erőfeszítés nélkül teljesíthetők.


Csupasport-magazin: Tizenöt kilométer tömör gyönyör


Dobogó-kő, Prédikálószék, Vadálló-kövek, Rám-szakadék: kollégánk bevállalta a tizenöt kilométert, és megnézte, miért is olyan népszerű ez a túra.
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


A rendkívül változatos, egységes jelzéssel ellátott útvonalak közös vonása, hogy egyik sem hosszabb tíz kilométernél, és a szintkülönbség sem haladja meg a 300 métert. Ennek betudható, hogy a karintiai slow trail túrák legfeljebb három óra alatt letudhatók, így bőven jut még idő kikapcsolódásra vagy felfrissülésre, esetleg egy ínycsiklandó étel és ital elfogyasztására.

A túrázás mellett változatos programokkal csábít Karintia. Megmártózhatunk a kristálytiszta tavak vizében, mezítláb lépkedhetünk a tömött mohapárnákon, vagy padon ülve élvezhetjük a napsütést. Minden slow trailnek megvan a saját jellegzetessége, története. Néha misztikus, olykor izgalmas épületek, valamint lenyűgöző kilátás várja az ide látogatókat.

Lassú testmozgás „csúcssebesség” helyett – ez jellemzi a slow trailt. Ráadásul a rövid útvonalak mindegyike egy nevezetes karintiai tó mellett halad el. Az utak mentén kényelmes padok, pihenőhelyek és függőágyak csábítják a túrázókat.

Íme a hat slow trail útvonal az Alpok déli oldalán!

MILLSTATTI-TÓ


  • Slow trail Mirnock


A tó keleti partján virágos réteken túrázhatunk és gyönyörködhetünk a kilátásban.

Táv: 2.6 kilométer

Szintemelkedés: 155 méter

Terepviszonyok: erdei utak, ösvények

Millstatti-tó, Zwergsee fotó: Gert Perauer

Táv: 3.6 kilométer

Szintemelkedés: 71 méter

Terepviszonyok: aszfalt, illetve erdei utak, ösvények

 

PRESSEGGER-TÓ

Pressegger-tó, fotó: Gert Perauer

Táv: 6 kilométer

Szintemelkedés: 20 méter

Terepviszonyok: aszfalt, murvás, kavicsos utak, illetve erdei ösvények

 

 

OSSIACHI-TÓ

Ossiachi-tó, fotó: Stefan Leitner

1. táv: 7.1 kilométer

Szintemelkedés: 12 méter

Terepviszonyok: főleg murvás, kavicsos út, illetve részben aszfalt

2. táv: 6 kilométer

Szintemelkedés: 86 méter

Terepviszonyok: főleg kavicsos út, illetve részben aszfalt, erdei ösvények

 

WÖRTHI-TÓ

Wörthi-tó, fotó: Wörthersee Tourismus GmbH

A kezdeti enyhe emelkedő ne vegye el a kedvünket a kalandtól, megéri ugyanis felkaptatni.


  • Slow trail Römerschlucht


Táv: 6.7 kilométer

Szintemelkedés: 220 méter

Terepviszonyok: 1.5–2 kilométer murvás út, a többi erdei ösvény

 

KLOPEINI-TÓ

Klopeini-tó, fotó: Gert Perauer

Táv: 3.5 kilométer

Szintemelkedés: 230 méter

Terepviszonyok: aszfalt, meg murvás, kavicsos út, illetve erdei ösvény

 

Borítókép: tinefoto.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik